Újság >> Művészet

(ellenőrizte: Stormy)

Egy kutya élete - versben
Megosztás: f

Egy kutya élete - versben

Ha visszatekintek életemre, oly’ messzinek tűnik a nap,
Amikor megszületve menedéket leltem a mamám bundája alatt.
Nem láttam még semmit, csak melegséget éreztem,
S hogy nem vagyok egyedül, velem van testvérem.
S a napok múlásával kinyíltak szemein,
Felfedezni véltem a világ nagy dolgait.
Madarakat, fákat, zümmögő lényeket,
Virágok ezreit a pompázó réteken.
Nagyokat birkózva szaladtam boldogan,
A nagyvilág illatát hordozva orromban.
Ám a boldog gyermekkor gyorsan elillant,
Egy férfi jött értem s elvitt egy dobozban.
Minden idegen volt, új helyre kerültem,
Nyüszítve kerestem mamámat s testvérem.
Új gazdákra leltem, egy nagy kertben otthonra,
Kis házamon felirat:Vigyázat, Harap-Lak!
Kormi lett a nevem, fekete voltomért,
Csodáltak is gyakran szépséges bundámért.
Szemeimben rajongás a szeretett gazdikért,
Szívemben a hűség örökös lánggal ég.
Vigyáztam is rendre a kertet, meg a portát,
Senki ne zavarja gazdáim nyugalmát!
Imádtam játszani a gazdik gyermekével,
Az eldobott botot elkaptam röptében!
A vidéket bejárva gyakran kirándultunk,
Hazafelé a kocsiban fáradtan hortyogtunk.
S az idő múlt, persze, hogy nem állt meg,
Kisgazdám lassacskán fiatal felnőtt lett.
Őt vártam naphosszat a kertben üldögélve,
Ő meg csak hazajött, gyakran rám sem nézve.
Nem ölelt magához, nem hívott játszani,
Szomorúan teltek magányos napjaim.
Már nem voltam fiatal, bundám is megkopott,
Államra a múlt idő ősz szálakat lopott.
Fájtak a lábaim, nehezen döcögtem,
Rosszul is hallottam, bár fülemet hegyeztem.
Aztán egy téli nap, hideg délelőtt,
Kocsiba tettek, mint sok évvel ezelőtt.
Azt hittem utazunk, bejárjuk a vidéket,
Visszahozva megannyi, sok-sok szép emléket.
A hosszú út végén hirtelen megálltunk,
A gazdi és én a kocsiból kiszálltunk.
Azt hittem, sétálunk, mert oly’sokat vezetett,
Az utunk egy erdőn át, ösvényen vezetett.
Megálltunk egy fánál, melyhez a gazdi,
A nyakörvemhez erősített pórázzal kötött ki.
A visszafelé úton indult el nélkülem,
S én a pórázt rángatva, vonyítva küzdöttem.
Távolodó alakját a havas út elnyelte,
S én a földre rogytam fáradtam, ernyedten.
Sötét lett és hideg, rettentően fáztam,
S mindennél jobban a gazdit kívántam.
Csak vártam és vártam, egyre reménykedve,
Megkopott bundámat a hóesés belepte.
Már nem tudtam felállni, fejem megemelni,
Gyenge látásommal az utat kémlelni.
Már nem éreztem semmit, még a hideget sem,
Egy más világban jártam, békésen,csendesen.
Egy hídon mentem át, hol az égnek tengerén,
A szivárvány színei játszanak könnyedén.
Réten szaladgáltam önfeledt boldogan,
Mint annak előtte, kiskutyus koromban.
Megkopott bundámon Napfény csillogott,
Barna szemeimben hűség ragyogott...

( 75 megtekintés )

Szólj hozzá:

Aurora kutya kennel 2020. 04. 16. 19:17  
Rendben legközelebb úgy lesz! ;)

Itsme 2020. 04. 16. 16:37  
Mármint nem a vers hány szótagból áll, bocsánat! Hanem számold össze, hány szótagból áll EGY SOR és minden sor ugyanannyi szótagból álljon! Bocsánat, bolond vagyok xd

Itsme 2020. 04. 16. 16:34  
Figyelj a sorszámokra, pl több helyen 12 volt, de volt, ahol már 21-ig elmentél. Ez azt jelenti, hogy számold össze, hány szótagból áll a vers és ha elkezded tizenkettővel, akkor azzal folytasd!
Pár helyen nem rímelt, pl "otthonra" és "harap-lak", vagy "szemein" és "dolgait" az nem rímel.
Egyébként jó vers lett, szívesen olvasnék még verset tőled(:


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat