Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Juhászkutyi.)

Accidents
Megosztás: f

Accidents

Ha egyszer valakinek kiöntöd a lelkedet, onnantól nincs megállás.
Az információval visszaélnek, mindenki - a maguk javára fordítják, becsapnak és cserbenhagynak, mind amiatt, mert voltál olyan buta, hogy megossz velük valamit, amit nem kellett volna.
Mert az emberek ***ul nem megbízhatóak, és nincs olyan, hogy barát. Mindenkinek csak addig kellesz, míg te adsz és ő kap. És ez borzalmas.
Bízok benne, benned, hogy tudni fogod, kiben bízz, édesem! Nagyon szeretlek téged.
     Anya


Lehunyom egy pillanatra a szemem, miközben a csengő megrázza az iskola épületét. Egyedül ülök egy hátsó padban, és az eleji furcsa pillantások után szerencsére mindenki számára eltűntem, és senkit nem érdekel, hogy itt vagyok.
Mikor újra kinyitom kékes-zöld szememet, körbepillantok. Több kisebb-nagyobb csoportot is látok, barátokat. Beszélgetnek, hangosan nevetnek és élvezik egymás társaságát. Akaratlanul is eszembe jut “Anya „ egyik levele, de most nem szomorodom el - egy időben őt hibáztattam, amiért nincsenek barátaim, hiába nem is ismerem.
Mindenkinek van valaki, vagy valami, akit hibáztatni akar az élet apró dolgai miatt, amiket elrontott - a politikát, a szüleit, az időjárást, a macskáit, bármit, ami megkönnyítheti a lelkét. Nekem erre tökéletes volt “Anya „ , hiszen bármit mondhattam vagy gondolhattam volna, ő azt úgysem tudja meg. Ez most rémesen hangozhat, de valamilyen szinten azért meg lehet érteni; hiába volt nekem nagyon fontos “Anya „ , és talán én is neki, mégis odaadott egy másik családnak, és csak néhány levelet hagyott maga után, amikkel valószínűleg azt kívánta elérni, hogy könnyebben boldoguljak az életben az ő segítségével még akkor is, ha személyesen nincs is jelen.
Ez vagy marha rendes húzás, vagy pedig egy gyerekes baklövés.
Kissé esetlenül megigazítom magam előtt a füzetemet, és felpillantok az ajtóra. A tanár késik, de láthatóan ez senkit nem zavar, hisz így lehet folytatni a trécselést. Egyébként attól független, hogy nekem sosem adatott meg egy igaz barát, nem éreztem irigységet vagy pedig utálatot irántuk. Sosem? Ez talán kicsit erős, de jobb azt mondani, hogy soha nem volt, minthogy volt, csak mára már a létezésemről sem tud. Kilenc vagy tíz éves voltam, mikor utoljára láttam őt, most pedig tizenhét vagyok.
Igazából semmi érdekes nem történt. Egyszerűen csak elköltöztek. Elköltöztek, én meg túl sokáig gyászoltam őt ahhoz, hogy újabb barátságokat alakítsak ki, és ahogy egyre idősebb lettem, egyre befelé forduló is.
Szóval hét-nyolc éve láttam utoljára, ez pedig sok idő. Nagyon sok. Már a kinézetére is csak körvanalaiban emlékszem, csak a neve maradt meg tisztán. Meg az, hogy összeismerkedésünkkor segített kimászni a homokozóból, miután valaki belelökött, a szám telement homokkal és még a ruhám is koszos lett. Az, hogy mindig elfeleztünk a csokinkat meg a cukrainkat, de senki másnak nem adtunk, csak egymásnak. Az, hogy imádtam őt.
Viszont azóta sem tudom, “Anyának „ igaza volt-e a levelében, de makacsul bizakodom, hogy nem. Mindenkinek megadatik egyszer egy barát, aki önmagadért szeret. Meg kell, hogy adasson.
Aprón megköszörülve torkomat feljebb ülök, ahogy a diákok lassan helyükre mennek, mert a tanár bejön. Apró, szemüveges nő, szőke konttyal és meglepően szűk szoknyával. Tök jó. Az előző sulimban minden tanár fehér köpenyben mászkált.
Túlesünk az első pillanatok zavarán - "Hogy hívnak?" "Maggie Tomlinson" "Diákok, üdvözöljétek az osztályban Maggie Tomlinsont!" -, aztán új múltam első történelem órája kezdetét veszi. Mindig is szerettem a történelmet, könnyen tanultam, értettem meg, kislány koromban pedig régész szerettem volna lenni, de mostmár egészen más céljaim vannak. Egyelőre például az, hogy beilleszkedjek az új életembe.
Már vagy húsz perc eltelt az órából, amit lelkes és buzgó jegyzeteléssel töltöttem, mikor mindenféle kopogás vagy egyéb jel nélkül kinyílik a terem fehérre festett ajtaja. Felpillantok, hogy megnézem a belépőt, de a többiek lomha és unott reakciójából ítélve az alak késése nem lehet meglepő dolog.
Ajkamhoz emelem a tollamat és aprón harapdálni kezdem a végét, miközben a fiúra nézek. Eddig senkit nem néztem meg igazán alaposan az osztályomból, de őt kénytelen vagyok. Először is, magas. Naagyon. Így először az öltözékét mérem fel, hisz az van a szemem előtt. Csupa feketébe burkolózott, bakancsától a farmerén át a pólójáig mindene ilyen színű, a bőrdzsekije is, amit lazán tart a kezében. Leteszem a tollam és helyette ajkam belső oldalát harapdálom, mikor észreveszem, a srác karjára hogyan tapad a rövidujjú pólója. Mintha kicsi lenne rá, de nem, mert minden máshol passzol rá. Nem. Csak épp a fickó tizenhét-nyolc évesen izmosabb, mint akármelyik... tizenhét-nyolc éves. Jó, hirtelen nem jutott eszembe jó példa, és túlozni sem akartam.
  - Már megint késett - szólal meg a nő hideg hangja, miközben tekintetem a fiú arcára vándorol. Engem bámul. Hirtelen forróság önti el, ahogy a vér fejembe tódul, mert rájövök, hogy látványosan megbámultam, ő pedig valószínűleg észrevette. De szent ég! Nem vizsgálom meg részletesebben sötét szemeit és haját, fiatalos, de helyes vonásait, helyette gyorsan visszanézek a füzetembe. Nem. Nem bámultad. Vagyis de. De csak azért, mert új vagy. Nem csak az iskolában, az egész városban, az egész életben. Emiatt igazán nem vonhat kérdőre, pláne, ha a csávónak olyan izmai vannak, mint egy nem-szokványos-tizenhét-nyolc-évesnek! Ráadásul még ismerős is egy kicsit, franc tudja miért, talán már láttam valahol. Mondjuk egy hollywoodi filmben, vagy ilyesmi.
  - Elnézést, tanárnő. - Még mindig engem néz, érzem.
  - Üljön le, Kael. - Erre megfagy a vérem és felnézek. A fiú elindul, de nem is észlelem, hogy felém tart, a pad felé, ahol ülök. Egyszerűen túlságosan lesokkol az információ, amit hallottam, úgy érzem, agyam megbénul. A francba! Az a fekete hajzuhatag, azok a sötétzöld szemek... Hisz én ismerem ezeket! És tudom is, honnan.
Leül mellém, erre riadok fel révületemből. Értitek? Leült, mellém! Fél szemmel figyelem, ahogy bőrdzsekijét a háttámlára teszi, előhúz egy füzetet meg tollat, aztán lazán hátradől. Szívem dübörög, és nem a felháborító jóképűsége miatt, de még csak nem is az orromat lágyan csiklandozó, isteni, férfias illat miatt.
Kael „ . Emlékeztek még a legjobb barátomra, akit nyolc éve nem láttam?
Őt is pont ugyanígy hívták.

( 98 megtekintés )

Szólj hozzá:

Juhászkutyi.
 
2018. 04. 13. 19:46  
Köszi! Igyekszem a következő résszel.=)

Elza01 2018. 04. 13. 19:39  
Ez a rész is nagyon-nagyon tetszett, szóval csak így tovább! (:

Juhászkutyi.
 
2018. 04. 11. 19:59  
Köszönöm! De Kael az enyém. ~.~

Ashley1998
 
 
2018. 04. 11. 19:53  
Huhúú, nem is tudom mivel kezdjem.*-* Jól tudod, hogy az első rész megjelenése után úgy vártam a következőt, hogy már tényleg kezdhettem volna megalapítani a rajongói klubodat, szóval nem is mondok újat azzal, hogy alig vártam, hogy olvashassam.
Az anyuka levele most is nagyon tetszett, megadta újból a hangulatot az egésznek, bár most kicsit negatívabb volt, így arra számítottam, hogy a folytatás is ilyen lesz, de szerencsére Maggie megmaradt viszonylag pozitívnak.:3 Még az anya levelével kapcsolatban az tetszik nagyon, hogy utal arra, hogy mi várható a részben, szóval remélem, hogy a részek elején megtartod ezt a pár jó kis sort tőle, ugyanis szerintem nagyon jók.
A történet maga valóban nem haladt sokat, de ahogy te is mondtad, néha kell ilyen is. Kifejezetten tetszett, hogy így legalább sor került olyan részletek kifejtésére, mint a Kaellel való gyerekkori emlékek - uh, azt is meg kell említem, hogy az, hogy nem csak átlagos dolgokat soroltál fel, hanem olyanokat, hogy hogyan lettek barátok és miket csináltak együtt, az szerintem sokat dobott a fiú megítélésén, eléggé aranyosak voltak ezek, feldobtad vele a részt.:3
A személyleírása is tetszett Kaelnek, azon kívül is, hogy felkerülhet a könyvekből összeszedett "nem bánnam, ha lepottyanna a kertbe" listára, jól megírtad. Ez sem volt átlagos jelzőkkel teletömve, hanem mégiscsak adott a fiúnak egy kis különlegességet - például a talpig fekete ruhák ;) -, ez pedig fontos abból a szempontból, hogy ne csak felszínesen ismerjük meg a karaktert.:3
Az biztos, hogy a következő részig is izgatott leszek eléggé, mert úgy zártad le a részt, hogy a folytatásra rengeteg lehetőséget hagytál, szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hozol ki belőle.*-*


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat