Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Stormy)

Ashley, a rendíthetetlen ~ VI. rész
Megosztás: f

Ashley, a rendíthetetlen ~ VI. rész

Vasárnap nem csináltunk semmit. Egész nap játszottam a gyerekekkel, kimentem a kertbe, stb.
De aztán eljött a hétfő.
Kora reggel felkeltünk, és mikor a gazdi levedlette az éjszakai bundáját, és felvette a nappalit (gőzöm nincs hogy csinálja ezt), akkor bedugott a kis szürke dobozba, és elindultunk a négykerekű hátasán. Utáltam ezt a szürke fémdobozt. Szerencsére hamar kiszálltunk, így én rohanni akartam, hogy körülnézzek, de a dobozomban voltam. A gazdi viszont kivett, de nem tett le, hanem velem a kezében elindult a rendőrséghez hasonlító épület felé.
Ugyanis ez nem a rendőrség volt! Egy másik épület, ahol érezni lehetett mindenféle kutya, ember, és... Hmmm! Jutalomfalat! Máris szimpi ez a hely.
Tehát bementünk ide, és a gazdi ki is vitt, csakhogy most egy akadálypályára. Mögöttünk, és mellettünk a lapos, fehér épület falai vettek körbe, de előttünk kerítés magasodott. Hatalmas, színes* placc volt a kiképzőhely. Voltak ott rudak, amiket át kellett ugrani, homokos, kavicsos, sóderes terepek, sima rész, és had ne soroljam. A gazdim rámcsatolt egy pórázt, és letett maga mellé. Én rögtön elindultam körülnézni, már amennyire a póráz engedte. Egyszer csak összeütköztem egy velem egyidős belga juhász kannal.
- Óh bocsi, nem akartam. De tényleg nagyon sajnálom. - hadartam, mire kedvesen elmosolyodott.
- Semmi gond. Mindenkivel előfordul. Balto vagyok.
- Ashley. - mutatkoztam be - A szüleid is rendőrkuryák voltak?
- Igen, sőt a nagyapám is! - mondta büszkén kihúzva magát - Fajtatiszta példány vagyok!
- Az jó... Én is. - próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de csak egy fintorra futotta. Hyorsan témát akartam váltani, de ő észrevette a fura kifejezésemet.
- Mi a gond? - kérdezte.
- Á semmi, csak valami kavicsra léptem, az fájt. - vágtam ki magam gyorsan - Amúgy én az erdő melletti menhelyen születtem, és onnan is érkeztem.
- És az erdőben voltál már? - kérdezte izgatottan.
- Nem. - ezt határozottan mondtam. Ki tudja mi lenne, ha elárulnám, hogy ott farkasok élnek. És hogy én...
- Jó napot uram! - köszönt egyszerre az összes gazdi. Erre az izmos, szakállas, magas férfi visszabizzentett. Napszemüveg et viselt,de amikor megállt a rendőrökkel szemben, levette, és a zsebébe rakta.
- Jó napot uraim! - köszönt férfias hangján - Minden jelentkezett kutya itt van? Akkor jó. Nos, az alapvető tanítási alapokkal kezdünk. Az ül, marad, és lábhoz parancsokat fogjuk megtanítani nekik.
És elkezdődött. Egy hosszú, hosszú nap elé néztünk. Először zsinóros labdákat mutattak nekünk. Ekkor jöttem rá, hogy egyszerűen imádom a zsinóros labdát. Elkaptam, és rágni kezdtem. De a gazdi elvette, és elkezdük az oktatást. Tényleg megtanították nekünk az ül, fekszik, és maradj parancsszavakat. Mindegyiket nehéz volt megtanulni, de sok játék, és jutalomfalat árán megtanultam őket. Mikor a gazdik elengedtek minket, hogy játszunk egy kicsit, odarohantam Baltohoz.
- Ez olyan szuper volt! - lelkendeztem.
- Ja! Nagyon szupi volt. - mondta ugrándozva.
- Egy kérdésem még lenne. - váltottam komolyabb hangra, mire kissé ijedten nézett rám -  Leszel - e a fogó? - megböktem az orrommal, és játékosan elfutottam. Ő követett engem, és így játszottunk perceken keresztül.
Épp hátrafelé nézve szaladtam, amikor egy izmos lábnak ütköztem. A becsapódás erejétől hátrabukfenceztem, majd felnéztem az illetőre. Egy hatalmas kan német juhász állt előttem, dús bundával, méltóságteljes testtartással, és egy karmolás hegével az orrán, ami majdnem körbeérte egész száját, de mégsem. Felnéztem rá, ő pedig lenézett rám.
- Bo - bocsánat, nem láttalak. - mondtam dadogva. De nem morgott rám, vagy kapott oda, mint ahogy vártam, hanem fiatalosan erős, és kedves hangon megszólalt.
- Semmi gond nincs, ha játszotok, ez megtörténhet. Amúgy sem vagy még olyan erős, hogy eltörd a sípcsontom. - mosolygott. Olyan furcsa volt. A fején neki is volt egy ugyanolyan hegyes barna folt, mint nekem. És a színünk is egyezett.
- Hogy hívnak? - kérdeztem kicsit reménykedve.
- Fire.

( 68 megtekintés )

Szólj hozzá:

Lupuz 2020. 10. 04. 10:44  
Továbbra is remek munka! Csak így tovább!

Swedy 2020. 10. 03. 21:17  
Köszi!

Aurora kutya kennel 2020. 10. 03. 19:41  
Nagyon jó, nagyon tetszik! Folytasd!

Swedy 2020. 10. 03. 10:21  
Köszi! Szerintem hamarosan létrehozok egy klubot, ami nem teljesen fan club, de olyasmi.

Zsuzsi178 2020. 10. 03. 9:26  
Nagyon tetszik! Néhány elíráson kívül semmi gond nincs. Visszaolvastam az előző részeket. Nagyon jó! Folytasd!
Ja és nem baj. Legalább tudjuk, hogy színesek.

Swedy 2020. 10. 03. 9:23  
Bocsi a * jele ezt jelöli.
*: Tudom, a kutyák színvakok, ezt nézzétek el nekem.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat