Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: <3Detti<3)

Last to fall - 1
Megosztás: f

Last to fall - 1

Sirályok köröztek az égen, Halo pedig rakpart szélén állva figyelte a morajló-tajtékzó tenger. A pillanatnyi békében megengedhette magának, hogy a gondolatai elkalandozzanak, térben és időben. Emlékek kerültek a tudata felszínére, olyanok, amiket igyekezett elfeledni. De most mégis szembenézett velük. Szorosan lehunyt szemmel rázta meg a fejét. Gondolatai ködösek voltak, mintha csak egy párás ablaküvegen át nézte volna.
Nem tudta volna megmondani pontosan, mikor is kezdődött. Mikor döntött úgy az első démon, hogy megszállja. Vagy miért épp őt. Csak a fájdalomra emlékezett. Mintha a lény belülről akarta volna széttépni. Úgy érzte, a Pokol tüze akarja megégetni. Mialatt hetekig eszméletlenül feküdt, szám szerint huszonhétszer próbálták kiűzni belőle a szörnyeteget, de az egyetlen, amit elértek, hogy Halo többé csak sétabottal tudott járni.
A keze akaratlan is a nyakában kötött függő felé mozdult. Halo engedett a késztetésnek, és az  ujjait a medál köré csavarta. Egy szögletes alakra csiszolt fekete napkő volt, ezüst láncon. „Majd ő mindig elvezet a Naphoz, és elhozza neked a fényt.” - ezek voltak a szavak, amikkel a medált átadták neki. A kő és a lánc volt az egyetlen, ami visszafogta benne tajtékzó tengert – a négy démont, ami minden pillanatban szét akarta tépni a testét. És néha sikerrel is jártak.
A merengéséből Dorian halk köhintése rázta föl Halot. A férfi visszatért, holott Halonak az sem tűnt föl, hogy egyáltalán elment volna. Az utóbbi időben túl sokat kalandozott el, amit nem lett volna szabad megengednie magának. Dorian várakozó tekintettel nézett rá, tekintetét egészen az övébe fúrta.
– Elnézést, mondtál valamit? – fordult felé Halo.
– Csak annyit, hogy válassz egyet. – Dorian tekintete Halo kezére siklott, ami még mindig a medálra volt kulcsolva. Halo gyorsan eleresztette az ékszert, a kezét pedig inkább a sétabotja faragott fején pihentette.
– Mit válasszak? – Halo-t nagyon könnyen felbosszantotta, mikor Dorian rébuszokban beszélt, vagy nem adott elég információt, hogy tisztességes beszélgetést kezdjenek.
– Egy hajót. Egy égtájat. Bármerre elindulhatunk. Azt mondtad hozzalak a kikötőben, itt vagyunk. Bármelyik hajó a tiéd lehet. Akár a kontinens másik végére is elvisznek.
Halo éppen meglepődni készült, mikor rájött, hogy nem érdemes. Mindössze időről-időre elfelejtette, hogy annak ellenére, hogy mennyire nem kedvelt, Dorian nagyon befolyásos mágus. Mivel szinte minden területről dobták ki legalább egy kovenből, sok ismerősre tett szert. Halo felmérte a horgonyzó hajókat a dokk végéből. A legtöbbjük ütött-kopott volt, repedt, viharvert, ágyútól szenvedett, szebb napokat is látott kétárbocos volt. Aztán megakadt a szeme egy kicsi, áramvonalas hajón. A hajótörzset feketére festették, az orron az aranydíszeket kikezdte a sós víz, az oldalán, egészen a taton pedig arany betűk hirdették a hajó nevét – Leonhardt. Halo alig láthatóan elmosolyodott, majd rámutatott:
– Legyen az.
Dorian követte az irányt a tekintetével, majd mielőtt válaszolt volna, végigsimított a bajuszán. Olyankor csinálta ezt, mikor valamit magyarázott.
– A Leonhardt? Érdekes híre van annak a hajónak. Azt beszélik, még soha senki nem látta a kapitányt, illetve, hogy a hajó több, mint 50 éves. A pletykák szerint, már ha lehet hinni nekik, a nevét Loure Leonhardtról kapta, a kalózról, aki rettegésben tartotta a kereskedőket a múlt évszázadban. Úgy tudom, szállít utasokat, úgy két aranyért cserébe.
– És merre megy?
– Alderhown-ba. A keleti part kikötővárosába. Ami azt jelenti, hogy átszeli a tengert.
Halo elővette a térképet, amit magával hozott a dohos könyvtárszobából, és kikereste rajta a helyet. Megfelel. A keleti part és Alderhown már Touvarne területén fekszik. Alderhown pedig nincs messze Rézvárostól, ahol Halo egy látót és boszorkányt remélt megtalálni. De elsősorban minden vágya volt elhagyni Freipass-t és az összes városát.
Dorian odavezette a dokkokon a Leonhardthoz, és négy aranyért cserébe a rakodótérben találták magukat a többi utas között. A víztől terhes állott levegő és félhomály hatására Halo hite hirtelen megingott. A fejére húzta kabátja csuklyáját, és Dorian mögött maradt.
– Visszavonom minden utalásom arra, hogy ez jó ötlet lett volna – morogta. Dorian válasz nélkül telepedett le egy viszonylag száraz és elszigetelt sarokba. A többi utas komor, kíváncsi tekintetekkel követte őket, titokzatosan összesúgva a hátuk mögött.
Alighogy helyet foglaltak, a szél feltámadt, s a hajó beleremegett egy hatalmas mennydörgésbe. Halo keservesen felnyögött.
– Most már egészen biztos vagyok benne, hogy nem volt jó ötlet.

( 65 megtekintés )

Szólj hozzá:

torna 2017. 08. 09. 23:09  
Folytatást. Most.

Mayline 2017. 08. 07. 18:18  
Naon bejön, imááááádom <3 Folytasd hamar Viszont láttam benne egy elírást: tenger-tengert. Ettől eltekintve borzasztó jól fogalmazol, nekem azért ez jobban tetszik, mint az előző rész. Alig várom a következőt<3
Folytaaasd! Naon tetszik^^


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat