Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Ashley1998)

A Vidéki Kaland
Megosztás: f

A Vidéki Kaland

Az ajtó nyitódására és a kilincs lenyomásakor keletkező jellegzetes kattanó hangra eszméltem fel, nyűgösen kinyitva amúgy is fáradt szemeimet. Ekkor már rég hason feküdtem, párnámba volt fúrva jobb arcom fele, a tárva nyitva hagyott ablak mellett. Ásítva fordultam hátamra, majd fejem fölé emeltem kezeimet hogy kicsit kinyújtóztassam őket a zsibbadságtól. Felülve ágyamon, tekintettem az ajtóm felé, ahol is nem más, mint Preston bácsikám állt, egy halvány mosolyt ültetve meg szája szélében. Még kicsit szédülve ugyan, de lábaimat leemeltem fekvőhelyemről, talpaimmal a padlót súrolva megültem az ágyam szélén, rákukkantva az órára: "18:42". Ahhoz képest nem is aludtam sokat, mert ha jól emlékszem Martinnal fél ötre értünk haza, vagyis be a házba.
- Felébreszthettetek volna hamarabb is... - pislogtam a kék szemű férfira, álmos hangon, mire csak legyintett egyet.
- Rád fért egy kis alvás, elég nyúzottan néztél ki - sétált be, helyet foglalva mellettem az ágyon, megsimogatva hátamat. - Öltözz át kényelmesebb és egy kicsit lengébb ruhába, szükségünk van a segítségedre odakint. Gondolom Martin említette mi lesz ma este...
Mondatára kikerekedett szemekkel pislogtam, tudatlan képpel, enyhén megrázva fejemet. Bácsikám egy gondterhelt sóhajtást hallatott, majd felkelt ágyamról és visszasétált a nyitott ajtóba, ahonnan csupán fejét fordította vissza felém, tekintetét újra beleolvasztva az enyémbe. - Ma este van a Woodland Tales lovasfarm századik évfordulójának napja, amire a környékbeli embereket mind meghívtuk egy esti kis bulira, hisz nálunk ez így szokás. De nem is zavarlak tovább, lent találkozunk - intett egyet, majd becsukta maga mögött az eddig nyitva hagyott ajtót, mire hangosan ám annál durcásabban felsóhajtottam. Bezzeg erről az én drága Szőke Hercegem egy kumma szót sem szólt, esküszöm ha a szemem elé kerül, leharapom a fejét! Sajnos muszáj belátnom most, hogy itt nincs helye drámának, mert ha jó benyomást akarok kelteni az itt élő népeknek akik az évforduló megünneplése alkalmából ide látogatnak, akkor jobb ha nem kések el és megpróbálok némi jó modort magamra erőltetni csupán ma estére. Megvakarva tarkómat szedtem fel a bőröndömet a földről és határozott mozdulattal dobtam az ágyra, hisz még annyi lelkierőm nem volt, hogy kipakoljak belőle, gönceimet pedig szépen elhelyezzem a szekrénybe...igen, tipikus én. Öltözködés közben elmélyültem fejemben megjelenő kérdéseimben, mint például miért van az, hogy pár órája érkeztünk meg, de már összefutottam Jace-el akit a hátam közepére nem kívántam, majdnem elgázolt egy fekete csoda, a vidék történetéről is megtudtam egyet s mást és persze, miért kell pont ma megtartani ezt a kis "bulit"? Talán anyának igaza van? Túl sokat elmélkedek egyes dolgokon, netán eltúlzom és bolhából is képes vagyok elefántot csinálni? Minden esetre ezekre a kérdésekre nem tudom a választ és szerencsére most nem is volt időm ezt megvitatni a másik énemmel, hisz kis éjjeliszekrényem tetején megszólalt a telefonom, jellegzetes SMS hangot hallatva. Ciccegve odanyúltam érte, miután magamra erőltettem egy farmer rövid nadrágot és egy fehér, elején mintás haspólót. Ah, komolyan mondom, a haverjaim valami égedelem gyerekek...de még így se tudtam nem elengedni egy ártatlan mosolyt, miközben néztem a pár másodperce kiposztolt képet. Kim, Sansa, Corey és Wayn Floridában nyaralnak és úgy tűnik nem is késlekedtek ezt megosztani az emberekkel. Engem is hívtak, de a költözés végett anya nem engedte hogy velük tartsak, így én most kimaradtam ebből a mókából. Kb két percig ha nézhettem a képet, majd nagy nehezen, némileg vágyakozóan és irigykedve adtam rá egy szívet. Látszik hogy jól érzik magukat, bár csak én is fele ilyen vidám lennék. Enyhén megrázva fejemet csúsztattam zsebembe telefonomat, majd gyorsan felkaptam magamra egy tornacipőt fehér és fekete beütéssel, de mielőtt kiléptem volna szobám ajtaján, úgy döntöttem hogy felkötöm barna, némileg hullámos hajamat, mivel kell a változatosság. Eddig mindig mindenki leengedett hajjal látott, kapucniban, fekete cuccokban...most legalább nem mondhatják rám, hogy antiszociális világképpel elvonultam sötét magányomba. Szóval, fogtam a fésűt, gyors kibontottam oroszlánsörényem makacs gócait és gondosan felkötöttem azt, hogy nézzen is ki valahogy. Csak hogy ne legyek annyira egyszerű, nyakamba akasztottam kedvenc nyakláncomat, ami konkrétan egy hollót ábrázolt. Egy fekete bőrkarkötőt is felpasszintottam magamra, fülbevalónak pedig egy fekete rózsát választottam. Véve egy mély levegőt, kinyitottam magam előtt, fából készült, fehér festékkel lemázolt ajtómat, amit aztán elég durván be is csaptam...nem bírok magammal. Kedvtelen ábrázatot varrva amúgy is kómás arcomra, ráérősen lesétáltam az emeletek lépcsőfokain, egyenesen ki az udvarra ahol már láthatóan nagy tömegekbe gyűlt, egyszerű városi emberek alakja rajzolódott ki, kezükben egy pohár üdítővel vagy épp már pezsgővel. Miután a tornácról is leértem, tekintetemet igyekeztem minél fürgébben kapkodni, hogy hátha meglátok valaki ismerőset, mivel nem akarok egész este itt állni egyedül mint egy szent lélek. Szerencsétlenségemre se anyát, se apát, se a húgomat, se Martint de még Preston bácsikámat se láttam sehol.
- Nikki Maxwell ha nem tévedek... - lépett mellém Jace egy jellegzetes bájgúnár mosollyal, felém nyújtva egy pohár üdítőt, amit némi hezitálás után el is fogadtam. Az illata és színe alapján ciprus ízű szénsavas üdítőital, az egyik kedvencem ha már itt tartunk. Nem tudom hogy emlékszik-e rá vagy csak véletlen szerencséjére nyúlt bele, de konkrétan örültem neki hogy újból ihatok ilyet. Ahol én laktam ezelőtt, a boltokban csak rossz utánzatokat lehetett kapni, viszont ez eredeti.
- Téged is meghívtak? - fordultam felé, belekortyolva a kezemben tartott pohárba töltött üdítőbe, mielőtt feltettem neki éppen felmerülő kérdésemet.
- Naná! - bólintott egy nagyot, heves vigyorral. - Úgy gondoltam ez jó alkalom arra hogy megismerjem a környékbéli embereket, ha már itt fogok élni egy darabig - mondata utolsó részénél némileg lehervasztotta azt a lelkes mosolyt, mint aki nem is örül annyira, hogy itt van.
- Átérzem... - köhintettem egyet zavartan, tekintetemet ismét az embertömeg felé terelve.
Eme rövid kis kommunikáció után bekövetkezett az a bizonyos kínos csend, amit egyáltalán nem vártam. Se én, se ő nem szóltunk egy szót sem, mondjuk én teljesen elvoltam magammal, miközben figyeltem a történéseket. Preston bácsikám és Martin feltűnt a láthatáron, beállítva a nagy hangfalakat a stílusosan elrendezett szalmabálák közé, amik a pajta bejárata előtt terültek el. Ettől nem messze két oldalt a füvön, a macskaköves járda mellett fel voltak állítva az asztalok, padokkal és színes égőkkel díszítve. Az asztalok kockás terítővel voltak lefedve, rajtuk pedig porcelántányérokra kihelyezett sütik és egyéb finomságok mosolyogtak, poharakkal, italokkal. Egyszer csak

( 17 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat