Újság >> „Az én kutyám“

(ellenőrizte: Stormy)

Misadventurous
Megosztás: f

Misadventurous

És ezzel a gondolattal elszántan vágtam neki az erdőnek. Orromat a föld felé helyeztem, és vadul rohantam, egyenesen. Semmilyen illatot nem éreztem, csak néhány kihűlt csapát vettem észre, de azokkal nem foglalkoztam. Nem igaz, hogy semmi nincs itt! Kihalt a vadállomány?
Végül halkan morogva indultam meg hazafelé. Úgyis fognak majd valamit, és az őz egy időre elég a gyomrunknak. Még egyszer végignéztem a művemen, minden rendben volt vele.
Kivéve egy dolgot…
Egy nyúl friss csapája rontotta el az egyenletes földutat. Szemeim felcsillantak, szívem izgatottan dobogott a torkomban. Gyorsan masíroztam a nyomok mentén, nem tudtam ügyelni arra, hogy ne legyek észrevehető. Hiszen ez egy tökéletes alkalom arra, hogy bebizonyítsam, mit tudok!
Ezen a gondolaton lovagolva immár szökdécselve igyekeztem bemérni a nyúl helyzetét. Talán ha Grayson látja, hogy nem vagyok egy kutya, akkor befogad a bizalmi körébe, szeretni fog, lányaként is, és akkor tényleg egy boldog család lehetünk! Azt akartam, hogy rám is úgy mosolyogjon, mint Channelre! Rám is, rám is, rám is, engem is úgy szeressen! Akkor talán…
Buta vagyok. Apát sosem pótolhatja. Leálltam a boldog pattogással és farkincámat is a föld felé eresztettem. Örülnék annak, ha megszeretne? Miért kínlódom azért, hogy egy kutyagyűlölő farkas elfogadjon? Fölösleges. Nem lehet bepótolni azt a nagy űrt, amit ők hagytak a szívemben. Éreztem, ahogy Bunnie mondatától megint picivé és gyűrötté rándul a gyomrom, iszonyatos fájdalmat okozva ezzel testemnek. Minek kellett az erdőhöz futnom?
Már megint ugyanazok a kérdések, ugyanolyan semleges válaszokkal. Hogyan változtassam meg a múltat? Hogyan egyengessem a jövőt? Hogyan?
Szomorúan a mancsom alá fúrtam a fejemet, és úgy igyekeztem valamerre, három lábon sántikálva. Nem fogok sírni, ezt eldöntöttem… De úgysem tudom megállni.
Azt éreztem, hogy bundámat ágacskák karistolják. Ijedtemben összerándultam és igyekeztem átverekedni magam a bokornak vélt növényen, vadul nyüszítve, vonyítva, ugatva. Miután végre felbukfenceztem egy kívül eső gyökérben, felsóhajtottam és lassan igyekeztem lábra verekedni magamat. Kék szemeimmel a kormos füvet láttam magam előtt, a szemem sarkában azonban egy barna folt felverte az elhalt növényzetet. Szóval ez a mező… De mi volt az a lény?
Ahogy arrafelé sandítottam, megláttam a nyulat végignyargalni a terepen és beszaladni a fák közé. Lábaim akaratom ellenére is gyorsan mozdultak a préda után, és úgy szaladtam, mint még talán soha. Éreztem, hogy a két hónapos gub***tás megviselte őket, és pár pillanat múlva már sajogtak a végtagjaim a megerőltető trappolástól. Ez azonban nem akadályozott meg, szemeim előtt ott ugrált a nyúl, az ennivaló, a kulcs ahhoz, hogy végre igazán boldog életet élhessek. És most nem érdekelt, hogy mennyire kívánt testem összeesni, én csak szaladtam, olyan gyorsan, ahogy talán még soha röpke fél évem alatt.
Láttam, ahogyan a nyúl ott menekül, csupán pár méterre tőlem. Ez késztetett még fürgébb tempóra, már a nyálam is kicsordult, már a szemeim is vidáman csillogtak, ahogy belegondoltam, milyen csodálatos ajándékká válik majd a finom nyuszi hús. Ekkor a zsákmány irányt váltott, én pedig szintúgy ezt tettem, de nem tudtam olyan hirtelen, mint ő. Ezt a furcsa, útból kitérős játékot játszottuk a fák alatt, a bokrok között, a kevés, átszűrődő holdfényben úszva. Láttam, hogy fárad, engem is az össze csuklás veszélyeztetett, de továbbra is igyekeztem utolérni a kiszemelt állatot. A nyálam ismét kicsordult, éreztem a lüktetést, a vadászat megfeszítő izgalmát, és hirtelen elfogott, magába kerített valami szenvedély-féle, valami késztetés, hogy még többször, még többet csináljam, még többet hajkurásszak nyulakat és egyéb lényeket.
A nyúl ismét irányt váltott, de mancsommal utána kaptam, és karmaimat a bőrébe akasztva próbáltam megakadályozni abban, hogy megint elmeneküljön. Ő azonban a túlélésért küzdött, félelmei elvesztésének érdekében tovább trappolt, hiába járt ez azzal, hogy rés keletkezett védőrétegén, amiben lassan duzzadt a vörös életvíz. Orrommal igyekeztem magamba szívni az illatot, a vadállat és a vér keverékét, majd pillanatok alatt követtem a megsebzett lényt, közben észre sem véve, hogy mekkora élvezettel morogtam és kattogtam. A következő kerülője roppant hirtelen és váratlanul következett be, így csak az előbb magamba szippantott illatok alapján tudtam felkeresni a prédámat.
Amint újra a nyomába eredtem, ő gyorsított, és meglapult egy fa gyökerei között terpeszkedő üregben. Vadul morogva álltam ott meg, benyúltam orrnyergemmel és hegyes fogaimmal kapkodtam a nyúl után. Túl mélyen volt, így kifulladva, de még mindig elszántan illesztettem karmaimat a puha talajba, és erőteljesen húzkodtam hátam mögé a földet. Még mindig éreztem a vér illatát, még mindig éreztem a gyilkolni vágyást, azt, hogy boldoggá tegyek valakit, aki jelen esetben önmagam vagyok. Elmélyülten ástam az üreg bejáratát egyre nagyobbra, szélesebbre, míg végül a maromig becsusszantam, és elkaptam áldozatom gerincét, készségesen megroppantva azt.
Még nem éreztem elégnek, kihúztam, és elengedtem a nyúlt, majd a torkához kaptam, és olyan erővel, kitartással, dühvel haraptam rá, hogy a feje elvált testétől. Lihegve leültem, csorgó, hófehér nyállal néztem életem első önálló zsákmányát. Farkamat lassan meglengettem, majd kifulladva lehunytam szemeimet, amiket érthetetlen módból elborítottak a könnyek.
Nagyot nyeltem. Amiatt a kan miatt most elvettem valakinek az életét, kioltottam azt… Megakadályoztam, hogy boldogan ugráljon, hogy családot alapítson, hogy kicsinyei legyenek… Hogy érezze az örömöt, a büszkeséget, a fájdalmat, hogy tegye, amit akar… Hirtelen azt éreztem, hogy ezzel a nyúllal önmagamat fojtottam meg, így könnyeim vadul csorogtak a pofám vonalain kiigazodva. Miért? Egy nyomorult kan miatt csináltam mindezt…
Dühösen nyeltem egyet és megráztam fejemet, hogy a könnyeim eltűnjenek, majd felemeltem a nyúl testét, amiből már most fészket akartak készíteni a döglegyek. Lassan baktattam vissza a barlanghoz.

- Te csaptad azt a nagy zajt az éjjel? – hallottam Grayson hangját, mire felnyitottam álomittas szemeimet.
Egy mély ásítást követően kábán megszólaltam. – Jó reggelt… – csak ennyit tudtam kinyögni, majd miután hozzászoktattam szemeimet a beszűrődő napfényhez, válaszoltam. Majdnem. – E-engem kérdeztél?
- Látsz itt valaki mást is? – nézett körbe, arra utalva, hogy a többiek egy picit arrébb voltak.
- Nem, emlékeim szerint nem csaptam zajt…
- Nekem nagyon úgy hangzott, és csak te nem voltál a barlangban. Jól hallottam, hogy hangosan morogtál, ugattál, hisztiztél? – mordult rám, nekem pedig eszembe jutott az éjszaka, és boldogan felugrottam.
- Grayson! – csóváltam meg a farkamat, mire kissé ridegen, elidegenülten nézett rám. – Hoztam neked valamit! – azzal a mohakupac alá nyúltam, amin aludtam, és odaadtam neki a fejetlen nyulat.
A kan láthatóan megszeppent, én pedig csillogó szemekkel, izgatottan vártam a reakcióját. Végigmérte a nyulat, komolyan gondolkozóba esett. Biztosan azon morfondírozik, hogyan mondja el, mekkorát tévedett! Úristen, sikerült! Igen, végre elfogado…
- Ezt te fogtad? – szólalt meg hirtelen, gondolataimat félbeszíktva, mire heves bólogatásba kezdtem. – Ej, nem hiszem el, hogy ennyire tudatlan vagy! Ha a zsákmányt kergeted, nem zajongsz, és nem tudom, mit gondoltál, amikor leszedted a fejét! Igazán megerőltethetted volna magad jobban – morogta, mire megszeppenten pislogtam.
- Na, de… Ez életem első zsákmánya, és csak neked fogtam…
- Jézus, fél éves vagy és még sosem vadásztál? – szisszent fel, majd hátat fordított és minden szó nélkül ott hagyott.
Megilletődve pislogtam utána, és mélyet sóhajtottam. Már éppen belekezdtem volna drámai gondolataim elemzésébe, amikor alig pár másodperccel az esemény után Grayson idegesen és hangosan morogni kezdett a barlang bejáratánál állva.
- Szike! – kiáltotta a nevemet, mire Anya és Channel is odalépett mellé, na, meg én is odabattyogtam a kanhoz. – Ezt is te csináltad, mi? – acsargott. – Mégis hogy gondoltad? Nyílt utat adtál a ragadozóknak a barlang felé!
Ezt már én sem tűrtem szó nélkül, hiába éreztem mérhetetlen dühöt és bűntudatot. – Talán megijedtél? – néztem azokba a szőrmeresztő narancssárga szemekbe.
- Szike! – lépett oda vicsorogva Anya. – Nem tudom, mit gondolsz magadról! Azonnal eredj vissza a fekhelyedre! Ma nem eszel!
- De én csak jót akartam! – eresztettem ki könnyeimet. – Még fogtam is nyuszit nektek, pontosabban csak Graysonnak, hogy megbékéljen velem! De senki sem vesz figyelembe!
- Elég! – csattant fel a szuka. – Azonnal eredj a helyedre!
Dühösen néztem rá, pofámon végigcsordultak a dühvel telt sós cseppek, és idegesen otthagytam a három jómadarat. Háttal nekik lefeküdtem a mohámra.

( 114 megtekintés )

Szólj hozzá:

AliNati2 2017. 07. 18. 14:06  
Köszönöm szépen :3

Niki20005 2017. 07. 18. 13:31  
Az eddigi részekhez lusta voltam hozzászólni, de most úgy gondolom itt az ideje elmondanom, hogy baromi jó lett, aki lepontozta, az...inkább megtartom magamnak véleményemet.Xd Folytasd:3

AliNati2 2017. 07. 18. 11:46  
Tutti, köszönöm ^^
Elza, ennek örülök :3

Elza01 2017. 07. 18. 8:31  
Elolvastam az első résztől, és nagyon-nagyon-nagyon tetszik! ^^

tutifrutti 2017. 07. 17. 19:42  
Felpontoztam, hogy ne legyen látványos, de sose pontozok, ez egyszeri alakalom. ^^ (Szerintem egy hozzászólás többet mond az öt pontnál.)

Vanilla Ice 2017. 07. 17. 16:35  
Hála égnek. Akkor végre kötnétek ideiglenes fegyverszünetet?

Sarafina
 
2017. 07. 17. 16:27  
A Horizontos esettet belátom túlreagáltam, de bocsánatot is kértem, ha megnézték megnézték, ha nem, akkor nem.

amulet
 
2017. 07. 17. 16:24  
Majd belátja, hibázni emberi dolog.

Vanilla Ice 2017. 07. 17. 16:24  
Jó jó, csak ő mellé se akarok állni, mert most igazságtalan volt Lucával szemben.

amulet
 
2017. 07. 17. 16:20  
De Lilim, nem szégyen ha tesód mellé állsz veszekedésben, gondolom Cegelil és Luca is kiáll egymás mellett bármi van.

Vanilla Ice 2017. 07. 17. 16:19  
Lányok, ha engem is eme vitába tesztek, pontozásilag, (nem szoktam pontozni), akkor bocsánatot kérek, de megpróbálok senki mellé állni a vitákban, mert mindig megszívom. :c

AliNati2 2017. 07. 17. 16:14  
Amulet, köszi ^^

cegelil201 2017. 07. 17. 16:11  
Abbahagytam ^^ Bár én el se kezdtem vitázni, de rendben Nee-chan, abbahagytam.

amulet
 
2017. 07. 17. 16:08  
Ez komoly? Pár napig nem komizok és máris elszabadul a pokol? Tessék abbahagyni egymás cipkézését! Nem mindig kell egymásra fogni a gondokat, Lili jól írta hogy más is adhat rá akármennyi pontot. De ezzel szemben tetszett, és szeretnék kérni egy folytatást^^

1. oldal Következő

 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat