Újság >> Történetek / Sorozatok

(ellenőrizte: Blaine)

Kalandok Tashina naplójából
Megosztás: f

Kalandok Tashina naplójából

 Tashina szemszöge:

- Kikerüljük a várost? - kérdezte Iron teljes nyugtalanságában. Összeráncoltam a szemöldökömet, kicsit lehúzó volt ez a kérdés. Vagyis inkább teljesen egyértelmű volt rá a válasz, szóval rá jöhetett volna magától is.
- Szerinted hogy nézne ki, ha egy kutya egy ló hátán ülve végighaladna a városon? Hogyne kerülnénk ki! Futás az erdő fele! - közöltem nyomatékosan, ámde Iron tényleg gyors galoppba kezdett. Még örültem, hogy a hátán maradtam, máskülönben Iron-ból vadló lett volna, én pedig a sötétben ki lettem volna szolgáltatva mindennek, és akár mindenkinek...! Az útról letérve egy búzaföldön vágtatott át, ami elég sűrű, és magas volt, csak a susogást hallottam, illetve láttam, hogy ahogyan haladunk, a búzák elhajolnak előlünk. Illetve Iron miatt... Viszont eléggé ijedt voltam, próbáltam észnél maradni, de ez nagyon nehéz volt, annyira hirtelen váltott tempót, hirtelen ért a búzamező, minden, minden, minden hirtelen történt. A hosszú táblán haladva eszembe jutott, hogy talán tényleg veszélyes ez az út, de nem mertem bevallani. Akkora haragot éreztem a szüleim iránt, hogy azt mondtam, inkább meghalok, minthogy sem visszamenjek hozzájuk. Ezek után már nem is mertem volna eléjük állni, a szemükbe nézni, és kimondani, hogy bocsánat. Valójában hogy őszinte legyek, bűnösnek sem érzem magam a történtek után, csak csapdába esettnek, aki nem a nyilvánosság, hanem a gondolatai elől menekül. Menekül, de nem látja a kiutat, a fényt az alagút végén, nem lát mást, csak a rémképeket a fejében, amik gondolatok sokaságaként jelennek meg benne, átéli, amit már átélt, túléli, amit már túlélt, és ez alapból sok energiát elpocsékolt tőlem. Gondolataim áradatából Iron ébresztett fel, amikor kiértünk a búzamezőből és nagy vidáman elkurjantotta magát:
- Következő megálló az erdő!
Erre természetesen felnyitottam szemeimet, és tényleg vége volt a nagy hektáron át húzódó búzatömegnek, helyét zöld füves mező vette át, ami a teljes sötétségben is megőrizte ezt az dicsőített árnyalatot. Nem fekete volt, mint eddig más, ami kitért a látóhatárunkból, hanem sötétzöld, még ha el is távolodtunk tőle. A gyors galoppot végül felváltotta a kenter, azt pedig megint a tanvágta, végül a mén ügetni kezdett, és lépésbe lassult.
- Na mi van öreg haver, eddig bírtad? - kérdeztem gúnyosan. Persze csak a szuszogását hallottam, és a kifulladásáról a verejtékes nyaka tanúskodott.
- Persze... Mit gondolsz... Te tudnál cipelni a helyemben... Ennyi ideig... Egy harminc kilós kutyát... Galoppban...? - lihegett kifulladtan, majd megállt, és leeresztett fejjel kémlelte a zöld füvet.
- Nem vagyok a helyedben. Tulajdonképpen okos döntés volt pont magánterületen kifulladnod, gratulálok! - gúnyolódtam tovább. Iron rám emelte tekintetét, és fancsali képet vágott. Persze visszanyújtottam neki a nyelvem, de nem tulajdonítottam tovább túl sok jelentőséget a gúnyolódásnak. Fontosabb volt bejutni az erdőbe, és végre pihenni is egy kicsit.
- Már nincs sok hátra Iron, tarts ki! - próbáltam biztatni, láthatóan sikeres volt. A mén felemelte a fejét, majd lépésben újra elindult. Tovább ment, igyekezett futólépésben, hogy minél hamarabb elhagyjuk a magánterületet. Ha itt találnak minket, akkor felismernek, és visszavisznek minket a Bressa farmra. Amint sétált, Iron valami különös dologra figyelt fel a távolban, amit egyre csak nézett. Én is odaemeltem a tekintetemet, és két fényforrást láttam meg, ami kis kör formájában kéken világított, és egyre csak közeledett, szétoszlik a sötétet megvilágítva, és a látókörömben színes nyomokat hagy.
- Jézusom, ez egy autó! - kiáltottam végül, felismervén a járművet, amely utasai valahogyan észrevettek minket. Iron azonnal galoppozni kezdett, de az autó akkorra már igen csak közel volt. Hátra fele néztem folyamatosan, és láttam, hogy egy ablakon kihajoló utas egy puskát tölt meg, majd szemrebbenés nélkül Iron-ra céloz.
- Fuss! - ordítottam magamból kitelve, de a mén annyira fáradt volt, hogy nem tudott gyorsítani. Már a magánterület határát léptük túl, amikor az ember elsütötte a puskát, és a golyó Iron lábába fúródott. A mén a bokrok előtt összeesett, én pedig közel két métert gurultam a lendülettől. Mozdulatlanul feküdtünk, nem akartam, hogy lássák még bennünk az életet.
- Te jó ég, miért lőttél rájuk?! Meglátja a gazdájuk, feljelent minket! - kiabált az egyik ember kiszállva az autóból. A másik is kiszállt, az, aki ránk lőtt, majd Iron mellé lépett.
- Kutya baja, felgyógyul! Hát még a kutya! Csak az eséstől megrémülhettek, na meg a dörrenéstől. És ki tudja, hogy mi voltunk? Az állatok, hehe, nem tudnak beszélni - nevetett egy jóízűt, majd elkomolyodva visszaszállt az autóba. Láttam, hogy a másik férfi még mindig aggódó pillantásokat vet ránk, és ő is visszaszáll, tolat az autóval, majd megfordul és elhajt. Szép... Szóval úgymond Iron sérülése miatt ki vagyunk szolgáltatva! Szegényt miért kellett elhoznom?


Remélem tetszett. ^^ Pár helyen direkt volt a szóismétlés. Remélem izgalmas rész volt, vagy legalábbis izgalmasabb. (:

( 60 megtekintés )

Szólj hozzá:

tutifrutti 2017. 07. 16. 12:18  
Snow Wolf, köszke, igyekszem. ^^
Sarafina, köszi, és nem baj ha nem kommentelsz, én se szoktam mindenhez. (:

Sarafina
 
2017. 07. 16. 12:00  
Olvastam az első két részt is, csak nem komiztam. Magától értetődik hogy jó lett, tetszettek a megfogalmazások, a jól használt szavak. Folytasd.

*Snow Wolf* 2017. 07. 16. 11:23  
Szegény Iron...

Tetszett folytasd!!! 

tutifrutti 2017. 07. 15. 23:10  
AliNati, köszke, igyekszem. °^°

AliNati2
- tiltva:1 napig!
2017. 07. 15. 22:52  
Tetszett nagyon :3 Folytaasd!

tutifrutti 2017. 07. 15. 21:32  
Ancsi, köszi, nos, nem, nem tervezek ide ilyen gonosz embereket... Főleg nem Mr. Predor-t. C:

Cica baba 2017. 07. 15. 20:01  
Szegény paci... az ember tuti Meena régi gazdija, akinek nem tudom a nevét. Nagyon tetszett, folytasd.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat