Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Stormy)

The Rural Adventure: Beginnings
Megosztás: f

The Rural Adventure: Beginnings

"Az szobámban lévő nyitott ablakom külső párkányán ücsörögtem, lábaimat lelógatva, néha meglódítva őket előre, majd hátra, mint egy kisgyerek, aki unalmában csak hintáztatni tudja járásra kitalált végtagjait. Az idő esőre állt és már a levegőben is érezhető volt, hogy bizony itt nagy zuhé lesz, főleg hogy a feltámadó szél egyre erősebben kezdte el tépni a hatalmas tölgyfák lombajit a távolban, melyek kénytelen voltak behódolni a természeti csodának. A hajam ma kivételesen be volt fonva és egy sólyom tolla díszelgett benne, mi néha-néha megmozdult, mikor a szél felém közeledett. Arcomról most semmit nem lehetett leolvasni, semleges volt. Úgy ültem ott, mint aki mélyen kutakszik a fejében, pedig csak elbambultam és figyeltem az előbb említett jelenség munkálkodását, amint felkapja a lehullt faleveleket a földről, ezzel némi homokot is magával víve. Nem is értem anyáék hogy mertek így elindulni bevásárolni, mármint, értem én hogy kell ez-az, de a vihar nem játék. Akár bajuk is eshet az úton. Hiába vagyok velük csomóban, azt azért mégse akarom. Főleg hogy Martin is velük ment és csak én maradtam itthon Preston-nal, aki mellesleg úgy horkol a nappaliba elhelyezett kanapén, hogy azt csoda hallgatni.
- Ch...micsoda unalmas hely - jegyeztem meg magamnak halk hangon, mikor is lentről furcsa zajok szűrődtek fel, melyeket tökéletesen hallottam a csukott ajtón keresztül is, pedig nekem van a legmagasabb szinten a szobám. Fejemet tehát azonnal a hátam mögé kaptam és meglepetten pislogtam. Valami azt súgta, hogy gond van és kíváncsi természetemnek hála, le kell csekkolnom a dolgokat. Lejöttem az ablakpárkányról, majd a szobám ajtajához sétáltam és mivel mezítláb voltam, hangtalanul tudtam közlekedni, legalábbis lépteim csöndesebbek voltak, mintha cipőben, zokniban vagy épp papucsban lettem volna. Kezemet a kilincsre helyeztem, tervezve hogy távozok a szobámból, de ekkor egy hangosabb zajra lettem figyelmes. Egy lépést hátaraléptem, most már nem meglepettségemben, hanem ijedtemben. A hangok, melyek lentről jöttek egyre furcsábbak és titokzatosabbak lettek és olyan volt, mintha egy állat, sőt, mi több, egy farkas vagy egy kutya beszabadult volna be a házba, morogna és direkt törne össze pár üveg, porcelántárgyat. Enyhén megingattam fejemet, hogy észhez térjek, majd egy vakmerő arckifejezéssel kiléptem a szobámból, a lehető leghalkabban téve ezt. Először csak körültekintően szétnéztem, de nem láttam semmit és senkit, csupán irtózatos hideget éreztem, mi számomra érthetetlen volt. Magam mögött csendben becsuktam az ajtót és már majdnem lábujjhegyen lépdeltem a lépcsőhöz, hogy biztos ne keltsek semmi zajt. Mivel a ház nemrég lett felújítva, így a lépcső fokai meg se nyikkantak alattam, ha esetleg sikerült is olyan pontra lépnem, csak egy nagyon halk kis hangot bocsájtott ki magából. Mivel se a szobarészlegen, se pedig a konyhaszinten nem tapasztaltam vagy vettem észre furcsa dolgokat, így hát maradt a legalsó szint, a nappali. Mikor lesétáltam az első emeltre irányult lépcsőn, kikerekedett szemekkel, elborzadva néztem a látványt ami fogadott odalent. Széttört dísztányérok, felborított bőrkanapé, karmolásnyomok a szépen polírozott padlózaton és a függönyökön, felgyűrődött szőnyeg, dulakodás jelei. Számon egyetlen egy hang se tudott kijönni, fejemben próbáltam összerakni a dolgokat, de sehogy se tudtam normális megoldásra jutni. Leléptem az utolsó lépcsőfokról is, vigyázva hogy ne szilánkos helyre rakjam talpaimat. Lefelé bámulva néztem a rendetlenséget, még mindig értetlen fejet vágva.
- Mi a fene történt itt? - tettem fel magamnak a kérdést hangosan, mikor is egy erős szélfuvallat megcsapta egész testemet, kitessékelve fonataim közül a madártollat, minek elszálltával a hajgumi kicsúszott hajamból, szabadjára engedve annak kósza, barna tincseit. Fejemet azonnal felszegtem és a nyitott bejárati ajtóval találtam szembe magamat. Eddig fel se tűnt hogy tárva nyitva van...de nem ez volt a legszörnyűbb észrevételem. A padlón, a megrepedt üvegasztaltól egészen az ajtó küszöbéig és a kinti kis tornácon lefelé, folytatólagosan húzódott egy friss vércsík, mi vonszolás nyomait árulta el. És akkor figyeltem fel, hogy Preston bácsikám sehol sincs. Jó hogy azonnal a legrosszabbra gondoltam, mikor gyors képes voltam egy képkockát összeállítani a fejemben, a látottak alapján. Mondanom se kell mi járt akkor a fejemben. A szél a kint felkavart port és a faleveleket befújta a házba, mire ismételten kizökkentettem magam gondolataim közül. A hajam ismételten buzgó táncra perdült a fuvallat érintésére, jobb oldalasan arcomba terelve makacs tincseim nagy részét. Ahogy bámultam kifele a tájra, a madarak menekülőre fogták a fekete viharfelhők alatt, a lovak hangos nyerítéssel futottak be tömegestül az istállók felé, az udvarba. Lassan, inogó léptekkel megindultam kifelé, majd mikor átléptem a bejárati ajtó küszöbét, megálltam a tornác szélénél, a lépcső legfelső fokának szélénél. Jobb kezemmel ráfogtam bal kezemen lévő könyökömre és azzal azonos lábamat kissé berogyasztottam. Pár másodpercre feltekintettem az égre. Egy esőcsepp jobb arcféltekemen landolt, majd még egy és még egy. Az ég enyhe dörgéssel kezdte, majd a végén már jól látható villámokat is szórt magából, ezek bevilágították az árnyékba borult környéket. Testem megremegett, érhetetlenül kezdett gyorsabban verni a szívem és félelem fogott el, hisz éreztem magamon valaki vagy valami tekintetét. Szemem sarkából megpillantottam egy fekete árnyat, mi a kerítés előtt állt. Fejemet csiga lassúsággal jobbra kezdtem el tekerni, szempárjaimmal keresve az előbb látott valamit. Mikor összefutott tekintetem a lény rikító kék szemeinek acélos nehézségű súlyával, lefagytam. Mozdulni se bírtam. Úgy éreztem, hogy valami csoda erő folytán elfogyott minden erőm és a testemnek más parancsol. Pillantásaival szinte égette bőrömet, úgy nézett rám, mint aki csak arra vár, hogy mikor mozdulok vagy teszek egy váratlan és meggondolatlan lépést, ezzel a saját magam levadásztatásának élményében részesítve őt. Egy kis idő elteltével már képes voltam magamat arra rávenni, hogy lassan, nem feltűnően végignézzek a tőlem jó pár méterre álló csodalénytől. Mint említettem nem régen, egy enyhén sötét barna árnyalatú, dús bundázatú, füle hegyénél és mancsitól felfelé egy részen, mellkasánál egy kisebb foltban fekete színezetű jegyekkel rendelkező, embernagyságú farkas, rikító kék szemekkel, büszke és délceg kiállással, erős, izmos testtel, jól kirajzolódó körvonalakkal. Teljesen elvesztem a farkas szemeiben és úgy tűnt ő is az enyéimben, hisz egyszer se vette le rólam tekintetét, igaz kimutatta méretes és élesnek tűnő szemfogait, mikor láthatóan megbillentem lefelé, de meg tudtam tartani magamat, így ő is visszahúzta rejtekeibe tejfehér agyarait. Egy holló hangja zavarta meg a bájos kis semmitevésemet. Észlelve a szárnyas ittlétét, fejemet és egyben szemeimet is az ég felé kaptam, így láthattam a felettünk elsuhanó tollast, de végzetes hiba volt hagyni elterelni a figyelmemet. Pár másodpercre rá a földön találtam magamat, a fejemet elég durván beütöttem, de nem volt elég ahhoz hogy eszméletvesztést okozzon, csupán megszédültem. Megpróbáltam felkelni, de mellkasomon egy szőrös nagy mancs landolt és teljes erővel szorított vissza a földre, nem hagyva hogy két lábra álljak. Morgás hangja töltötte be a légkört körülöttem, meleg levegő áramlott arcomba, kiknek sejtettem a kibocsájtóját. Tágra nyílt pupillákkal felnéztem, egyenesen a farkas szemeibe, ki fölém kerekedve vicsorgott és nem úgy tűnt, mint aki szórakozik. Kitátotta száját, ezzel minden egyes foga megmutatkozott. Fejét egy erőteljes lendülettel megindította felém..." - levegő után kapkodva ültem fel az ágyamon, torkomban dobogó szívvel, nagyra nyílt kék szemekkel pislogva, csodálkozva hogy életben vagyok. Miután sikerült ismét normális lélegzetekhez jutnom és szívem őrült dobogása is kezdett csillapodni, visszadőltem az ágyba, jobb kezem alkar részét homlokomra helyezve. Fogalmam sincs miért, de az előbb említett kezem nagyon fájt. Visszahunytam szemeimet, de csupán pár percre, aztán újra kitártam világukat. Az órára pillantva morcosan morogtam egyet. Még csak éjfél múlt nyolc perccel és nem aludtam háromnegyed óránál többet mióta lefeküdtem. A buli olyan fél tizenhárom körül zárta kapuit és miután mindenki hazament, én szépen felcaplattam a szobámba, gyors letusoltam és belevetettem magamat a pihe-puha ágyamba, hogy majd aludjak egy jót. Hát...ez nem nagyon sikerült. Végül aztán nem foglalkozva azzal, hogy mit álmodtam, a bal oldalamra fordultam és megpróbáltam újra elaludni.

( 78 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat