Újság >> A KutyaTanya Hírei

(ellenőrizte: Tamako)

Kutyatanya Advent 2017
Megosztás: f

Kutyatanya Advent 2017

Sziasztok!

Ismét eljött ez az időszak. Az időszak, amely helyt ad a boldogságnak, az izgalomnak, a készülődésnek. Az időszak, mely során karácsonyi fényekben pompáznak a városok, a bevásárlóközpontok, a vásárok, na meg persze a KutyaTanya oldala.

Töltsd az idén is velünk advent időszakát!

Ahogy a tavalyi évben, úgy az idén is meginvitálunk titeket egy sajátos karácsony váró programra, mely során a KutyaTanya moderátorai izgalmas programokkal készülnek nektek advent minden egyes napján. Lesznek itt ajánlások, érdekes cikkek, ajándék ötletek, kvízek, na meg persze cent szerzési lehetőség is, szóval kár lenne kihagyni!

Az idei adventi időszak december 3-ával veszi kezdetét, és 24-én zárul.

A KutyaTanya Advent menete:
- Minden egyes nap készülünk nektek valami aprósággal (legyen ez egy vers, egy ajánló, egy ajándékötlet stb.), illetve ezek mellett amennyiben van rá igény, meginvitálnánk titeket egy adventi szerepjátékra, illetve különböző kisebb kvízekre, amelyeknél pontszerzési lehetőség van, és az egész adventi időszak végén összegyűjtött pontokból az első három helyezett centnyereményben részesül.
- A centnyereményről: Úgy gondoltuk, hogy aktivitás függő lesz, hogy ki milyen mértékű díjazásban részesül. Ha nagyon sok résztvevő lesz, akkor akár az első öt helyezett is részesülhet centnyereményben.

Hogy hogyan is lehet pontokat gyűjteni?
- A kvízeken való részvétellel
- A különböző feladatokon való részt vétellel
- Aktivitással

BEKÜLDŐS FELADATOK:
Ahogy a tavalyi évben, úgy az idén is lehetőségetek van különböző extra pontszerzési lehetőségekre az alábbi módokon:
- Cikk írás: Várunk tőled egy cikket, maximum 3 részletben, mely az adventi időszak alatt játszódik, s melynek főszereplői a szervező moderátorok(cikk végén feltüntetve!). Természetesen te is benne lehetsz a cikkben, vagy egyéb szereplők, de a lényeg, hogy a fenti feltételek teljesüljenek. A cikkben szeretnénk, ha maga az ünnep is olyan kiemelkedő szerepet kapna, mint a főszereplők.
- Vers írás: Várunk tőled egy saját verset adventi témakörben! Kikötés csak annyi, hogy minimum 4 versszakos legyen!
Aki másolt verssel/cikkel próbálkozik, azt automatikusan kizárjuk a pontszerzésből! Továbbá kérünk titeket, hogy az adventi cikkek rövid leírásában tüntessétek fel, hogy azokat erre a megmérettetésre szántátok!
- Moderátor rajzolás:
Ahogy a tavalyi évben, úgy az idén is lehetőségetek van pluszpontért SZERVEZŐ moderátort rajzolni- valamilyen karácsonyi környezetben! Fontos kiemelni, hogy nem magunkat szeretnénk ezzel fényezni, csupán egy aranyos feladatnak szánjuk, s aki a rajzoláshoz jobban ért, mint mondjuk a történetíráshoz, így ő is kap lehetőséget.
A rajzokat a Kt Advent 2017 felhasználóra várjuk! Minden felhasználó szervező moderátoronként egy rajzot küldhet!
Beküldési határidő: december 18-a éjfél!

AKTUÁLIS FELADAT:
Az aktuális feladat nem lenne más, mint egy kvíz az ajánlott filmekből. Kiemelném, hogy az Adventi naptárban, illetve az ajánlásos, kiegészítő cikkben található filmekre ismerhettek majd rá, ha esetleg segítségre van szükségetek! A beküldési határidő december 16., (szombat), dél!
A feladat első része: Meg vannak adva különböző szavak, amelyek a filmekhez kapcsolódnak, azonban ezek hiányosak. Egészítsd ki a szavakat és az ezekhez kapcsolódó filmeket is csatold majd a megoldáshoz!

1.I _ i _
A _ a _ da

2. K _ _ _ n
B _ t _ _ _ K

3.
_ E _ _ _ N  H _

4.K _ o _ _
C _ a _ _ d

5. H _ _ _ e _
K _ _ t _ ly

A feladat második része: Meg van adva öt-öt állítás egy-egy filmről. Az állítások alapján fel kell ismerned a filmet és a megoldásban azt is elküldeni!

1. -  könyvön alapul, amit 1957-ben Dr. Seuss írt
-  a főszereplő magányosan él a hegy tetején, ajtaján nincs kilincs
-  hűséges segítője a kutyája, Max
- a film végére Cindy Lou Who a barátja lesz
- a főszereplő el akarja lopni a karácsonyt

2. - Bernard, a legfőbb manó
-  ha Charlie megrázza a varázsgömböt, az apukája ott terem, ahol ő van
- a Télapó leesik a háztetőről
-  John Pasquin rendezte a filmet
- rénszarvasok a háztetőn

3. - filmben játszik Liam Neeson
-  a filmnek van egy folytatása
-  a történet 5 héttel karácsony előtt kezdődik és hétről-hétre feldolgozza a szereplők életét az ünnepig
- számos Londonban felvett jelenetet tartalmaz a film, többek között a Hyde Parkhoz közeli Grosvenor kápolnában is vettek fel részeket
- a film brit-amerikai és francia

4. - Valaki ismeri esetleg a Scream Queens sorozatot? Vagy a Már megint te?! és a Szerepcsere című filmet? Az onnan megismert Jamie Lee Curtis itt az egyik főszerepet játsza!
- karácsony helyett trópusi utazás
-  hagyománytisztelő szomszédok
- Esetleg a Jingle Bell Rock című szám ismerős valakinek? A Glee című sorozat feldolgozta Brenda Lee dalát, ha esetleg ismeritek, máshonnan is ismerős lehet, méghozzá ebből a filmből.
- a film forgatókönyvét az Elmaradt a karácsony című regény alapján írták

5. - hatéves kisfiú a főszerepben
- a filmet Nick Castle rendezte
- a filmnek van folytatása, ami 1998-ban jött ki
- szomszéd bácsi, Wilson
- a filmben játszik Lea Thompson, akit ismerhetünk a Vissza a jövőbe című filmből


Sok sikert a feladatokhoz! A megoldásokat a KT Advent 2017 nevű felhasználóra, levélben várjuk!

KÉPSZERKESZTŐ VERSENY EREDMÉNYHIRDETÉS

Egyelőre csak helyezésekkel tudunk szolgálni, a pontokat a hétvége felé láthatjátok majd kiírva. Először is köszönjük mindenkinek, aki képet küldött, érkeztek nagyon jók. Most pedig lássuk a három legjobbat!
1. Danny képe
2. Cica baba képe
3. Danny képe


Üdvözlettel, a KutyaTanya Advent 2017 szervezői: Juhászkutyi., Ashley1998, Tamako, torna és Shin.

A cikk képét köszönjük Dannynek!

( 307 megtekintés )

Szólj hozzá:

Ashley1998
 
 
2017. 12. 09. 21:26  
Várunk!^^

Betti:3
 
2017. 12. 09. 21:19  
Várható vagyok a rajzosra és az írósra. c:

Danny 2017. 12. 07. 18:24  
A legjobb Mikulásajándék <3

ChristmasDog 2017. 12. 06. 21:19  
Tudom, tudom... De halogattam, nem volt ötletem, aztán kifutottam az időből, az egyszerűt meg nem találtam meg, mert más helyre mentette a drága képszerkesztő, mert más verziót használtam.

Ashley1998
 
 
2017. 12. 06. 21:09  
A beküldési határidő sajnos már letelt, tegnap éjfélkor.

ChristmasDog 2017. 12. 05. 22:31  
Kettő kész, a harmadik már nem fér bele ma. Nagy baj, ha holnap délután küldöm?

ChristmasDog 2017. 12. 04. 21:13  
Oké.

Ashley1998
 
 
2017. 12. 04. 21:04  
Maximum három képet küldhetsz, szóval nyugodtan próbálkozhatsz a másik ötleteddel is.^^

ChristmasDog 2017. 12. 04. 21:03  
Igen, ilyesmire gondoltam. Bár van más is, de abba annyira nem mernék beleugrani. Akkor így lesz.

Ashley1998
 
 
2017. 12. 04. 20:56  
ChristmasDog, Ha olyan montázsra gondolsz, mint a cikk jelenlegi képe, akkor igen, lehet.(: A kép rátok van bízva, hogy milyen lesz, csak lehetőleg négyzet alakú legyen, hisz cikknek a képe lesz, így csak úgy mutat jól, ha nem lóg ki egyik része sem.^^

ChristmasDog 2017. 12. 04. 20:42  
Több kép is lehet egybe?

1. oldal Következő

 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat