Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: torna)

Kalandok Tashina naplójából
Megosztás: f

Kalandok Tashina naplójából

 Tashina szemszöge:

- Ben, Iron, futás! - ordítottam torkom szakadtából, mintha a két társam nem mellettem idegeskedne a jövőn. Azonnal futni kezdtem a hegy teteje felé, aminek már alapból az oldalán voltunk. Ben azonnal utánam iramodott, Iron azonban csak egy öt másodperces fáziskéséssel, amikor már a farkasok is nekilódultak az üldözésnek, éppen hogy csak ki tudott kúszni a fogaik közül, viszont egy mély csikarást sikerült otthagyniuk az oldalán emlékképpen. A hegyoldal kövekkel teli, csúszós volt, itt-ott fák magasodtak, viszont egyre csak ritkult ez a jellemzője felfele menet. Az égen viharfelhők közeledtek, villámok cikáztak, megvilágítva a távoli sötétséget. Ahogyan ugráltuk át a szembekerülő akadályokat, Ben lába megcsúszott egy kövön, és egy nagy bukfenccel kizökkent az egyensúlyából. Lefékeztem, és visszanéztem, hátunk mögött csak úgy tolongott a sok farkas, Iron viszont tovább ugrált fölfele.
- Ben! - kiabáltam haszontalan, és ő is visszanézett. Jól végigmérte a falkát, akik társaikat borították el, a halálba lökve, majd visszanézett rám.
- Fuss, Tashina, ők téged akarnak, mert te sértetted meg a becsületüket! Nekem semmi bajom nem lesz! - kiabált vissza, ez után a mondata után az ég nagyot dörrent, és egy óriásit villámlott, majd Benjamin egy lendülettel visszagurult a kövön, le a farkasokra, akiket magával rántott a mélybe.
- Beeeen! - ordítottam utána, de tudtam, hogy igaza van, nem állhatok meg. Iron után rohantam felfele, ami már alig két perc futást jelentett. Először Iron ért fel természetesen, majd én is felugrottam egy nagy lendületet véve. A mén ijedt arccal fogadott.
- Ben? - kérdezte értetlenül, aggódást láttam szemeiben összegyűlni. Visszanéztem, le a mélybe, majd újból Iron-ra, aztán lehorgasztottam a fejemet, és egy kis repedést kezdtem el kémlelni, amit a szikla birtokolt.
- Ben segített nekünk, használjuk ki! - mondtam reménnyel telt arccal, mert tudtam, hogy nem halt meg. Ha egy kutya annyi farkast ránt magával, akkor csak puhára érkezhet! Viszont a még talpon lévő farkasok rohamosan közeledtek felfele, számuk minden egyes lépésnél csökkent, mert valamelyik elesett futás közben, másikat letaposták, valakit magával ragadott egy akadály. Hátráltunk egy kicsit Iron-nal, ő szélre oldalazott ki, én pedig kitolattam egészen a csúcs végéig. A kilátás gyönyörű volt, bár nem pont most, az esőben, ami már ekkor lassan csepergett, és folyamatosan gyarapodott. A tájat erdők, zöldellő legelők, néhol tanyák, farmok borították, udvarukon temérdek birka, akiket még a magasból is látni lehetett, mint néhány fehér kis hangyát, akik az esőtől megrémülten egy csoportba verődve próbálták védeni a fiatal, vagy beteg példányokat. Visszafordultam, akkorra már az alfa felért, a többit sehol nem láttam. Biztosan ők feladták a dolgot, ekkor kicsit fellélegeztem. Mi hárman megcsonkítottunk egy egész falkát, ez hihetetlen! Bár most az alfával találtam szembe magamat, aki az egész falkától erősebb, és bátrabb.
- Hogy is hívnak? Tashina? Ó, igen. Akárhonnan jöttél, pusztulj a sírodba, te korcs! - vicsorgott rám, támadó állásban állva. Kicsit megrémültem, de nem adhattam fel, éppen most. Az eső eleredt, a nyakunkba zúdult, pár másodperc alatt bőrig áztunk. A kan bundájából csurgott a víz, teljesen lelapította az eső. A villámok cikcakkosan jártak felettünk, megvilágítva az alig látható alakzatokat. Én is támadó állásba helyezkedtem, morogtam, de nem akartam válaszolni, nem lehetett mit. Éreztem, ahogyan a hideg víz patakokban ömlik le a hátamról, csöpögnek a cseppek az orromról.
- Beijedtél, Tashina? Tudd, hogy nem értettem a kutyákat! Sohasem, és nem is fogom, nem is akarom! Olyan bátrak vagytok, de ha elétek állunk, hogy gyerünk, mond a szemünkbe, már rohamoztok elbújni! - nevetett az alfa hisztérikusan, majd felvonyított. Éles, fülfájdító, mély hangja visszhangzott a tájon, koromfekete vizes bundáját fújta a vad, hideg szél, a villám majdnem pontosan fölötte táncolt vonyítása közben, majd az ég is dörrent egy nagyot. Megszeppenten hátráltam, de nem tudtam sokáig. Lábaim a csúcs végéhez értek, innen már vagy előre, vagy oldalra volt út. A reményem elveszett teljesen, de mintha valami erre várt volna a lelkemben, mintha ez a reményvesztesség keltette volna fel. Lelki szemeim előtt megláttam apámat, Noble-t, és engem, a nyolc hónapos kölyköt, aki vidáman ugrál körülötte a tengerparton, de véletlenül szerencsétlen lábai jóvoltából hanyatt vágódik. Nyüszítve próbáltam keresni apa lábait, de ő masszívan hátrább lépett.
- Állj fel, Tash! Állj fel! Nem leszek mindig itt, hogy megvédjelek, légy erős! Ha elesel, akkor képzelj magad elé, és kelj fel, ne hagyd magad megalázni! Az élet esések sokasága, amiket te formálsz kisebbre és kisebbre, ha tanulsz a hibáidból! - Hallottam apám visszhangzó, távolból jövő hangját a fejemben, majd mire észbe kaptam, és a régi emlékekre koncentráltam volna, újból a zuhogó eső közepette találtam magam, egy izmos farkassal szemben.
Felállok! Tanulok a hibáimból! „ biztattam magam, majd fogaimat kimutatva néztem a kan szemeibe, aki csak azt várta, hogy nekimenjek. Iron ijedt tekintettel nézte a jelenetet, de biztatni sem tudott, mert a szemeimet egy pillanatra sem vettem le ellenségemről. Morogva léptem előre két lépést, mire Spiritus szintén közelebb jött. Úgy éreztem, mintha a remény egyszerre csak visszaszállna belém teljes nyugalommal, majd szétáradna a testemben. Mély levegőt vettem, és a farkas felé tettem egy újabb lépést, ő szintén. Tovább viszont nem mentem, hanem masszívan álltam, kisugárzásom erős, és bátorságkeltő volt.
- Na jó, én erre nem érek rá! - vicsorított az alfa, és már ugrott is, majd pár másodperc alatt a földre terített, és a pofámba morgott. Rémültem próbáltam lerúgni magamról, de ő csak állt, és a nyakamnál szorított a földhöz.
- Engedj el, nem félek tőled! - kiabáltam, ellenállva a fojtogatásnak, miközben tovább rugdostam.
- Valóban? Pf, te csak hiszed! - mondta gúnyosan, majd a pofámba hajolt és gonoszul suttogva mély hangján morgott. - Te rettegsz.
Leugrott rólam, és éles karmaival megsebezte az arcom, a csikarás égett, mintha tüzet futtatnának rajta. Felnyögve fordultam a hasamra, és a vérző sérülésre tettem a bal mancsom, hogy eltakarjam, hátha enyhül a fájdalom.
- Most kinyírlak, aztán a patás kis barátodat is - határozta el feldühödve Spiritus, és éppen a fogait a nyakamba akarta mélyeszteni, mikor valaki ütközött vele. Én közben vártam a halált, összeszorított szemekkel feküdtem, de nem történt velem semmi. Megfordultam, és apát láttam meg, ahogyan bátran birkózik az alfával. Megkönnyebbültem, de csak egy pillanatra, mivel éppen ekkor Spiritus-t a csúcs végéhez lökte, hogy a mélybe taszítsa, de a farkas amint esett le, apa nyakába harapott és magával rántotta.
- Neee! - kiabáltam, majd odarohantam. Apa egy faágba kapaszkodva lógott, a farkas viszont lezuhant.
- Tash! Tash! Menj vissza, velem ne foglalkozz, *** vár otthon! Mond meg neki, hogy szeretem, és téged is, akármiket is mondtál! - nyögte a fogai között, az eső ekkor kicsit csitult. Mélyet sóhajtottam, és mancsaimmal utána nyúltam.
- Apa, tudom hogy nem mondtam soha, és tudom, hogy nem úgy viselkedtem, de... - kezdtem, viszont a fa kiszakadt a helyéről, és apával együtt zuhant, egészen a hegy köves lábáig.
- Szeretleeek! - nyüszítettem utána könnyeimmel küszködve, hátha hallotta. Egy darabig nem tudtam felfogni a történteket, csak bámultam le a mély hegy lábához, csak magamat hibáztattam. Nem érdekelt a sérülésem, Iron, se az elvonult vihar, csak apa vesztesége. Felálltam, és nagyokat lélegezve Iron-ra néztem, aki szintén tanácstalanul állt.
- Iron... Kegyetlen vagyok, mint a farkas! - néztem rá, kiengedve minden bánatomat, minden bajt, amit okoztam. Itt véget ért az utunk, a sok hibám megoldódott, csak haza kell mennünk anyához, és elmondani, mi történt. Ekkor Iron ingatni kezdte a fejét.
- Tashina... Farkasnak születni kell, nem elég azzá válni...

Remélem tetszett, és nem haraptok most Tash-ra... ^^ Szóval vége, hogyan tetszett a sorozat? Ha van kérdés, tegyétek csak fel. (:
Noble halála, Ben súlyos sérülése (ami nem vezet halálhoz), sötéten hagyott jövő... Nem a legjobb sztori, nem igaz? ^^

( 165 megtekintés )

Szólj hozzá:

tutifrutti 2017. 08. 14. 14:16  
Igen, Izu, én haladok a korral. ;) Köszike, de már ez a történet is a végét szenvedte át.

Frostbyte 2017. 08. 14. 13:30  
Újra itt, a Kutyatanya oldalán! *.* Ahogy fellépek, azonnal itt egy újabb történeted

tutifrutti 2017. 08. 13. 15:25  
Köki, én is próbálok egy újat tervezni, de addig is igen, itt vannak ezek. ^^

Wokongola 2017. 08. 13. 13:02  
Nee, Noble :'( amúgy nagyon tetszett az egész, remélem lesz új sorid addig is elolvasom még százszor a By Meenát és ezt is
Nee, Noble :'( amúgy nagyon tetszett az egész, remélem lesz új sorid addig is elolvasom még százszor a By Meenát és ezt is
Bocsi, nem értem miért küldte 2x

Freeze
 
2017. 08. 11. 19:30  
Ah, igen, a suli...

tutifrutti 2017. 08. 11. 19:25  
Freeze, köszike, majd gpndolkpzok avdolgon, de suli kezdés... Lehet sorozatot sem kezdek újat.

Freeze
 
2017. 08. 11. 19:21  
Sajnálom hogy vége lett, mert olvastam volna még ezt tovább is, akár lesz következő évad, akár nem!
Minden részét élveztem, ahogy a By Meenáét is. Izgatottan várom a következő évadod, és a lovas sztorit is^^

tutifrutti 2017. 08. 11. 13:13  
Susu, köszi, lesz, csak most egy lovas sztorit szeretnék kezdeni. ^^

Cuki Susu Powa 2017. 08. 11. 9:43  
Nagyon tetszet, szépen levezetted a történteket! Az egész sorit imádtam, úgy ahogy Meena-sat is. És, igen, lesz következő évad?

tutifrutti 2017. 08. 09. 20:18  
Nyuuu, igyekszem, de még ötletelek. ^^

1. oldal Következő

 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat