Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: A Doktor)

Menekülés egy új élet felé
Megosztás: f

Menekülés egy új élet felé

- Papa, nyisd ki a szemed - kérlelte egy hang.
Ő azonban nem tudott megszabadulni a rázúduló sötétségtől.
Nem akart mást, csak belesüppedni ebbe az állapotba, amely őt fogva tartotta. Nem tudhatta hol van, vagy éppen mi történt vele, de egyet igen az egész élete hazugságok kusza ösvényéből állt össze. Megvetette Leontinát az őszinte és mély érzéseiért pedig annak idején fiatalon maga is hasonlóképpen cselekedett. A két sorsot viszont nem lehetett összehasonlítani, hiszen felesége szerelmének emléke maga Josephina, a vörös hajú kislány. Egyszerűen haragudott rá azért, mert neki lett egy emléke a szeretett férfitól, de sajnos ez nem jött össze részéről. Ha az ártatatlan tekintetű gyermekre nézett összeszorult a szíve, amiért szétszakított egy szerelmespárt egymástól. Azonban ilyenkor mindig eszébe jutott az ígérete, melyet akkor tett kedvesének, mikor elszakították tőle. Jól emlékezett Rosa szavaira, amikor utoljára beszélgettek egymással. Néhai párja, azt tanácsolta neki, hogy keressen magának társat, aki megajándékozhatja őt gyermekekkel, de egy dolgot kért csupán soha ne olyan szívvel közelítsen hozzá, amilyen vele volt, mikor együtt lehettek.
Igyekezett betartani ezt a kegyetlen ígéretet, de eltelt annyi idő, hogy most már maga is vágyott a másik félnek a társaságára. Egyszerűen képtelen volt megérteni a sors alakulását, hiszen ő egész életében nem ártott senkinek sem, hogy így kelljen bűnhődnie viselkedése miatt. Még ha saját magának se vallotta be, tulajdonképpen kedvelte Leontinát. A lány mindig kimondta, ha valami nem tetszik neki, vagy éppen más véleménnyel van a dolgok alakulásáról. A kicsi Josephina hasonlított édesanyjára, de volt benne valami más, ami különlegessé tette őt. A kislány mindig örült mindenkinek, aki vendégségbe jött hozzájuk és Konga kutyával igyekeztek jó s szórakoztató hangulatot teremteni a sivár házba. Az igazsághoz hozzátartozott, hogy amióta Leontina beköltözött és ő lett a ház úrnője nem sok örömben volt részük. Eddig jutott gondolatai sorába, mikor végre magához tért és a gyermek aggódó tekintetére lett figyelmes, majd így szólt:
- Mi történt velem? - suttogta.
- Papa rosszul lettél és beestél a vízbe, Konga mentett ki - hadarta a kicsi.
- Minden rendben van Henrik? - szaladt oda hozzájuk Leontina.
- Jól vagyok, köszönöm. Te is aggódtál miattam? - kérdezett vissza.
- Josephina nagyon megijedt, Kongának köszönheted az életed - válaszolta kikerülve a kérdést.
- Nem válaszoltál kérdésemre. Ez új nálad kedvesem - jegyezte meg.
- A gyermekem apja vagy és bármi történjék hűséget fogadtunk egymásnak a templomban. Nekem bármennyire is nehezemre esik meg kell tartanom fogadalmamat, hiszen tisztellek annyira, hogy ne hozzak a családunkra szégyent - magyarázta.
- Jól van legyen úgy, ahogy mondod - mondta, majd megfogta  a kislány kezét és bementek a házba.
Az anyuka csodálkozva nézte a családfőt és gyermekét, de sehogy sem értette a dolgok alakulását.
Még sohasem látta, hogy Henrik barátsággal közeledett volna a kicsihez, hiszen mindig csak a saját érdekeit nézte.

( 34 megtekintés )

Szólj hozzá:

Kriza 2019. 05. 12. 7:17  
Wow én arra voksoltam volna, hogy a gyerek esett bele a vízbe, ez meglepett. Nem vagyok egy aktív kommentelő, de attól függetlenül várom a kövi részt.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat