Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Stormy)

Remember 
Megosztás: f

Remember 

Az ég bámulatosan tiszta volt aznap. Az összes bárányfelhő már reggel elmenekült a tűző naptól. A hintaágy pedig magányosan, keservesen nyekergett. Én is magányos voltam. Már három hét telt el a baleset óta, de a fejemen még a ragasztás mindig ott éktelenkedett. A seb megbélyegzett, néha lüktetett is, de ez a fájdalom nem volt semmi az emlékeimhez képest. Valahogy régen azt hittem, hogy jó vagyok, talán végre lenne valamihez segítségem és sikeresen teljesítettem a kihívásokat, de az hogy én most elbuktam… Mintha végleg kudarcot vallottam volna. Leestem. Estem már máskor is, nem ez volt a probléma… Az én önön buta, és nagyon csúnya hibámból. Senki nem tehetett róla, csak én. Egy jó lovas maga irányítja a lovát, és nem a ló őt. Egy hatalmas amatőr hiba. Nincs ennek más magyarázata. Túl nagy falat volt, én meg nem figyeltem alaposan.  Három hete ez kattogott az agyamban és a tanya felől sem hallottam. A karomon a sebek már begyógyultak a lelkem és az arcom volt csak sérült… De gyógyulni akartam! A gyógyuláshoz pedig az első lépés, a félelem leküzdése. Egy jó páciens pedig segít ezen nem? Hirtelen ötlettől vezérelve felültem a hintaágyon. Anyáék nincsenek itthon, és vasárnap délután van. Tulajdonképpen ráérek… Felhúztam a szandállom, ami kényelmes volt akár csak a fekete rövidnadrágom és a BMTH-s pólóm is. Üvölt róla, hogy nem lovagló felszerelés, de amúgy is… csak ki szeretnék menni a tanyára, megnézni mi történik. Részese akartam lenni annak a rendszernek, amit a tanya alkot. Egy kicsi kis fogaskerék… Ha sérült is, de attól ott van! A garázsból kitoltam a hófehér sportbiciklimet, és már hamarosan a homokos kis mellékúton nyeltem a port. Elszoktam az ilyen megerőltető mozgástól, és a lábam csak úgy sajgott már félúton. De az akaraterőm nem adta fel. Pedig ha akkor abban a percben feladja, mennyivel könnyebb lett volna… Végül elérkezett az ismerős kis kanyar, ahol megkezdődött az erdős szakasz. A fák,amik egyidősek a tanyával… A madárcsiripelés helyett azonban autók zaja ütötte meg a fülem, és rémült nyerítések vegyültek közé. Mitől ijedhettek meg? Ma is oktatás van, szóval Jonas és Finn biztos itt vannak. Hamarosan elő is bukkant Jonas bácsi kis zöld suzukija és még… három ló szállító. Lovat hoztak volna? Egyszerre hármat? Ezért van ez a nagy ricsaj? De mi ez a sok méregdrága sport autó? Leszálltam a bicikliről, és igyekeztem jobban szemügyre venni mindent. Nem stimmelt semmi… Végre feltűnt egy ismerős. Finn borús ábrázattal sétált ki a kisház kapuján, ahonnan egy hónapja Victoria is kiviharzott.
- Finn! – intettem neki, ahogy az egyik fának döntöttem a biciklimet.
A szőkeség meglepetten felkapta a fejét és egyszerűen lerítt róla a zavartság. Szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta és végül közelebb jött. Csak ekkor tűnt fel, hogy a vállán Milka kötőféke lóg.
- Szia Lara, de… mégis hogy kerülsz ide?
- Nyugi nem lovagolni jöttem – nevettem el magamat a rémült ábrázatán. A kis munka kerülő – csak benéztem, már régen nem voltam itt.
- És… hogy érzed magad? – kereste a szavakat.
- Mint akinek a feje frontálisan ütközött egy betonoszloppal. – próbáltam kitérni a válaszadás elől. Nem akartam megmondani az őszintét, hogy ezt valójában én sem tudom. – Mi ez a sok lószállító? Rhode-ék tenyészetet nyitottak? – váltottam témát
Finn arcizmai hirtelen megfeszültek, és egy némán állt megdermedve. Én csak viccelődésnek szántam az egészet… A szemeim kikerekedtek a meglepődöttségtől.
- Tényleg tenyészetet nyitottak? – kérdeztem komolyan.
- Lara… hogy őszinte legyek, most nem a legjobbkor jöttél. – hangja komolyan és ijesztően csengett. Finn mindig jókedvű, és még a komolyabbnak tekinthető helyzeteket is elvicceli. Ha jellemeznem kéne ő valamilyen boldogság tabletta, ami minden folyadékban oldódik. De most megrémisztett, de őszintén.
- Mi történt Finn? Miért van itt ez a sok autó és ló szállító? – de a mondatom végét egy nyerítés félbeszakította.
És már nem kellett megvárnom Finn válaszát. Eszembe jutott minden.
Mi mindent megtettünk apáddal, hogy megtarthassuk ezt a gazdaságot és a kedvetekre is tettünk, például a ló gazdasággal. Már kislány korod óta űzöd ezt a sportot és a fiad kedvéért vettük Philipet is! „- Na, ide hallgass, nem lehet mindent megvenni! És engem sem!” „- Ha kimész azon a kapun, itt a vége édeslányom!”
A sok idegen a gyerek napon, a szigorú, méregető tekintetek… Rhode úr szótlansága, a lószállítók, a nyerítések, a kihaltság….
- Az nem lehet – arcom lesápadt és hátráltam két lépést. – Az nem lehet… –dadogtam ugyanazt a mondatot.
- Sajnálom Lara, de… nem tehetünk semmit.
- Ez nem lehet! – üvöltöttem.
- Lara figyelj nyugodj meg és ne zakla…
- Nem! Ezt nem tehetik! – mielőtt Finn bármit is reagálhatott volna elszaladtam mellette és a kiskapun belépve tovább rohantam a baromfikat kerülgetve egyenesen a karámhoz ahol… Milkát láttam, hogy felhajtják a szállítóra becsukják az ajtót... De nem ő volt az első. Mercy, Banya és Start már sehol nem voltak. Lejjebb pedig Philip ágaskodott, és ellenkezett. Woldi a fához volt kikötve,de rendszeresen megindult feléjük és szüntelenül nyerített, amire néha Philip is válaszolt. A kövér pasas fejcsóválva nézte a jelenetet, ahogy Jonas bácsi nyugtatni próbálta a lovat és egy ismeretlen lovász pedig újból idegesen rántott a vezető száron egy lovagló pálcát a magasba lendítve. Körmeim idegesen martak a fába, minden izmom remegett az idegességtől, a szemem előtt hol homályosan, hol élesen jelent meg a kép miszerint minden szertefoszlik körülöttem. A gépezet összedőlt. Vége… Egyszerűen, némán ért véget. A szemem előttem hurcolták el Philipet. Ezt márpedig... Nem tehetik! Átlendültem a korláton és…

Mats percekig vizslatta az arcomat, amint megálltam és megnémultam. Nem akartam előtte sírni. De a sebek, azok fájnak. Még akkor is, ha évek teltek el… Így próbáltam sűrűn pislogni és tudomást sem venni arról a hatalmas gombócról a torkomban, ami már fojtogató volt.
- És? – kérdezte halkan.
Mats eddig egyszer sem szólt közbe. Türelmesen végighallgatta a mesémet némán. Most kérdezett először.
- Nem tudom – adtam meg rekedten a választ – A kórházba ébredtem. Elvégeztek egy-két vizsgálatot és azt mondták, hogy idő kell ahhoz, hogy visszatérjenek az emlékeim. Egykét karcolással több volt a karomon, a fejemről pedig már leszedték a kötést és… hazajöttünk anyáékkal. Ennyi…
- Értem - suttogta – Az a heg a homlokodon akkor…
- A bélyegem – simítottam ki jobb kezemmel az oldalra elválasztott hajamat, hogy jól látható legyen. – Életem végéig ott lesz, és akárhányszor belenézek a tükörbe, eszembe jut. Vagyis éppen ez az, hogy nem jut eszembe – ráztam meg a fejemet.
- Nem is akarsz rá emlékezni? – hangja még mindig halk volt, de nem suttogott.
A kérdését csönd követte. Tik-tak, tik-tak…
- Nem. – adtam meg röviden és tömören a választ – Ennek így kell lennie. Lehet a valósággal nem tudnék megküzdeni, hogy mi is történt pontosan akkor. Jonas-sal és Finnel sem találkoztam többet. A tanyát is messze elkerülöm, csak is Mia-val tartom a kapcsolatot. Nem tudok emlékezni, és ha nem erőltetem, talán békében és boldogan halok meg egyszer.
- Mit tudnak a többiek erről? Mármint – túrt a hajába kicsit zavartan – Csak ne tűnjön fel, hogy én ezt tudom és érted, akkor egy véleményen kell lennem mindenkivel…
- Csak annyit, hogy Mia és én viszonylag „új” lovasok vagyunk és egy tanyáról jöttünk ide. Mia is csak annyival tud többet, hogy őt aznap felhívták telefonon, hogy itt a vége, nincs többé a tanya. Victoriáról, a kettészakadt családról egy árva szót sem szóltam senkinek. Te vagy az első, akinek elmondtam – vontam meg a vállamat.
- Akkor ők sem beszélték meg a dolgokat? Az unoka után sem? Egy kisgyerek azért mégis csak más. Talán Rhode asszony szíve is felolvadna ha…
- Mats – vágtam közbe, kicsit idegesebb hangnemben. Le is sütöttem a szememet utána kicsit szégyenlősen. A fekete zoknimat kezdtem el nézegetni, pedig semmi érdekes nem volt rajta. Csupán gyászos a maga sötétségével…
– Victoria gyereke még a születése előtt egy hónappal meghalt.

Hali. Tudom, hogy nagyon régen nem jelentkeztem már, de sajnos az iskola nem dobál meg szabadidővel. Egyébként a klub továbbra is elérhető és folyamatosan frissül:Remember

( 63 megtekintés )

Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat