Újság >> Cikkek

(ellenőrizte: Stormy)

Egy német juhászkutya utolsó üzenete
Megosztás: f

Egy német juhászkutya utolsó üzenete

Már órák óta kóvályogtam a tűző napon, fáradt voltam, kimerült és nagyon szomjas. Senki nem nézett rám, senkinek nem volt egy kedves szava hozzám, senki nem szánt meg egy tál vízzel vagy egy kedves nézéssel. Elsétáltam egy kerítés mellett, ahonnan kiszűrődött a gyerekek hangja és vidám nevetése. Ők vízzel, étellel kínáltak, amiért én nagyon hálás voltam nekik. Játszottunk, kergetőztünk, simogattak, kedvesek voltak velem. Ilyet már rég nem éreztem, boldog voltam. Eljött az este. Én leheveredtem a kapu elé és őriztem a tiszta szívű, érző emberkék álmát. Egy napja ismertem csak őket, de az életemet adtam volna értük és a biztonságukért. A kora reggeli órákban fülsüketítő zajra ébredtem, pont a kis emberkék háza körül. Az a valami búgott és berregett, az oldalán pedig szállt a fű, amerre járt; egyre hangosabban, egyre fenyegetőbben és egyre közelebb jött. Meg akartam védeni a kis emberkéket, akik annyi jót és szeretetet adtak nekem ebben az egy napban, amennyit egész életemben nem kaptam. Felálltam és elkezdtem morogni. A berregő tárgy nem ijedt meg tőlem, folyamatosan közelített. Az ember, aki fogta, mondott nekem valamit, de nem értettem. Még nem találkoztam ezzel az ijesztő gépezettel, ezért odaugrottam elé és elkezdtem vadul ugatni, oda-oda is kapkodtam, hátha el sikerül rettentenem a gépezetet. Mi kutyák így szoktunk viselkedni, ha valami ismeretlennel találkozunk, hiszen mi nem emberek vagyunk, akik a tárgyakat meg tudják különböztetni, és akik pontosan tudják melyik mire való. Én kutya voltam, aki még az előtt az utcára került, hogy megismerkedhetett volna ezzel a furcsa, emberek által használt tárggyal. Talán ha az emberek jobban ismernék a fajom természetét és nem várnák el tőlünk, hogy emberként viselkedjünk, akkor sokkal nagyobb békességben élhetnénk egymás mellett, elkerülve rengeted konfliktust, amelyek sokszor tragédiával végződnek. Kezdett világosodni, a kis emberkék ébredeztek, de valamiért nem jöhettek a közelembe és én akkor nem értettem, hogy milyen hibát követtem el.
Az emberek összeültek, tanácskoztak. Nagy nehezen sikerült a gyerekek közelébe férkőznöm, így megint tudtunk játszani. Megpróbáltam minél többet leteríteni, és utána megnyalogatni az arcukat. Aztán valaki beparkolt a táborba. Egy különös szagú, kinézetű ember volt az. Valami hosszú fekete tárgy volt a kezében és nem nézett rám barátságosan. Odament az emberekhez, akik felénk mutogattak, majd a különös férfi odajött hozzánk. Beálltam a kis emberkék elé, kész voltam arra, hogy megvédjem őket, ha arról van szó. Nem ugattam, nem morogtam, és nem vicsorogtam. Kíváncsian néztem, hogy mi fog történni, mit akar a különös ember. Álltunk így percekig, majd közömbös hangon közölte a családommal, hogy álljanak hátrébb tőlem. A gyerekek engedelmeskedtek. A furcsa férfi egyenesen rám szegezte a fekete tárgyat, majd egy hatalmas durranást hallottam és összeestem. Nem bírtam felállni, nagyon fájt. A harminc fős családom kétségbeesett sikítozását, sírását hallottam. Megpróbáltam felállni, és nagy nehezen sikerült. Aztán hallottam még egy durranást és megint a földre estem. Vonyítottam a fájdalomtól, de nem hatott meg senkit a gyerekeken kívül.
Körülöttem tiszta vér volt minden, nagyon fájt mindenem, de megpróbáltam felállni. Csak a gyerekek könyörgését és sírását hallottam, tudtam, hogy meg kell nyugtatnom őket. Aztán hallottam még három durranást. Már nem volt annyi erőm, hogy felálljak. Még egyszer, utoljára megfordultam, hátranéztem az új családomra. A kis emberkék, akikkel tegnap vidáman játszottunk és futkároztunk, akiknek az önfeledt, őszinte kacagása, boldogsággal töltötte meg a szívemet, most álltak velem szembe és meg voltak törve.
Sokuknak még akkor is a fülén volt a kis keze. Könnycsepp folyt az arcukon. Sikítottak, könyörögtek, zokogtak. Aztán a gyerekeket egy ember beküldte a szállásra. Sokan még egyszer hátranéztek, láttam a könnycseppeket lefolyni az arcokon, láttam a remegő lábakat és kezeket, és láttam a kiábrándult tekinteteket. Aztán már nem láttam semmit. Minden elsötétült. A fájdalommal együtt megszűnt a remény is.

( 60 megtekintés )

Szólj hozzá:

Itsme 2020. 04. 18. 13:40  
Nem igazán közelíti meg a valóságot, tekintve, hogy már egy lövéstől azonnal meghal egy kutya, nem csak öt lövés után. Már az embereknek is elég egy lövés, nemhogy egy kutyának.
Aztán ott van az, hogy teljesen érthetetlen okból történt az, hogy meg kellett ölni a kutyát. Nem volt leírva, hogy milyen bűnt követett el, amivel ezt érdemelné.
Aztán jön az, hogy az emberek NEM ölnek meg csak úgy kutyákat, mert állatkínzásnak számít és főleg NEM gyerekek előtt. Előtte max beküldik őket, mert tudják, hogy egy szeretett kedvenc szenvedésének és halálának végignézése a jövőben komoly problémákat vethet fel és senki nem akar agyirokkant embereket csinálni pár egészséges lelkiállapotú gyerekből.
És még sorolhatnám, de ami még szemet szúrt, hogy ez nem üzenet volt, hanem leírta a halálát.
De mostanában ugyanazok a cikkeid, szóval egy kutya jó/megjavult élete után jönnek a "kegyetlen" emberek és végeznek vele. Újíts kicsit, mert ugyanazt a témát nem fogják az emberek az örökkévalóságig díjazni! Csak egy jó tanács;)


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat