Újság >> „Az én kutyám“

(ellenőrizte: Stormy)

Roni naplója
Megosztás: f

Roni naplója

Angyal
Félve néztem fel a hatalmas kanra.
-N…nem ismerem… - ráztam meg a fejem.
A kutya szeme összeszűkült. Mérgesen vicsorogva nézett rám, bemutatva az egész fogsorát.
-Figyelmeztetlek angyalkám, hogy nem szeretem, ha hazudnak nekem… És tudod mi lesz, ha valaki mégis megteszi?
Feldöntött a lábával, mint egy kupac szemetet, a jobb mellső lábát a hasamra rakta, és az orrom előtt harapást mímelve összecsukta az állkapcsát.
A szívem megpróbált kiugrani a bordáim közül, miközben az arcomat elfordítva, mocorogva igyekeztem elkerülni a harapást. Küzdeni akartam, harapni, morogni, de be kellett látnom, hogy szánalmasan gyenge vagyok. Elernyedtem, és belenéztem a kan aranyszínű szemeibe.
-Ha félsz, helyesen válaszolsz a kérdéseimre. – mosolygott gonoszul.
-Nem hazudok… Nem ismerem őt… Ne, kérlek!
A kan az utolsó mondatommal kísérve beleharapott a jobb mellső lábamba. A fogai nyomán keletkezett seb égetett és csípett egyszerre. Még sohasem éreztem ekkora fájdalmat. A könnyeim utat törtek maguknak és lecsordultak a pofám két oldalán a hóra, pedig hatalmas erőkkel igyekeztem megfékezni őket.
-Megmondtam! – morgott a kan véres pofával. – Nekem senki sem hazudhat!
-Igen, az apám Roni… - zokogtam. – Csak ne bánts, kérlek…
-Ó, ugyan! – morgott lesajnálóan a kutya. – Cézár élve akar.
-Nem vagyok… áruló. – néztem könnyes szemmel, de eltökéltnek szánt tekintettel a kan szemébe. – Nem árulok el… semmit. Nem tartozom nektek válasszal.
-Ne aggódj, kiszedik belőled, amit tudsz. Amit Cézár tudni akar, azt megtudja. Most kelj fel! Gyerünk!
A kan hangjában némi idegesség is csengett, ami elégedettséggel töltött el. Sietve engedelmeskedtem, és igyekeztem megtartani magam.
-Hova… hova megyünk? – kérdeztem.
-Én sem tartozom neked válasszal, kicsike… Indulj el előttem!
Kelletlenül, a mellső lábamat húzva bicegtem előre, miközben számba vettem a nevetségesen szűkös lehetőségeimet. Igazából két főbb csoport volt, de mindkettő egy helyre lyukadt ki. Az első szerint elmegyek ezzel a kannal, és megvárom, amíg megaláznak, és végül megölnek. Mert hogy nem mondok semmit, az biztos. A második szerint megpróbálok megszökni valahogy, a kan elkap, és vagy figyelmen kívül hagyja Cézár parancsát, amit az életem megtartására adott ki, vagy elvisz a táborba, megaláznak és megölnek. Klassz.
Már ott tartottam, hogy bepróbálkozom a kannál a filmekben oly sikeres „Neked nincsen gyereked?” kérdéssel, amikor a kan megbökött a lábával és felmordult:
-Itt fordulj be!
Odaértünk. Magamban szitkozódva lépkedtem előre. Eddig fogalmam sem volt, hogy a táj az utunk alatt ilyen változáson ment volna át. A miénkre emlékeztető kertes házak teljesen eltűntek, és a helyüket elkerítetlen udvarokkal rendelkező, düledező házak vették át. A nagy része lakatlannak látszott, csak elvétve lengedezett egy-két ruha a szárítóköteleken, vagy világított lámpa a szobákban, az ott élők egyértelmű jelenlétére utalva.
A hely szánalmas látványt nyújtott. Egy düledező kerítés, egy -már szinte csak falakból álló- ház, és egy hatalmas, rétszerű tér tárult a szemem elé. Mindenhol piszkos, nagyrészt sebekkel borított kanok, és kölyköket cipelő, vagy vemhes szukák látszottak. A kölykök teljesen lecsupaszított csontokért verekedtek. A kanok egy része ásott, szétszakadozó kartondobozokat tologatott, vagy a szukáknak hoztak fekvőhelynek alkalmas leveleket. A hely egyértelműen a költözés jeleit mutatta.
Hirtelen hihetetlen luxusnak tűnt a fűtött szoba, a meleg tej, és a gumilabdák, amikért otthon mi harcoltunk Scarlett-tel.
Ahogy beléptünk a házba, megláttuk a kant, akinek a hangja már az udvart is bezengte. A szívem vadul kalapált, amikor megpillantottam az izmos, barna alapon fekete foltokkal borított Cézárt.
Egy kartondobozokból felpakolt emelvényen állt, aminek az egyik kiálló, lejjebb elhelyezkedő dobozán Kitti foglalt helyet. A kutyák megtartva az őket kötelező távolságot, félkörben foglaltak helyet, és ülve hallgatták vezérük szónoklatát. A tömegből pedig kivált egy csillogó szemmel ülő fiatal kutya, akiről eddig még csak Szénmancstól hallottam. A testvére, Hóvihar mindig komor eltökéltséggel, utálattól fűtött ordítással szakította félbe a mondatot, akárki beszélt róla. Éppen elcsíptem a beszéd végét.
-...mivel hű párom, Kitti elhozta nektek a fiamat, aki méltó utódomként szállt szembe az áruló testvéreivel, akik a nevelőapjuknak hitt Roni pártjára álltak. Gyere hát közelebb, ifjú hadvezérem.
A fekete kan felállt, és valamivel közelebb ismét leült. Ekkor az aranyszemű, engem idecipelő kan, alig érzékelhető félelemmel a hangjában megszólalt:
-Bocsáss meg, hogy félbeszakítalak, főnök, de hoztam egy kóbor angyalkát…
Cézár felkapta a fejét. Mindenki felém fordult, én pedig igyekeztem Apát nem szégyenbe hozni, és büszkén viselni a megvető tekinteteket.
-Szóval eltévedt angyalka…
Cézár, Kittivel kísérve leugrott a dobozokról és félém sétált. A csoport engedelmesen utat nyitott neki, és immár felénk fordulva figyelték, hogy mit csinált.
Cézár nem megvetően, hanem már-már érdeklődve nézett rám, de én a tekintetétől félrekaptam a fejem és lesütöttem a szemem. Nem szoktam hozzá ekkora figyelemhez, ehhez a vizslató tekintethez, pláne nem az apámat fenyegető ellenségtől. Mit talál rajtam érdekesnek?
Amikor beszélni kezdett, újra felnéztem, reménykedve, hogy már nem rám figyel. Igazam lett.
-Köszönöm, Gyilkos. – mondta a barna kannak. – Most elmehetsz.
A kan bólintott, és engedelmesen kisétált. Cézár ismét rám pislantott, én viszont Kitti szemébe fúrtam dühös tekintetem, aki szintén elkapkodta a szemét. Ez furcsa volt.
-Szóval Kitti… - kezdte Cézár – Ha jól emlékszem, Angyal az egyik a Ronival született kölykeid közül.
Kitti megvetően rám pillantott, a szemében mégis némi félelmet, sőt, aggódást láttam felcsillanni. Bólintott.
Ez sok volt, tudatni akartam, hogy rám ne számítsanak, ezért a hangomat és a bátorságomat összeszedve, hangosan megszólaltam. Szerencsére a hangom magabiztosan csengett.
-Mielőtt bármit mondanál, nem tartozom neked semmivel. Egy árva szót sem fogok elmondani neked!
Kitti ez hallattára idegesen, aggódva nézett rám, én pedig sejtettem, hogy máris túllőttem a célon.  A kutyák hitetlenkedve acsarogtak, azonban Cézár még mindig érdeklődő hangja elhallgattatta őket.
-Valahonnan sejtettem, hogy a nagy Roni lánya nem adja könnyen az információkat. Ennek ellenére a kölykök között helyezlek el. Axel!
A szólításra egy fehér, gyönyörű keverék kölykökkutya vált ki a tömegből, hogy a szülei büszke pillantásaitól kísérve Cézár elé álljon.
-Kísérd át a foglyunkat a kölykök táborába.

Nos, remélem tetszett, igyekeztem hosszabb részt hozni.
Igen, megint elkéstem, nagyon sajnálom >< Ha még nem utáltok érte nagyon, véleményeket szívesen olvasnék ^^”

( 170 megtekintés )

Szólj hozzá:

Zerra
 
2017. 12. 24. 20:45  
Roni a farkasok közt fog megtanulni harcolni, és nem ő fogja megölni Cézárt (nyehh spoiler ), de gyilkolászós rész lesz bőven, Roni apjának a múltja sem éppen tiszta és a falka sem egy békés hely, de abbahagyom, mert a végén mindent elmondok előre :"D
Örülök, hogy tetszett, igyekszem :3

Cica baba 2017. 12. 24. 19:28  
Nya, eddig nem tudtam írni, viszont van időm. Bár vissza kellett olvassak, mert nem tudom mi történt az uccsó részben. A lényeg, örülök, hogy ilyen hosszú lett, Angyalt nagyon sajnálom, már csak azt várom, hogy Roni végre tanuljon már meg harcolni és ölje meg Cézárt. Meg akkor már Ezüstmancsot ( asszem ő a gonosz kölök ) és hmmm... Kitty- t is, nekem sosem volt szimpi. >< xD Mindegy, csak jöjjön már valami gyilkolás, folytasd hamar, mert imádom.

Zerra
 
2017. 12. 24. 11:12  
Nem, semmi ilyesmit nem terveztem, nyugi
Igyekszem ^^

Itsme 2017. 12. 22. 22:21  
Na végre!
Szegény Angyal. Szeretem őt... Remélem nem lesz baja :s
Folytasd^^

Zerra
 
2017. 12. 22. 21:04  
Jaj, ne haragudjatok, elrontottam ><"
A képen Axel van ><


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat