Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Ashley1998)

A Vidéki Kaland
Megosztás: f

A Vidéki Kaland

A lovasfarmon még több ember jelent meg, akik azonnal csatlakoztak a nekik már ismerős arcok társaságába. Én és Jace öt perc elteltével még mindig ott álldogáltunk csendben, amitől már a hideg futkosott a hátamon. Utálom amikor nincs feldobva szóban forgó téma, de úgy tűnik most még a nagy dumásnak itt mellettem, sincs semmi ötlete, pedig neki aztán be nem állt a szája régebben.
- Öh...nem megyünk oda Martinékhoz, megkérdezni hogy kell-e segítség? - szólaltam meg végül, kérdőn felpillantva a fiúra, jobb kezemen lévő ujjaimat egymás mellett összecsukva, kivétel volt a hüvelykujjam, amivel az előbb említettek felé böktem. A tejfehér hajú srác csak bólintott egyet, ezzel én meg is indultam a két jómadár felé, akik valószínű azon tanakodtak, vajon jó lesz-e ez így, ahogy megtervezték. Sajnos Preston bácsikámnak van egy amolyan maximalista oldala, ezt unokatestvérem csak részben örökölte tőle, de az is elég hogy felbosszantson néhanapján.
- Segíthetünk? - léptük hátuk mögé, mikor is Jace szóra nyitotta száját. Mind ketten meglepetten fordultak hátra, majd a kék szemű, barna hajú férfi bólintott és mellette álló fiára nézett, aki most már kicsit jobban nézett ki, mint mikor hazaértünk és végképp nem látszódtak, illetve mutatkoztak rajta feszültség jelei.
- A maradék szalmabálákat fel kéne rakodni az autó platójára - biccentett fejével az öreg, már jócskán festéket vesztett autó felé, ami a kapuban állt. Felvontam egyik szemöldökömet a jármű láttán. Konkrétan rosszabb állapotba volt mint egy ezer éves kastély az erdőben. És ezzel még el mernek indulni? - Holnap a WinterRose Lovasfarmra kell őket szállítanom és semmi kedvem akkor feldobálni őket, plusz ketten gyorsabban menne - folytatta, mire ismét feléjük kaptam fejemet és össze is ráncoltam szemöldökömet a mondat hallatán.
- Hé! Én is itt vagyok! - tettem csípőre kezeimet, sértődötten.
- Húgi, cuki vagy hogy segíteni akarsz, de bízd ezt ránk, nehogy megemeld magad - kacsintott felém, sunyin kiöltve nyelvét majd mielőtt visszavághattam volna, elsétáltak Jace-el szórakozott vigyort húzva szájuk szélére eközben.
Ezt nem vagyok képes elhinni! Ezek most komolyan azt hiszik, hogy nem lennék képes egyetlen egy szalmabálát se megemelni, mi több, felrakni az autó platójára? Két évvel ezelőtt kosárlabdaedzésekre jártam és teszem hozzá emellett sokat dolgoztam a kutyákkal is, tehát elég edzetnek tartom magamat a feladathoz. Preston jót vigyorgott mellettem, majd finoman vállba veregetett és elsétált, szóba elegyedve az emberekkel. Remek, megint én, a magány és senki más. Nagyot sóhajtva ráztam meg fejemet hitetlenül, rávéve magamat hogy legalább sétálni próbáljak meg, addig se vagyok annyira feltűnő, mintha csak ott állnék. Elhatározásom beigazolásához elkezdtem tehát lépegetni a járdán, közel a kerítéshez, átbámulva a faépítmény felett. Egy percre azt hittem káprázik a szemem és ténylegesen megbolondultam...de tudom mit láttam. Az a Curse nevű fekete ló felbukkant nem is olyan messze tőlünk, majd egy szempillarebbenés alatt köddé vált a sötétben. Megdermetten álltam a kerítés mellett, résnyire nyitott szájjal a meglepettségtől. A szívem hevesen kezdett dobogni, hisz úgy tűnt csak nekem tűnt fel ez a jelenség, mivel a többiek ide se sandítottak. De...képtelenség hogy ezt csak odaképzeltem...annyira élethűnek tűnt. Pár perc elteltével sikerült visszarángatnom magamat a valóságba, ijedten körbenézve magam körül. Rajtam kívül mindenki nevetgélt és beszélgetett, Martinék már javában munkában voltak és anyáék is feltűntek a láthatáron. Kíváncsi és kalandvágyó természetemnek hála, nem hagyott nyugodni amit láttam, így hát visszakocogtam a kiskapuhoz, ami által ki lehet jutni a kertbe, kinyitottam azt és kiszaladtam a füves területre. Pontosan addig futottam, ameddig a buliról kiszűrődő fények megvilágították az előttem lévő fűszálakat, de semmit nem észleltem vagy láttam ezután. Pedig annyira alaposan körbenéztem és füleltem, a tömegzajtól minden kis neszt próbáltam elkülöníteni, de mind hiába...az a lónak tűnő valami nem bukkant fel többet az este folyamán. Ám én ettől függetlenül továbbra is feszülten és neszesen figyeltem a ház mellett elnyúló gyepes környéket, a körülöttem történő dolgokra és a trécspartikra aligha reagáltam, igazából mondhatom hogy kizártam a többieket. A buli nagy részben egyébként jól telt, főleg hogy bácsikám által megismerkedhettem egy Dominick Wallace nevezetű, a harmincas éveit jócskán taposó férfival, aki a közelben lévő város egyetlen egy kávézójának tulajdonosa, értesüléseim szerint.
- Dominick Wallace...de elég a Dom - nyújtotta felém kezét egy lehengerlően bájos mosollyal, kora ellenére, alig ráncos arcán. Teszem hozzá, mosolya közben megjelentek a kis gödröcskék a szája szélénél, ami csak még szimpatikusabbá tette számomra. Hangja kellemesen mély lejtésű volt, nem az a csúnya, rekedtes hangzású. Nem volt magasabb bácsikámnál, így csak egy fejjel maradtam le tőle. Rövid barna haja és bogárfekete szemei voltak. Kár hogy sok köztünk a korkülönbség, vagyis akarom mondani, khm, jó képű de nem hozzám való. Konkrétan annyira elvesztem a szemeiben, hogy majdnem elfelejtettem vele kezet fogni, eh, ciki...
- Nicolet Maxwell...de csak simán Nikki - ráztam vele kezet, egy tőlem szokatlan, őszinte barátságos mosollyal.
- Dom régi jó barátom és beszélgetésünk alatt felmerült, hogy új dolgozót keres a kávézóba. Egy pincért, hogy pontosabb legyek - bácsikám Dominick vállára helyezte kezét, mondata elején felém fordítva fejét, tekintetét is nekem szentelve újfent. Miután agyam képes volt felfogni az elhangzott mondatok jelentését, kék szemeim azonnal felcsillantak és zavart lelkiállapotom hirtelen átment izgatottba.
- Preston szerint elég talpraesett és ügyes vagy. Plusz azt is mondta, hogy végeztél a sulival és sikeresen megszerezted a pincér szakmát. Így arra gondoltam, hogy felveszlek próbaidőre és hétfőn kezdhetsz is. Mit szólsz?
Dom ezen megjegyzése után alig jutottam szóhoz, de még szép hogy fogtam az alkalmon és rábólintottam, bolond lettem volna ellent mondani ennek a remek felajánlásnak. Végre megszerezhetem álmaim munkahelyét...legalábbis remélem.
Az este további részét bármennyire is meglepő, Jace barátom társaságában töltöttem, aki most kivételesen egy olyan arcát mutatta felém, amit eddig nem igen ismertem. Elmesélte, hogy a szülei öt hónappal ezelőtt elváltak és az apjához került, aki vett itt egy nagy farmot és azóta lótenyésztéssel foglalkoznak. Kialakítottak egy gyakorlóterepet, így lassan működtetni fognak egy kisebb lovasiskolát és oktatni fogják a majd oda járó gyerekeket, akik szeretnének megtanulni lovagolni. Én nem akarok egy népművészeti cserépedény lenni, de szerintem a gyerekek sikítva fognak elmenekülni ha megpillantják Jace-t. Valljuk be, nem egy leányálom, pláne a piercingjeivel, mert a hajával még csak nem is lenne baj, nekem konkrétan bejön ez a tejfehér szín. De kinek mi.
- Amúgy érdekelne, mi oka volt a stílusváltásodnak? - kortyolt bele kezében lévő poharának epres ízű tartalmába, egy érdeklődő pillantással, szája szélében megültetve egy kedves mosolyt. Enyhén megrántottam vállamat és fejemet is megingattam mellé, lefelé bámulva. - Ugyan, valami oka csak kellett hogy legyen - próbálta velem felvenni a szemkontaktust, de sikertelenül, én mindig félrenéztem. Nem igazán vagyok oda érte, ha ezt a témát bolygatják. Ezt választottam és kész! - Családi helyzet? - kérdésére felkaptam a fejemet és ő már nézésemből levágta, hogy bizony jó helyen tapogatózik. Ezzel úgy tűnt meg is elégedett, mert csak bólintott egyet, elpillantva a tömeg felé, én pedig a semmibe bámultam.

( 52 megtekintés )

Szólj hozzá:

amulet
 
2018. 11. 23. 18:31  
Áh, Kriza<3
A következő rész is elkezdett íródni, szóval lassan jön az is^^ Köszönöm hogy írtál!:3
Amúgy az a rész egy személyes megtörtént párbeszéd volt, az unokatesómmal csak nem szalmabálákkal körítve xD

Kriza 2018. 11. 22. 17:42  
Nyeh... én sem szeretem amikor letudják azzal a dolgokat, hogy úgy sem bírod el, mert lány vagy. Pláne ha kis termetű is az ember. És tényleg hoztad ahogy ígérted, ezért külön köszönet. Alig várom a következő részt! (Peaceys)


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat