Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Ashley1998)

Dr. Ralf Hírnév és Gyilkosság XV.+1
Megosztás: f

Dr. Ralf Hírnév és Gyilkosság XV.+1

- Nyissák ki, a gyilkos feladta magát! Az emberek tudják ki a gyilkos! Maga ment feladni magát, a gyilkos neve…

Nem kellett kétszer nyávognia, úgy rohant a zöld nyakörves macska, hogy saját lábaiban felbukva lefejelte az ajtót, azonban még a kölykök sem nevetettek ezen, túlfeszült volt ahhoz a légkör. Bevallom, én is nagyot nyelve vártam, hogy végre feltáruljon az ajtó. Tudtam, hogy az improvizációmon múlik a jövőnk. Beleértve Opálét is, aki velem ellentétben ténylegesen szívén viselte az iroda jövőjét.
- A gyilkos – esett be a szürke, kissé nyeszlett Hírnyávogó, aki bizonyára, egyenest gazdája Televíziója elől rohanhatott, csak úgy áradt belőle az erős női parfüm illata, amit gazdája permetezett a saját csuklójára, de a cicuskájára is jutott egy kevés, ahogy füle tövét vakargatta – Feladta magát. Ma reggel… Hoznának egy kis vizet? – lihegte.
- Nyögd már ki Kávé! – rivallt rá az ajtónyitó munkatársa, mire az elég szúrós pillantással mérte végig, de mégis csak nyelt egy hatalmasat.
- Az ikertestvére Louis… Csak besétált a kapitányságra, a levél bontókéssel a kezében, hogy ezzel ölte meg… Zokogott, még amikor elvezették is, nem ellenkezett, mindent bevallott. Egybe vág minden a fegyver, a történet… Most már kaphatnék valamit inni, kirohantam a belemet, amíg idefutottam – nyekeregte tördelt mondatai végén.
- Biztos ez? – jött rögtön elő egy vitacsoportos.
- Csak az öt perces hírekben adták, másfél órája, ha történhetett... Hozzanak már egy kis vizet…
- Mivel magyarázza ezt nyomozó? Nem csak lopott füles volt ez az egész cirkusz? – kapott az alkalmon a gyanakodó.
Nem tudtam mit válaszolni hirtelen, azzal nem számoltam, hogy egy Vita csoportos kötözködik majd velem, még egyenlőre fel sem fogtam az egészet, csak akkor tértem magamhoz, amikor Közlegény szaladt fel mellettem, gyorsan átvéve a szót.
- A gyülekezőt, két órája kezdtük meg, a nyomozó úr, pedig az ajtóban üdvözölte önöket, aki egyenesen idefáradt a színpadhoz, egyedül csak a Macska rendőrség néhány tagja érkezett egy félórás csúszással, de a város másik feléről kizárt, hogy ide értek volna a hírrel. Én nem vagyok nyomozó, de ezt még én is látom, köszönöm a figyelmet – szállt be a vitába.
- Te meg ki vagy? – nézett rá lenézően a barna bundájú akadékoskodó.
- Csak egy diák, aki ésszerűen gondolkodik. Ez megfelel? – fordult most már teljesen felé.
Nem felelt erre semmit, nem is lett volna alkalma, hiszen ez a közönségnek már bőven elég volt ez az egyszerű mancson fogható érv, mi szerint nem csaltunk. Pillanatok alatt történt minden, a sok Hírnyávogó, a Macskarendőrség, a közönség, egyszerre mindenki rákezdett. Azt se tudtam hova kapjam a fejemet, csak a kérdések foszlányait sikerült megértenem.
Nyomozó ez bámulatos! „ “Rá gyanakodott már a kezdetektől fogva? „ “Honnan szerezte meg a levelet? „ “Együtt működött a Macskarendőrség? „ “Mi aztán biztos nem, de ez engem is érdekelne! „ Már éppen nyitottam volna a számat, kétségbe esetten rimánkodva, hogy kopjanak le, amikor egy fehér bunda elsuhant mellettem, egyenesen elém vágva.
- Nos, ez valóban nehéz volt, és bevallom elég kimerítő is, az emberek szeretnek mindent túlbonyolítani… - fordította hátra a fejét kacsintva rám, jelezve, hogy ezt majd ő elintézi.
Őszinte hálával pillantottam Opálra és vettem mihamarabb célba az ajtót, azon túl egyenesen a rózsakertet. Nem voltak sokan ma az utcán, míg odabent az épületben bolondok háza volt, itt végre fellélegeztem. Sikerült. Tényleg sikerült.
Nem tudom mennyi ideig várhattam kint, talán egy órája is már, de szívem még mindig a torkomban dobogott az izgalomtól. Nem vagyok ehhez én hozzá szokva, legalább is már nem. Amikor az a sok macska „megrohanta” a színpadot, eszembe jutott valami, még nagyon régről, akkoriban minden e-körül forgott. Élveztem én ezt valaha? Ki tudja, talán. Most valahogy ma már máshogy reagálok erre. Ez csak jót jelent. Jót kell jelentenie.
- Náhát, végre kidugni az orrát – jött közvetlenül mögülem a jól ismert hang, mire hirtelen megugrottam hátrafordulva ijedten. Fülem nem csalt. Rafaellel találtam szemben magam.
- Csak nem én megijeszteni magát? – húzta mosolyra a száját.
Nem feleltem neki, csak lestem a mozdulatait. Hát nem engedtek el minket… Biztos figyel az egész banda, és ha magunkra maradunk szépen elintéznek egyesével! Jó taktika, a szökés szinte kizárt. Ó, én hogy tudtam, hogy Lyonba kellett volna költöznünk!
- Nyugálom, csigávér. Csak magához jöttem. EGYEDÜL – nézett körbe a kis parkon, ahol látszólag tényleg egyetlen egy lélek sem tartózkodott rajtunk kívül.
- Mit akarsz? – sziszegtem idegesen, még mindig gyanakodva méregetve a terepet. – Jobb, ha Opált elfelejted, már sokkal tisztábban lát, hogy lezárult az ügy – mondtam még mindig ingerülten, hiszen mi másért jönne ide egyedül? Jó mondjuk hazudtam, de jobbnak láttam elvágni ezzel a bandával minden kapcsolatot, majd biztos megérti a hölgyemény is. Remélem.
- A Signora majd megmondja, ha akar valamit. – nézett rám lesajnálón - Tudod, először nem vettem észre, hogy ki vágy. Csák ákkor mikor tudtád jelszót. Már minden összeállt – ült le és kezdett mondandójába kimérten.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz – ráztam meg a fejemet.
- Ugyán már – méregette az arcomat, ami nem rezdült a kijelentésére.
- Vágy úgy - húzta mosolyra a száját némi szünet után – Mindenesetre Kelta azt üzeni, rendben ván a számla, nincs ádósság se neked se többieknek, se nekünk, de kerülje a portánkát, mert utáná nem ígér semmit.
- Nem tudom, hogy miről hadoválsz össze vissza, de abban biztos lehetsz, hogy a közeletekbe nem megyek még egyszer, eleget kaptam az elmúlt napokban belőletek – néztem a sebes mancsomra.
Nem mondom, hogy nem lepődtem meg a kijelentésére, ezt igyekeztem leplezni egy gyors válasszal, ami talán túl gyorsra is sikerült. Végül csak elnevette magát. Majd közelebb jött.
- Ákkor ezzel rendben vágyunk – hajolt közelebb - Ciao Fynn, minden jót. – súgta a fülembe, mire a hideg végig futott a hátamon.
- Összekeversz valakivel. A nevem Ralf – válaszoltam lassan tagolva, de addigra már régen maga mögött hagyott.
- Mi az Doki, az arcod olyan mintha kísértetet láttál volna! – kiabálta előre azon négy macska kövérebbike, akik egyenest felém tartva bőszen kerülgették a tüskés ágakat.
- Valami olyasmi… Minden rendben ment? Hogyhogy már végeztek? – próbáltam összeszedni magam és némileg válaszolni Dundinak.
- Ja, ugyanazokat kérdezték így egyszerű volt – vonta meg a vállát Közlegény, de ezzel egy kisebb vita kerekedett Dundi és közte, mert szerinte meg “nem a tartalmon, hanem a mennyiségen van a hangsúly.
- Tudhatná már, hogy ez nekem semmiség – ért mellém a megforgatva a szemeit Opál.
Mikor a két jómadár nem figyelt mancsát óvatosan az enyémre tette, majd közelebb hajolt a fülemhez – Köszönöm.
Suttogása halk, őszinte és számomra rendkívül szokatlan volt, de… jó értelemben. Ekkor kezdett realizálódni bennem minden. Hol vagyok. Kikkel vagyok. Mit teszek. Csak megráztam a fejemet. Nem. Nekem kell megköszönnöm. Azt hogy felrúgta az életemet, az hogy kirángatott a dobozomból, hogy felnyíltak a régi sebeim. Meg kellett ennek történnie, még ha ezt egy túlmosdatott, gyönyörű fehér bundájú nőszemély is teszi, egy bohókás barát és egy elszánt kölyök. Ők voltak a kulcs ehhez.
- Egy csapat vagyunk, ez volt a legkevesebb – néztem rá halványan elmosolyodva, majd felálltam és elindultam, a macskaköves úton. Az úton egy bizonyos iroda felé. Dr. Ralf Magánnyomozói irodája felé.

Vége

( 69 megtekintés )

Szólj hozzá:

Swedy 2021. 01. 14. 6:30  
Hiányozni fognak. Végig olvastam a történetet, és ami feltűnt, az a remek személyleírásod. Mindegyik karakter tulajdonságait olyan jól megalkodtad. Büszke lehetsz magadra. (:

Kriza 2020. 12. 31. 11:02  
Ide írok, mivel a történet terjedelmébe nem férne bele, de emellett nem mehetek el semmiképpen sem:
Több okom is volt, hogy ilyen lassan jelent meg ez a rész. Nem, ez most nem csak a kevés idő miatt. Az utóbbi napokban átértékeltem ezt a néhány évet, amit a sorozat írásával töltöttem. Ez volt az első komolyabb vállalkozásom az oldalon, ez volt, amivel elindultam és a 31 rész alatt tanultam tőletek az írásról. Szó szerint mindent, amit ma tudok (persze még mindig van mit fejlődnöm, nem is keveset) nektek köszönhetem. Emellett… nagyon is a szívemhez nőttek ezek a szereplők, és emiatt meg kellett hoznom egy döntést, ami már pár hónapja a fejemben motoszkált. El kell most engednem őket. Tudom, hogy kissé homályos a vége, mert még az elején terveztem egy 3. lezáró évadot, amiben minden kiderül Dr. Ralfról és ez ennek lett volna a felvezetője. De ez kicsivel hosszabb lenne, és 16 rész is több mint három évembe telt. Ez idő alatt számos olvasóm felhasználója szűnt meg, illetve vált inaktívvá, és lehet, hogy a jövőben még ennyire sem lesz időm, azonban az eltervezett lezáráson nem akartam változtatni. Nélkületek idáig sem jutottam volna el. Külön köszönet ezért Somi123-nak és Eszter7-nek, akik mindig a "megjelenés" előtt átolvasták a történetet. Hatalmas köszönet  Speedpaintwolf-nak(CN), aki tartotta bennem a lelket és mindvégig kitartott Ralf és Opál mellett, még akkor is, amikor fel akartam hagyni a történetükkel. Hálával tartozom még birosroni(CN), aki szintén végig az olvasóm maradt.

És persze köszönöm mindenkinek, aki elolvasta és figyelemmel kísérte ennek a kis cinikus macskának az útját: A Farkas, tuttifrutti, Oliver007, Iméon, kábin81, Dark Light, rácsoska50, Csillagfény, Werewolf girl, Zerra, Niki20005 Helena, Sky . , Virsli, Itsme, Pirate Wolf, réka56 amulet/Sage, Aurora kutya kennel, a klub tagoknak és illetve mind azoknak is, akik olvasták a történetet. Természetesen köszönöm a moderátoroknak is a munkáját. Tudom, hogy nem mindenki van már fent az oldalon… De remélem, egyszer eljut hozzátok a köszönetem.

Ezennel, most 4 év után mélyen meghajol utoljára előttetek Dr. Ralf.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2021 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat