Újság >> „Kutyám emlékére“

(ellenőrizte: Stormy)

A bölcs és a hős
Megosztás: f

A bölcs és a hős

Korábban is akartam erről írni, de még nem éreztem késznek magam arra, hogy megosszam a gyászomat. Novemberben két fontos családtagomat veszítettem el, az egyik a nagymamám, aki kilenc hónapon és tizenhat napon át küzdött a rákkal, depresszióját elrejtette, amikor látogatni mentünk hozzá a kórházba, majd szülőhazájától, Magyarországtól távol, Németországban meghalt. A legbölcsebb ember volt, akit valaha ismertem és úgy tekintettem rá, mint a legjobb barátnőmre. Ő igazított el az élet útjain, ha valami problémám volt, meghallgatott és tanácsot adott. Ő sosem mesélt a gondjairól, sosem mutatta ki a fájdalmat, amit az élet okozott neki és én sem kérdeztem. Hogy miért? Mert önző voltam, azt gondoltam, hogy csak nekem lehetnek problémáim. Bánom, hogy sosem beszélgettem vele ezekről a gondokról, pedig biztosan meg szerette volna osztani velem és én is tanulhattam volna belőlük. Példája megtanított arra, hogy az élet valóban mulandó, egyre gyengébbek és fáradtabbak leszünk, ahogyan haladunk a korral és a terhek, amiket a vállunkon hordozunk, napról napra egyre nehezebbek lesznek, mígnem össze nem rogyunk alattuk és engedjük, hogy sodorjon az áradat. Már nem kapálózunk, nem kapjuk el a segítséget nyújtó kezeket, már nem kiabálunk, már nem fohászkodunk. Csak engedjük, hogy vigyen az élet. Az idő is mulandó, a másodperc, amikor elkezdted e cikket olvasni, már a múlté, már nem mehetsz vissza, nem mondhatod magadnak, hogy mégsem olvasod el, mert a rész, amit eddig elolvastál belőle, örökké benned marad és nem tagadhatod le. Mert már megtörtént és a múltad letagadhatatlan, megváltoztathatatlan és szerencsére újraélhetetlen.
A másik családtag, akit elvesztettem, Brendon, a kutyám. Talán olvastátok tőlem a Brendon titkos naplója című sorozatot, amit akkor írtam, amikor még élt és a tiszteletére készítettem. Egy sorozaton keresztül akartam megmutatni, hogy ő az életem középpontja, a dolgokon keresztül, amik vele történtek a történetben a benne rejlő erőt, türelmet, bátorságot és hősiességet akartam bemutatni. És ő tényleg egy hős volt. Amikor a világ előttem sötét volt, ő volt az én türelmes vezetőm, a fénypont, aki vezetett a sötétben. Miután pedig annyi szenvedés és pénzkidobás után először érte szemeimet fény és a kórházi ágyamon feküdve bágyadtan felnyitottam a szemeimet, emlékszem, ő is ott volt. Nem ismertem fel, persze, de amikor megérintettem, tudtam, hogy ő az. A bundája sűrűssége és durvasága, mégis megnyugtató selymessége, testének a melege, mind egy emlék volt a fejemen, amik előtörtek, amikor a kezeimet először a buksiján pihentettem. És a fájdalom, amikor halottan láttam, bénító, szinte gyilkos volt. Amikor látod, hogy az életed középpontja meghalt. Amikor érzed, hogy a szíved középpontja vele együtt sorvad el és amikor az eltemetésekor szinte látod, hogy a ráhulló földdarabok a testén pihenő, felé irányuló szeretetedet is elfedik. Lehet valaki akármekkora hős, a földön ő is csak egy halandó. És bár a világ nem ismeri a nevét, vagy nem érti meg, miért nézel fel rá, legyen akármilyen apró, te mindig tudni fogod, hogy a legnagyobb szív, ami lakozott benne, haláláig és azután is szeret és tisztel. Legyél vak, legyél elkényeztetett, legyél néha egy önző idióta, ő mindig ismerte a valódi oldaladat, gyengeségeidet és titkaidat, halálakor pedig a világ egy felülmúlhatatlan szeretettől lett megfosztva.
Már érzem, hogy mi is az a gyász. Sokat hallottam róla, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire fájdalmas és ennyi idő után is kicsalogatja a sírást a szemedből. Lehetsz optimista, pesszimista, realista, a gyász ugyanolyan. És kívánom nektek, hogy ne tapasztaljátok meg.

( 41 megtekintés )

Szólj hozzá:

Karácsony 2020. 02. 17. 18:16  
Őszinte részvétem!

Felicita 2020. 02. 15. 20:25  
Részvétem❤


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat