Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Ashley1998)

Remember
Megosztás: f

Remember

A neoncsövek gyéren világították meg a kórház hófehér csempéit. Nővérek futottak idegesen mindenfele, a padok sem maradtak árván a hosszú folyosón. Tőlem balra egy kétgyerekes anyuka, balra pedig egy idős házaspár fogta egymás kezét. Én egyedül voltam, és a csempéket szemléltem némán, mozdulatlanul. Még mindig nem tudtam felfogni. Az ajtó végre kivágódott és egy mosolygós, amolyan medvés, szőke nővér biccentett felém.
- Bemehet.
Nem kellett kétszer mondania, felkaptam a táskámat a szürke, fém padról és beléptem a sterilizált szobába. Olyan erős klór szag keringett a levegőben, hogy az már fojtogató volt. De nem emiatt, szorult össze a gyomrom… Theó ott feküdt az ágyon. Kifelé meredt az ablakon, fejét úgy bekötözték, hogy a Tini nindzsa teknőcök között meglelné a helyét. Ahogy becsuktam magam mögött a hófehér ajtót, felém fordult és egy halvány mosoly rajzolódott ki az arcára. Egy teljes napig eszméletlen volt… ma van negyedik napja a kórházban, de csak most mertem hozzá ellátogatni.
- Olyan a tekinteted, mint aki kísértetet lát – krákogta, de megköszörülte a torkát.
- Éppenséggel a legyet néztem a falon, de jó téged is látni – lehuppantam az ágya mellé – Ember jól megijesztettél mindenkit!
- Bocsi, szerettem volna egy emlékezetes délutánt – vonta meg a vállát.
- Te beteg vagy…
- Tudom, egy kórházban fekszem.
Nem bírtam tovább elkacagtam magamat. Rendben van ez a lényeg, gyenge és sápadt, meg van egy jókora monoklija is. De Theó, Theó maradt. Fejét visszafordította előre, és egyenesen a plafonra bámult.
- Mi lett Amy-vel? – kérdezte még mindig előre nézve.
Lehajtottam a fejem. Hogy érdekelheti azaz átkozott dög, aki majdnem a vesztét okozta?
- Semmi… Andreas elverte, nem is kicsit. Azóta ott áll a bokszban, senki nem ült rajta.
- Apám el akarja adni igaz?
Nem válaszoltam erre.
- El akarja adni igaz? – fordult felém megismételve a kérdést, mire én csak bólintottam – Sejtetem…
Ezek után nem szóltunk semmit egy darabig. Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, hogy miért érdekli? Mi ez a csalódottság a hangjában? A többiek nem beszéltek neki? Emlékszik egyáltalán, hogy mi történt vele? De nem szóltam egy szót sem. Nem akartam felzaklatni.
- Mats, tudom mi történt akkor – szólalt meg, mintha csak a gondolataimban olvasna – Mármint emlékszem mi történt, de nem értem. Amy semmi jelét nem mutatta az idegességnek, simán mozgott a pályán… Az akadály előtt változott meg, mintha… megijedt volna. De ezerszer ugrott már, verseny ló, a vízzel sincs semmi baja. Inkább, hogy is mondjam… erre nincsenek szavak. De Mats hidd el, nem Ő tehet róla.
Dehogynem. Csak azaz átkozott tehet róla, hogy itt fekszel. És csak reménykedünk abban, hogy egyszer mankó nélkül is tudsz majd járni…
- Az a ló veszélyes. A bokszban is megkergült, mielőtt kihoztad volna.
- De rád hallgatott.
Erre nem tudtam mit mondani. Valójában én féltem attól a lótól, más volt, mint a többi. Persze lehet jönni a „minden állat egyedi személyiség” dologgal, csak ez a ló más. Nem csak velem, tudom, hogy a tanyán a legtöbb emberben félelmet idéz elő… Persze, hogy az apja vevőt keres rá. Már ha talál...
- Lenne egy kérésem Mats, se a szüleimtől, és Alinától sem kérném, tudom, mit mondanának…
- Hallgatlak – hajoltam előrébb.
Mindig mindent megosztottunk egymással, ismertük mi már egymást, noha nem is olyan régről… De bármiben kértem is a segítségét, mindig mellettem állt. Azonban most volt egy rossz érzésem.
- Vidd ki Amy-t lovagolni.
- Ha szobatársat szeretnél, tudod, hogy beköltözöm, nem kell ahhoz magam összetöretni.
- Ezt komolyan gondoltam haver. Csak egy kör a pályán.
Nem tudom, mit akart. Nem tudom miért akarta… Bizarr elgondolás volt a javából, értem, miért nem merte Alina előtt mondani, a lány tuti felképelte volna. Legszívesebben én is ezt tenném, de ahogy az ágyon feküdt, a maga szilárd elhatározottságával, nem tudtam más mondani.
- Ki kéne téged vinni, hátha elmúlnának az őrült gondolataid – sóhajtottam hátradőlve – Rendben, egy kör, szegény pára úgy sem mozgott sokat mostanában.
Erre Theó megkönnyebbülten kifújta a levegőt, és szemeibe visszatért a vidám csillogás.
- Na és mi a helyzet odahaza? Ugye nem nyomul Alinára senki? Mert ha igen kénytelen leszek leütni a mankómmal jövő hét kedden!

Szorítottam utoljára még egyet a kobakomon, ellenőriztem a gerincvédőt is. Őrültség, amit teszek. Sőt, mindenki más úgy gondolta itt, hogy én is a balesetin landolok garantáltam. Nagy levegő… csak egy kör. Végül kivezettem a bokszajtón a lovat, aki nyugodtan követett. Semmi idegesség, a nyergelés alatt is türelmes volt… legalább is rajta nem látszik, de az én szívem majd kiugrott a helyéről. Kültéri pályára vezettem Amy-t, nem volt most más ott, nem csodálom az ég is beborult rendesen. De csak egy kör nem igaz? Csak egy… Beállítottam a kengyelt, húztam utoljára a hevederen, aztán pedig felszálltam. Oké Mats, eddig jó. Óvatosan csizmám sarkával megpiszkáltam a lovat, hogy elinduljon. Már a legelső jelre lépett. Fülét pedig kíváncsian hegyezte, fejét felemelte. Tudtam, hogy kellett volna rá kikötőt tenni… De nem csinált semmit. Engedelmesen fordult kis körre, a megállás sem okozott gondot. Erőteljesen lépett, látszik, hogy sok felszabadítatlan energiája van. Nagyon hasonlított egy lóra… egy olyanra, akit sosem fogok már látni. Megpróbálkoztam az ügetéssel, még egy kör nem árthat… csináltam nagy kört, kétévű kígyóvonalat, átlóváltást… Teljesen rendben volt. Kezdtem felbátorodni. És… élvezni a dolgot. Akárhogy is, Amy… tényleg remek ló. Szépen használja a hátsó lábát, ütemesen lép, és a legkisebb rezdülésre is reagál. Soha nem ültem még rajta, mégis ismerős volt. Túlzottan is. Egy jó lovas minden lovon megtud ülni, de azt is tudja, hogy nincs két egyforma állat… Már pedig… nem Mats ne hülyéskedj, tudod, hogy nem igaz. Gondolataimból egy kósza esőcsepp zökkentett ki, ami a karomon landolt, majd még egy. Óvatosan hátrébb dőltem a nyeregben megfeszítve a derekamat, mire Amy rögtön lépésbe váltott át. Ekkor azonban megdördült az ég és a ló vágtába ugrott, eszeveszett tempóban rohant neki a kerítésnek, a szárt szabályosan tépte. Nem, nem, nem! Mégy egyszer soha! Teljesen elveszítettem az irányítást a kétségbeesésem teljesen eluralkodott rajtam, a ló ugrani készült én meg könnyített ülésbe helyezkedtem, és bíztam abban, hogy vagyok olyan ügyes és kitudom ülni az ugrását. Még egyszer nem akarok leesni, nem így… Nem akarok még több mindent tönkretenni. 

( 26 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat