Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Ashley1998)

Nosztalgia
Megosztás: f

Nosztalgia

  Napsugarak költöztek ajkamra egy tavaszon. Forró ujjaid festették fel rá, miközben pitypangokat dúdoltál a füleimbe. Smaragdzöld íriszeid mesébe öltözve csókoltak álmot a szemeimre. Hallgattalak, szívemben ezernyi virág csokra bontott szirmokat.
„Milyen virág lennél?" – suttogtad fülembe, hűvös leheleted szívem húrjainak szakadását idézték elő. A pilláimat rebegtetve fordultam feléd, arcod közel volt, szemeidben játszi tűz ringatózott.
„Ennél nagyobb butaságot nem is kérdezhettél volna!" – lágyan beletúrtál tincseim közé, majd arcomon időztek el vékony ujjaid.
„Én nem lennék egyetlen virág"– a hátadra feküdtél, mély levegőt vettél, és az égre emelted tekinteted. Belemarkoltál a selymes fűbe, tincseid áfonya lila színekben derengett egybeolvadván az alattunk pihenő mezei virágok ruhájával.
„Nem is vártam tőled, más választ" – kúszott halovány mosoly az arcomra, melyet egy könnyed fuvallat pillanatok alatt lefújhatott volna. Elmosolyodtál, a tiéd igazibb volt, nem oly tünékeny, mint az enyém.
„Ezernyi szín otthona vagyok, ezért tudok úgy élni, ahogy szeretnék." – suttogtad, szemeiddel a bárányfelhőket kergetted. – „Hozzád a cseresznyevirágok illenének." – mutattál a távolba, ahol egy öreg cseresznyefa álldogált, alatta, pedig rózsaszín sziromszőnyeg terült el. – Mulandó – fordultál felém, s ajkaimra suttogtad mézédes szavaidat. – „Pillanatnyi dicsőség." – lágy csókba fontad ajkaim, még szorosan magadhoz öleltél. – „Örök hűség." – Puha párnácskáid szomjazva tapadtak az enyéimre, napsugarakból és félénk virágszirmokból alkottad őket, szenvedélyed, pedig az élénk széltől kölcsönözted.
„Hűség? Ajkaidhoz, vagy hozzád?" – nem válaszoltál, ujjaid ezüst tincseimmel játszadoztak.
„Ajkaimhoz, mert csókom pecsét, ami összeköt minket, és hozzám, mert ezen ajkak a tulajdonomban állnak."
„Mint egy gazdag, Bocchan!" – nevettem fel. Lehunytad szemeid, és megszorítottad a kezemet. A Nap melengető sugarai, vörös pipacsokat festett orcáimra. Szívem táncolni kezdett lelkemmel, egészen addig, míg pillangóképében ki nem röppentek.
„Szeretlek, Gintoki" – mondtad. Hangod nem remegett, tekintetedet nem palástolták könnyek.
Halkan felsóhajtottam, miközben könnyeim lassan kúsztak le az arcomon. Felültem, és a kezeimbe temettem az arcomat.
„Te is szeretsz engem?" – kérdezted. Felültél, és letörölted a könnyeimet. – „Gyerekes vagy!"
„Szeretlek" – dadogtam.
„Meddig?" – lehelted rá remegő ujjaimra, melyeket sajátodra fűztél.
„Örökké".

Köszönöm, hogy elolvastad. ><

( 42 megtekintés )

Szólj hozzá:

lucyfliver 2020. 07. 29. 19:14  
Swedy: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett!

Swedy 2020. 07. 29. 13:29  
Nagyon szépen fogalmazol, nem találtam helyesírási hibát. Úgy fogalmazol mint egy költő.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat