Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Sheira)

Remember
Megosztás: f

Remember

- Akkor mit szeretnél hallani? – nézett rám, elterelve a témát. Nem fitogtatta tovább a múltamat.
- Ez most komolyan megkérdezted? - néztem rá hitetlenkedve, hangom azonban még mindig rekedtes volt, hiszen a kitörő sírást nem olyan könnyű elfojtani.  De talán pont ezért dobta be ezt a kérdést.
- Jól van, jól van – emelte védekezőn maga elé a kezeit, majd vett egy nagy levegőt - Szóval… “Az élet több gondot akaszt az ember nyakába, mint amennyit elbír. Kénytelen a szőnyeg alá seperni néha a problémáit, amelyekkel képtelen megbirkózni. De a kárpit alatt csak halomba gyűlnek, buckákat alakítanak, amibe, ha az ember elesik nem biztos, hogy lesz elég ereje felállni a padlóról.

---------3 évvel ezelőtt ---------


- Mats! Kéne egy kis segítség, felnyergelnéd nekem Amy-t? Rád jobban hallgat, mint rám…
- Menthetetlen vagy Theó, ha női szívekről van szó – csóváltam meg a fejemet, mire sötétszőke barátom csak elnevette magát.
- Én nem is lovaknak udvarolok – kacsintott a mellettünk elhaladó Alina-ra, aki éppen a szürke Pompás névre hallgató lovat vezette. Ezt meglátva csak a lovaglópálcával rácsapott a fejére.
- El ne bízd magad, inkább siess, és nyergelj fel, ahelyett hogy, másra akarod a munkát sózni, mert nem fog az osztály rád várni – húzta fel pisze orrát.
Kis sértődős, határozott jellemnek tűnik, sőt vörös, göndör tincseivel igazi kis „porcelán baba” kinézete van, de ismertük mi, mint a rossz pénzt. Oda volt Theó-ért és Theó is érte, ezt nem tudta véka alá rejteni. Azonban amennyire romantikus mind a két lélek, abszolút nem rí le róluk, hogy ők egy párt alkotnak.
- Akkor mi is a problémád Amy-vel? – kérdeztem, ahogy Alina elhagyta a fedelest.
- Megkergült. Egyszerűen, ha a közelébe megyek, megindul felém, neki oldalazik a boksznak, meg nyerít. Ültem már egy párszor rajta… nem kéne így viselkednie. – vakargatta gondterhelten a tarkóját.
Őszintén, nagyon nem szerettem Amy-t. Még a nevét is furcsán kellett ejteni. De a fene tudja miért, az a ló ragaszkodott hozzám. Én meg csak el akartam kerülni. Akárhányszor a közelébe mentem,  furcsa érzés lett úrrá rajtam. Mindig egy olya déjá vu. A mozgása, a tettei… minden egybe vágott. Még egyszer a szőrét is megmernék rá esküdni, hogy feketének láttam, pedig pej, olyan igazi barna, amit az ember csakis barnának nevezhet még véletlenül sem sárgának meg ilyenek. Most sem akartam oda menni, mert féltem. Mindig féltem tőle, amikor látnom kellett. Túl sok emléket kavart fel bennem. Fekete ló, aki makacsul ragaszkodik egy kisgyerekhez, és előrébb tartja mindennél… pont, mint Veterán. Igen így hívták nagyapám lovát. Veterán. De el kellett felejtenem őket végleg a családi állapotok csak tovább mérgesedtek az elmúlt években. Egyszerűen senki sem képes megbeszélni csak mindenki a másikat okolja, meg ujjal mutogat, „hogy a te hibád, igen miattad halt meg!”. A boksz ajtaja csikorgott, ahogy elhúzta a vasajtót Theó, és bent Amy egyenesen felénk sétált, vagyis… inkább rézsútosan kezdett el járni, hangosan nyerítve. Mintha a kapuval együtt őt is húztuk volna.
- Amy, csssss - léptem előre, magabiztosságot sugározva, mire ő is megállt, és fejét lehajtva, az orrát a kezemnek nyomta. Nem keresett kaját, egyszerűn csak kiprovokálta, hogy megsimogassam.
- Mats, néha kölcsön adhatnád az Amy szelídítődet – veregette meg a vállamat Theó– Egy pillanat és felnyergelek, megfogod addig?
- Tehetek mást? – kérdeztem vissza mosolyt erőltetve magamra.
- Hmm… Lássuk csak – vágott töprengő fejet – Nem ez egy határozott nem, szomorú ez a hierarchia – kezdett bele a csutakolásba.
Theó folyamatosan beszélt, de nem repült az idő. Hosszú kínlasztó percek voltak, amíg Amy kikötőjét kellett fognom. Meg sem mozdult, csak nézett. A tekintetében szabályosan a tükörképemet láttam. De nem a mostanit, hanem egy kisfiút lelkes mosollyal kínálja répával a lovát…
- Kész vagy már? Alina ki fog végezni - igyekeztem kicsit megsürgetni.
- Ja - húzott utoljára a hevederen – Kösz haver, életmentő vagy, majd viszonzom.
- Ne fáradj, már fel vagy írva az adós listámra – nyomtam kezébe a szárakat, megindulva előre. Csak húzzunk innen minél előbb…
- A midre?
- ÁÁÁ nem fontos. Adóslista, tudod szívességek meg kamatos kamatok és egyéb dolgok.
- Bankár leszel? Bár kinézem belőled, hogy csődbe viszel, de akkor kérnék még egy szívességet, ha már felírtál, tessék - nyomta kezembe a hatalmas érintőképernyős telefonját – Kéne egy pár kép a kampányhoz meg videó, kevesen vagyunk amióta a…
- Poszáta tanya pályázatot nyert, igen tudom - sóhajtottam – na adjad.
A Poszáta tanya nagy riválisa volt a lovardánknak, régen a két igazgató remekül kijött a másikkal, sőt előszeretettel tartották lovaikat a másik tanyán, rendeztek közös versenyeket, és aztán… A fene tudja mi lett, de hirtelen nem beszéltek többé egymással, elhordták lovaikat szerszámaikat, és lázas versengésbe kezdtek. Egy nagyobbacska település két lovardának… Húzós ügy. Ezért rengeteg kampányfilm készül, amihez jelenleg adatokat kéne csinálnom. Remek… A mai helyszín a fedett lovarda volt, ahol a földet gyepesítették, kis bokrokat, tujákat is ültettek. Az egésznek olyan üvegház feelingje volt. Felsétáltam a lelátóra a telefonnal a kezemben. Feloldottam a zárat és próbáltam kiigazodni rajta mivel a készülék még véletlenül sem hasonlított a saját telefonomhoz, ennek dacára dolgoztam már vele egyszer-kétszer. Hivatásos hobbi fotós lettem amióta idejárok lovagolni, ötletem sincs miért… Andreas sétált be először a sárga Kedély hátán. Ma ezek szerint ugró edzés lesz, ha Alina bátyja (le sem tagadhatnák a rokonságot, üvölt róluk hogy testvérek) saját lovát hozta ki osztályba. És szépen sorba érkeztek a többiek: Alina, Jürgen, Lotta és végül Theó. Az arcomhoz emeltem a telefont, ami egy kisebb tablet lehetett volna. Hát akkor munkára… Az edzés szépen a rendjén volt, Amy is látszólag sokkal nyugodtabb volt, bár a gyomrom folyton görcsbe ugrott, ha rá kellett fókuszálnom a géppel. Nem is készült róla több kép, inkább a lovarda egyetlen Halfingi lakosát, Leander-t neveztem ki most „fotogénnek” De tényleg azaz állat úgy mozdult, ahogy kellett, és még nem is kiabáltam neki, hogy fejet fel, sörényt ráz meg ilyenek. Egyszerűen jött neki magától. Legalább ennyivel lekörözzük a Poszátát.
- Mats figyelj, következnek az ugrások! – intett fel nekem Andreas.
Hüvelyujjamat felmutatva mutattam, hogy vettem az adást, készen állok a „nagy dobásra”. Először Andreas indult kedéllyel, aki természetes a kis hatvan centis akadályok simán vette, hát igen ő kilencvenes ugró. Leander a felső rudat leborította az első lábával. Ejnye most dicsértelek te ló, miért teszed ezt velem? Pompás egy kicsit sodródott, de a képen az nem látszik, Az ikrek Lotta és Jürgen szépen teljesítettek. Már csak Amy volt hátra. A tulaj nagy reményeket fűzött a kancához, a felmenői generációk óta sikeresek, képzelem milyen vagyont fizethetett érte, pedig Theó sosem kérte ezt az apjától. Ő csak szeretett lovagolni, neki mindegy volt melyiken, versenyen vagy terepen. Csak szimplán élvezte. Ezt nagyon tudtam becsülni benne. Amy szépen vágtába beugrott a sarokban. Egy apró mozdulatra ugrik… milyen ismerős. A paták dobogásának lüktető hangja, a prüszkölés, az a könnyed mozgás. Nem, felejtsd el Mats, ő nem Veterán. Nem is volt és soha nem is lehet ő. Azt az ügyet lezártad, a felejtésnek kell megoldania. A kanca egyenletesen haladt végig szépen kerülve a selybákat egyetlen egy teniszlabdát sem verve le, majd újabb vágta és következhetett az ugrás. Nem volt semmi feszültség a levegőben tudtuk, hogy simán viszi majd, bőven felette szokott ugrani mindig. A lépés úgy hallom jó lesz, de a teret egy röpke pillanat alatt nagy csattanás és egy fájdalmas kiáltás töltötte ki, én pedig a kamera mögül néztem végig ahogy Amy megtorpant ágaskodva az akadály előtt hangosan felnyerítve, Theó pedig meglepődve, kapaszkodott meg a sörényében, de a kanca oldalra borult, maga alágyűrve a legjobb barátom bal lábát. Esélye sem volt Theónak felállni onnan. A ló megvadulva ugrott négy lábra, vadul vágtatva a pályán, a szár pedig Teheó lába köré tekeredett így maga tehetetlenül húzta végig a földön, nekivágva minden akadálynak. Szinte kiesett a kezemből a telefon úgy rohantam a pályára. Leugrottam a lelátón egyenesen Amy elé kitárva karjaimat, bízva, hogy nem gázol el a termetes állat. Nem úgy tűnt, mint akinek ez a terve, mivel megszállottan közelített. Három méter, két méter… egy méter. Nem fog megállni! De ahogy a szemébe néztem megtorpant, mintha, csak satu féket nyomtak be volna rajta. Elkaptam gyorsan a szárat, hogy ne tudjon elmenekülni, de hiába maradt egy helyben, Theó nem állt fel, de még egy árva szót sem szólt... Andreas és Alina futva közelített felénk. A férfi lázasan telefonált, valószínűleg a mentőket hívta: Alina pedig letérdelt a fiú mellé és kezébe vette arcát miközben egyre nagyobb kétségbeeséssel szólítgatta a nevén, amire semmi reakció nem történt. Pár perc alatt omlott össze minden, aminek csak egyetlen egy vétkese volt.
- Mit csináltál te szörnyeteg? – sziszegtem a szemébe nézve.

( 77 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2019. 05. 14. 20:56  
Valakinek esetleg vélemény? Maradt egyáltalán olvasóm?


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat