Újság >> Szerepjáték

(ellenőrizte: Juhászkutyi.)

Jók és Rosszak Iskolája
Megosztás: f

Jók és Rosszak Iskolája

Minden kedves Jó és Rossz Növendéknek!

Mint olvashattátok ez egyenlőre csak egy felmérés lenne, hogy a nyáron játszott Jók és Rosszak Iskolája szerepet ki szeretné folytatni. Valójában a folytatás abból állna, hogy az őszi szünetben kijelölnénk egy napot, amikor mindenkinek jó és befejeznénk az elkezdett tanítási napot, amiből még hiányzik:
- a rosszak 3. órája
- ebédszünet
- képesség bemutató óra
- és egy közös óra Yuba gnómmal

Miért is van szükség erre hogy lejátszuk?

Mert szeretnénk a nyáron ismét beindítani, és nagyon örülnénk, hogy mint folytatást, rögtön a Mesetlonnal kezdhetnénk. Csak ahhoz szükség egy napot lejátszani, hogy a diákokat rangsorolni tudjuk, azaz, ki mehet be hamarabb az erdőbe és ki később.

Plusz végre megvan a Jók és Rosszak iskolájának kézikönyve, aminek segítségével az összekuszálódott dolgokat is rendszerbe tehetjük és több ötletet ad a játékhoz.

Téli szünet:

Ha van kedvetek szerepezni és nem akartok nyárig várni, akkor az iskola családi programot rendez minden egyes tanulójának, mert a különkiadásban kiderült, hogy évente tartanak egy-egy családi napot is, amikor a diákokat a szüleik meglátogathatják az iskolában. Ezt gondoltam a nagy megmérettetés előtt jó lenne, hogy egy kicsit ki tudjatok kikapcsolódni ki-ki a saját családi körében. Erről persze kapnak külön tájékoztatót a gyerekek és a szülők. (Ne ijedjetek meg a szülőknek nem kel külön karakterlapot írni!)

Persze mind ez csak akkor megy végbe, ha van kedvetek és időtök pluszban, mert tudjuk mennyire hajtós az iskola nekünk is alig van időnk, de bízunk benne, hogy végig tudjuk vinni együtt ezt a szerepet!

Minden kedves növendéket kérünk, a szünet végéig visszajelezni é ne felejtsétek aláíratni a szülőkkel a nyilatkozatot!

U.I.: Jó lenne, ha meg tudnátok írni kommentben, hogy nektek melyik nap lenne és úgy tudnánk egyeztetni.

Üdvözlettel:
Lady Lesso és Clarissa Dovey dékánok

( 1100 megtekintés )

Szólj hozzá:

Kriza 2019. 06. 19. 7:31  
Na halihó valaki? Nektek mikor lenne jó ha befejeznénk a tanítást? Már csak a képességes óra és egyetlen egy közös óra maradt a Mesetlonig

Kriza 2019. 03. 05. 15:44  
Szolón

- Bocsi, kicsit makacs egy jószág, bár az orrodra szükség lesz, mivel a hercegnők nem vannak oda túlzottan Woldemort-ért - böktem a fejemmel a résnyire nyitott ajtó irányába, aminek a túloldalán egészen biztos, hogy egy hercegnő leskelődhetett. Rátámaszkodtam a földre állatott kardomra úgy, mintha egy mankó lenne. Még fizikailag mindig megterhelő...Ezért is végső támadás szerűség, mert utána már elég gyéren tudnám védeni a támadásokat.

(Egyébként akkor mindenki benne van hogy becsengethetnek? Szerintem nem kéne tovább nyúzni a dolgokat. Csak ha becsengetnek akkor ugye osztályzás is lesz, így arra gondoltam, hogy egy hetet hagyhatnánk az órákra, hogy mindenkinek legyen ideje egy kommenntet írni. Igazából a képességes óra az lazább, a Yuba gnómost még kitaláljuk hogy legyen. )

Maybelle 2019. 02. 28. 21:46  
Aiden

Ahogy Szolón lendítette a kardját, azzal eltörve az enyémet, fejemet hátrakaptam.
- Ez majdnem elkapta az orrom - nevettem fel végignézve a vékony kis kardomon. - Tetszik a kardod. Nehezen tudom irányítani - tettem hozzá mosolyogva, ledobva magam a földre. Fárasztó volt ennyi ideig használni a képességem.

Kriza 2019. 02. 28. 16:12  
Brenda

- Az arcodra van írva, hogy készülsz valamire - feleltem nagyot sóhajtva - De csak hogy tudd egy perc és becsengetnek...

Jack

Most már ideje lenne a termekbe indulnunk. Kivel is lesz most óránk? Ugye nem Msr. Szabályokkal? Mire jó ha az ember szabályosan vív? Kiölik itt belőlünk a kreativitást, és ha egy kicsit érdekel a vér meg a halálos dolgok akkor mi van? Én mondtam adjanak egy papírt és már át is igazoltam a másik intézménybe... - néztem a gonoszok tornyára.

Szolón

A kardommal továbbra is pontatlan ütéseket vittem be. Nem itt valami nem stimmel, egy alap csapást nem rontok el, de most még ez is félre ment. Használja a képességét ez már le jött nekem. Akkor, azt hiszem nekem is itt van az idő. Megérintettem ujjammal a fekete pengét. Arra gondoltam miként is került hozzám, a tengeri maradványok, a bánya, a műhely...A következő támadásnál vágó csapást mértem középre, hogy ha el is mozdulna a penge egy pontban biztosan érje a kardot. Így a fekete pengén alkalmazva képességemet. Elhasítottam a könnyű fémet.

Somi123 2019. 02. 25. 15:39  
Peter

- Ki tudja Jack, ki tudja.- mondtam mosolyogva, bár éreztem, hogy kiver a víz.- Szerinted merre induljunk, vagy... Egyáltalán elinduljunk?- vettem egy lopott pillantást a folyosón kitett órára. Most nem lenne jó elkésnem, elég volt az első óráról.

Hestrea

- Mi? Én nem igazán, de a nővéremet nézve biztosan.- hátra pillantottam a távolba ülő Hesre, aki térdét átkarolva meredt maga elé. Nem szeretem amikor ezt csinálja, kissé ijesztő és ráadásul fura.- Ha a hajszálakra gondolsz - itt megejtettem egy kis kuncogást-, ezek a képességemhez kell, mert hát, hipp-hopp és itt van a Mesetlon. Már alig várom, hogy bevehessem rajtuk!- ekkor rápillantottam az egyik napbarnított bőrű, fekete hajú hercegre. Mi is volt a neve...Talán Nicolas.- Egyébként, miért kérdezed?- tértem vissza Brendához.

Maybelle 2019. 02. 25. 15:37  
( Cole- nak jó hangja van, csak utál énekelni. Szolón meg nyugodtan használja a képességét, nekem mind1. )
Cole

Elmosolyodtam, mikor a lány elpirult és visszavezettem tekintetem a zongora billentyűire, nehogy elrontsam még a lányt figyelem. A dal végeztével kifújtam a levegőt és a lányra pillantottam.
- Remélem tetszett. Elég rég nem játszottam már - nevettem fel.

Kriza 2019. 02. 23. 19:12  
(Hát az nem Charlotte lesz aki énekel )

Charlotte
Ahogy kinyitottam a szememet, észre vettem, hogy Cole a szeme sarkából azért rajtam tartotta a tekintetét. Elpirultam. Elfeledtette velem a zene hogy hol vagyok.

Jack

- Ez a jó hozzá állás Peter! Mit gondolsz mire számíthatunk az ilyen pince félékben? Ó nincs véletlenül nekünk is egy Tortúrabtréning termünk?????

Brenda

-  Ugye készültök valamire? - pillantottam Hes-re majd Rea-ra. Az ikrek kiszámíthatatlanok voltak mindig is, de szövetségest kell keresnem, különben végem a Mesetlonon.

(Akkor Szolón is használhatja a képességét nem tudom mennyire számít unfairplaynek)

Somi123 2019. 02. 18. 16:27  
Peter

Kicsit sokkolt Jack válasza. Nem sokat beszéltem vele, már el is felejtettem, hogy a személyisége...Érdekes, de szerintem nem lenne belőle igazi gonosz, akármennyire tűnik úgy. Persze azért tartok tőle (mint mindenki más) és remélem nem lesz belőle őrült...
- Hát semmi érdekeset, csak egy eldugott zongorát a hercegek társalgójában, nem mertem bevállalni a hangszer terem keresését. Sajnos hajlamos vagyok könnyen eltévedni, de ha akarod órák után tehetünk egy felfedező túrát. Ki tudja, talán egy pince is lapul valahol.- mondtam, közben eszembe jutott az a bizonyos incidens az erdőben kiskoromban. Fogalmam sincs, hogy akkor kik segítettek, pedig szívesen megköszönném nekik.

Zhi

Egyenesen elindultam a terem végében lévő ajtóig, ami érdekes módon fából volt, talán tölgyből. Mellette egy tábla hívta fel a figyelmet az érdeklődőknek: Táncterem.
A felirat alatt pedig időpontok voltak felsorolva jóga és a tánc órákról. Magabiztosan kinyitottam és beléptem a helyiségbe, ahol egyből megláthattam a tükörképemet. Becslésem szerint, maximum húsz ember fért volna el, szóval tíz páros. A terem hosszabbik oldalán egy szintén fából készült korlát húzódott, gondolom nyújtás céljára. A terem közepébe siettem, a cipő kopogott a kissé karcos parkettán. Egyetlen egy ablak sem volt, mégis volt elég fény. A tekintetem megakadt valamin. A sejtésem beigazolódott. A hercegek ajtaja pontosan olyan színű volt, mint a miénk, csak egy nagy vésett HERCEGEK felirat különböztette meg. Elégedetten elmosolyodtam. Amióta beléptem és olvastam a jóga és a rumba oktatást, eszembe jutott, hogy oda a fiúknak valahogyan be is kell menniük. Ha azt a termet nem zárják, akkor könnyedén átmehetnék kora reggelenként edzeni. Csak a fitnesz részt venném igénybe, semmi leskelődésről nem lenne szó. Egyébként sem lehet könnyen zavarba ejteni. Felnéztem az ajtók közötti órára. Hamarosan becsengetnek, így máskor kell kísérletet tennem, bár ha annyit teszek, hogy megpróbálom kinyitni résnyire az ajtót...Kardok zörrenésére lettem figyelmes. A szívem egyből a magasba szökkent. Olyan rég volt, hogy párbajoztam valakivel!

Hestrea

- Sziasztok fiúk!- intettem mosolyogva egy kisebb hercegi csapatnak. A megjelenésemtől kissé zavarba jöttek, egyesek úgy elpirultak, mint az én vörös igéző szemeim. Az egyik helyes, szőke hercegnek csókot is dobtam, ő elkapta tőlem a tekintetét és zavartan nevetett. Imádom a fülig vöröslő és megbabonázott hercegek látványát! Olyankor a legvédtelenebbek és szinte bármit megkaphatsz tőlük, amire csak vágyik egy galád. Bár sajnos nem mindenki volt ilyen, egyeseknek egyből feltűnt a homokomon lévő szarvak. De mit számítanak ők, ha helyettük van több tucat üresfejű porcelánbaba! Éppen számolgattam a neveket és a hozzájuk tartozó hajszálakat, amikor megláttam Brendát.
- Szia Brenda! Mi újság? Láttad, hogy ki vannak téve a rangsor?-kezdtem könnyed csevegésbe a rózsaszín tincsessel.

1. oldal Következő

 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat