Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Ashley1998)

Dr. Ralf Hírnév és gyilkosság V.
Megosztás: f

Dr. Ralf Hírnév és gyilkosság V.

- Nem érdekel mit mondtak! Az ő bajuk.
- Alice, ez NEM az ő bajuk. A miénk!



- De igen is muszáj kinyitnunk! Tudod mit meg nem tettem AZÉRT?
- Azért az idióta kőért?
- Azért az idióta kőért, ami biztos megélhetést nyújtana mindannyiunk számára, ha túladnánk rajta! Lásd be Louis, mostanában igencsak ránk járt a rúd, és Lucas... igen, ő is így akarná!
- Szegény Lucas csak annyit szeretne, hogy tisztességben eltemessük.
- Sosem érdekelt téged nagyapa üzlete! Már mikor odaadtam neked a szöveget, hogy tedd közzé a bolt oldalán, de még rá sem néztél!
- Alice lehet, hogy jól fogalmazol és ezrek követnek a blogodon, de ismerd el, hogy helyesírás terén nem sziporkázol.
- Ha igyekszek, és odafigyelek, nincs vele gond!
Egy családi vitába keveredtünk perceken belül. Remek, micsoda feeling. Dundi és Opál osont be a kutyaajtón, egyenesen a görögmintás virágcserép mögé. Feszülten figyelték az eseményeket. Intettem nekik az ablakból, hogy tűnjenek onnan el minél hamarabb, de nem vették a jelet, csak visszaintett Dundi vigyorogva, és mutatva, hogy minden OKÉ. Hát rendben…
- Persze, persze…- nyúlt unottan a seprűért a göndör hajú férfi. Gyorsan lebuktam, ahogy Közlegény is tette. Bizonyára az üvegszilánkokat seperte össze.
- Semmit nem értesz! Éveket vett el az életemből… éveket! Lehet, hogy már férjhez is mentem volna!
- Alice, csak most hagyj egy kicsit békén. Meghalt az, akivel születésem óta sülve-főve együtt voltam! Akár akarva, vagy akaratlanul! Amiatt az idióta kőért történt mindez!
- A követ nem vitték el.
- De Lucast attól megölték! Szerinted miért jöttek ebbe az istenháta mögötti üzletbe? - ordibált mostmár kikelve magából a férfi.
Érzelmileg labilis, jobban, mint az unokatestvérük, de lássuk be, a nőnek van egy kis defektje. Feljebb emeltem a fejem az ablakban, hogy csak a fülem és a szemem legyen látható. Louis feje már vörös volt az idegességtől. Alice nem szólt semmit. Elvette a sarokból a másik seprűt, és lehorgasztott fejjel odament a kék és fehér görögmintával díszített virágos cseréphez, amiben a karózott növény zöldellő levelei mögött bizony ott rejtőztek…
- Louis!!!! - sikított fel Alice, ahogy elhúzta a cserepet, és kirohant mögüle két macska.
- Hogy kerültek be ezek a dögök?! - indult feléjük a seprűvel.
- Kikérem magamnak a dög szót - nyávogott Opál, amiből persze egy árva szót sem értettek - Én vagyok Opál Kvaaaaa - és arrébb lökte Dundi a csapódó seprűtől.
- Louis, vidd ki őket innen! Vagy ha nem, én söprögetem el őket a szomszéd kutyájához!
Na, Kelta az tényleg a lehető legrosszabb ötlet! Közlegény ugrani készült, de kiraktam elé a mancsom, nehogy megtegye. Idegesen hasalt le mellém. Dundi kétségbeesetten rohangászott az üzletben, hol felugrott a pultra, vagy a kijárat felé rohant, de mindig meggondolta magát, hisz tudjuk ki, teljesen lesokkolt. Vagyis futni akart, de falba ütközött. Végül Louis a nyaki bőrrészét megragadva felemelte, Alice pedig oldalba rúgta Dundit, aki Opál fogvatartója előtt landolt. Felemelte a kövér macskát is majd, a vörös nő elegánsan ajtót nyitott.
- Ha még egyszer - hajította el először Opált - az üzletembe jöttök - dobta utána Dundit aki kétségbe esetten hadonászott a levegőben - hosszú távon is megtanultok repülni, azt garantálom!
Majd becsapta az ajtót úgy, hogy még az ép ablaküveg is beleremegett. Leugrottunk az ablakból, és a két jómadár felé rohantunk. Opál (hihetetlen módon) négy lábra érkezett, és magában szitkozódva, amiből mi csak dörmögést hallottunk, de ki tudja, lehet éppen átkot olvasott az üzletre… Dundi pedig ahogy felállt, egy kicsit sántított a bal hátsó lábára.
- Jól vagy Dundi?
- Persze Doki, csak még a repülést gyakorolni kell, legalábbis a landolást.
Sajnáltam szegény társamat, ezzel a súllyal rosszul érkezni nem a legszerencsésebb.
- Miért nem segítettek? - jött oda Opál, bár inkább hurrikán táblát tettem volna a nyakába a köves nyakéke helyett, hisz szőre koszos volt, és szanaszét állt az eredetileg tökéletesre rendezett bundája, szemeiben pedig Hádész birodalmának kapuit véltem felfedezni.
- Ralf bácsi nem engedett.
- Igazán?- fordult most már ténylegesen felém.
- Öhm… a vonatot még időben elérjük - mondtam ki az első gondolatomat. Hiba volt.
- EZT MOST KOMOLYAN MONDTA?
Most már kapcsoltam. Talán én is kaptam valamit abból az átokból, ha már bundám nagy része fekete…
- Ha közbe avatkozunk, akkor ugyanez történt volna, és nem csak maguk repültek volna. A vonatot meg igenis elérjük még. Dél van! Én mondtam, hogy jöjjenek ki onnan!
- De csak integetett!
- A kijárat felé mutattam…
- Ralf bácsi szerintem… térjünk rá a következő pontra.
Közlegény hangja szakította meg a kialakuló napi rutin vitánkat. Lehet tényleg így lenne helyes.
- Mi a következő dolog Doki? Van valami konkrét?
Megráztam a fejem.
- Sok mindent hallottunk, de egyik sem elég bizonyíték. Feldúltak mind a ketten, vagy csak alapból ilyen viharos is volt mindig a kapcsolatuk. Nem ismerjük olyan régen őket. Hangzottak el érdekes mondatok ugyan… Meg kell figyelni őket. - sóhajtottam fáradtan. Egek, mekkora meló az!
- Kivel kell kezdeni? – kérdezte Opál szárazon.
- Alice - re gondoltam. De meg kell várni, amíg kijön az üzletből.
- Remek, mert én annak a borzadálynak még a közelébe sem megyek! Hogy volt képes közöttük élni szegény kutya?!

Tehetetlenségünk mivoltán a parkba húzódtunk egy fa árnyékába. És vártunk, vesztegeltünk a kánikulában. Egyeseket ez kiborított, ugyanis Opál nem bírt egy helyben ülni sokáig, fel-alá járkált. Közlegény pedig Dundival játszott valami kommandószerűséget az elmúlt egy óra után. Annyi volt a lényege, hogy el kellett venni az ellenség kavicsát, amit mindketten jól elrejtettek az adott területükön. Érthetetlen, miért nem tudnak nyugodtan ülni. Nekem nem okozott nagy problémát, hisz felmásztam a fára egy idő után, hogy ne kelljen a kisgyerekek sikongatását hallanom, hogy „Jé sziiiiiiiiszaaaaa” . Kedves beszédet tanuló gyerekek! Az cica és nem szisza. Azt csak Robert bácsi fogatlan viperája mondja így. Megértéseteket köszönöm.
Végül a várva várt vörös nőegyed négy óra tájékán kitolta a képét a boltból. Mégis mi az eget tudott csinálni abban a kis üzletben? Újra csempézte volna? Végülis megérteném, hisz elég csúnya volt már az a világoskék kopott csempe.
Ahogy becsukta az ajtót maga mögött, Opál odaszaladt a fához, és Dundiék is abbahagyták a birkózást. Alice némi csípő ringással (inkább ficamnak hatott) haladt el előttünk ugyanabban a fekete öltözékben, csak kalappal a fején kiegészítve, illetve egy kis ridikül sem maradhatott el a képből. Nem ment a főutca felé. Nagyszerű, legalább nem kell loholnunk egy kocsi után. Kénytelen kelletlen, de nekem is le kellett másznom a fáról. Most Dundi maradt Közlegénnyel, és én „élvezhettem” a Lady társaságát. Az előző baklövésből kiindulva épült fel ez a szerencsétlen felállás, három-egy szavazatra. Mi jobboldalt követtük egy méterre lemaradva tőle, a másik csoport pedig baloldalon sokkal messzebb tőlünk. Minden saroknál cseréltük ezt a formációt. De a hölgyemény hátra sem fordult egész sétája alatt, így bebizonyosodott állításom, mi szerint: értelmetlen.
Provencale Clémence étteremébe nyitott be, mielőtt bekanyarodott volna a sétálóba. Otthonos kis hely, igazán hagyományőrző étterem. Fehér dísztéglával kirakott épület hatalmas virágokkal roskadozó ablakokkal. Még egy-két faasztal kint is várakozott üresen. A meleg miatt persze ez érthető. Mi azonban megálltunk az ajtó előtt. Azt hiszem, itt nekünk stop van. Nem igazán tud egy macska besurranni úgy egy telt étterembe, hogy azt valamelyik vendég ne venné észre, nem hogy négy! Hátha ablak mellé ült… (ha nem lennének ezek az ablakok kezdem úgy érezni, hogy az egész ügyünk meg lenne lőve. Hasznos találmány emberiség, jár a taps). A szerencse egy kis apró létjelét felfedte előttünk, igen, Alice ablak mellé ült, méghozzá vörös muskátlik roskadoztak azon a párkányon, sőt még bukóra is volt nyitva! Ketten foglaltunk helyet az ablakban. Dundi alkata miatt nem jött, Közlegénynek még kapóra is volt a vörös bundája, és mivel nekem látni kellett az eseményeket, Opál durcogva a földön maradt.
- Bonjour madam!
- Jaj Piere, ne legyél ennyire formális! Csak a szokásosat kérem. Kávét két cukorral.
- Ezt az ötös asztaltól az úr küldi, mihamarabbi válaszát kéri - hajolt oda hozzá és vette halkabbra a hangját így nem vagyok benne biztos, hogy pont így hangzott a mondat, de láttam, hogy egy kis papírdarabot nyújtott át neki.
Alice mindenesetre lesápadt, ahogy elolvasta az üzenetet, illetve a népes asztal felé nézett, és kotorászni kezdett a táskájában egy tollért. Megpróbáltam megnyújtani a nyakamat, hátha látom mit ír. “Sajnálom, de most nem lehet…
Nem látom, hogy kinek szól, az ötös asztalnál is többen ülnek!
- Doki…
- Dundi, most ne.
- Na de Ralf! Azt hiszem, mennünk kéne…
Nem törődtem vele, mindig ő zaklat, hogy nincs egy nyomunk se, most lehetne. Ki lehet az?  Valami “Gra…
- Csaó nyomozó Ralfienzó! - kiáltott fel mögöttem lentről egy ismeretlen nyávogó hang. – A Signora nem beszélni buta ötletet. Kelta már nagyon várni titeket!

A klub továbbra is elérhető:link

( 152 megtekintés )

Szólj hozzá:

Pirate Wolf 2018. 03. 18. 11:02  
Nagyon jó és hosszú, de a párbeszédeknél írd oda, hogy ki mondja, illetve milyen hanggal, stb.
A helyesírással nem igazán volt gondom.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat