Újság >> Cikkek

(ellenőrizte: Stormy)

Get ready for summer
Megosztás: f

Get ready for summer

Sziasztok! Ebben a cikken három, sajnos igen gyakori, élősködők által terjesztett betegségről fogunk beszélni. Ezek sajnos halálos kimenetelűek lehetnek, de védekezéssel, legyen az nyakörv, spot on vagy tabletta, és odafigyeléssel megelőzhetőek.

Babézia/Babéziózis


Ha valaki sokat beszélget kutyásokkal, akkor ez a betegség neki már nem újdonság, az utóbbi években kiemelt figyelmet kapott. A babéziát a kullancsok terjesztik, de nem is a kullancsokkal van a baj, hanem a bennük élő egysejtű parazitával. Ezek a kullancson keresztül kerülnek be a kutyába, általában a vérszívás második-harmadik napján. (Ezért fontos, hogy a kullancsot minél hamarabb kiszedjük a kutyából.) Ebünkön belül aztán megkezdik áldásos tevékenységüket, azaz elkezdik lebontani a vörösvértesteket. Ezek a lebontott vörösvértestek pedig a vérárammal továbbvándorolnak a vese, a máj és a lép felé, ott további problémákat okozva. Ha nem kezelik időben, az állat hamar elpusztul.
A tüneteiből még a kezdők is hamar láthatják, hogy kutyájukkal baj van. Pár nap lappangás után (amely szélsőséges esetekben lehet két hét is) a kutya bágyadt, kedvtelen lesz, testhőmérséklete 39° fölé emelkedik, esetleg hányni kezd. Ezután a vizelet színe változik meg, sárgából vörös vagy barna lesz, majd ahogy súlyosodik az állat állapota, úgy kezd egyre sötétedni. Ekkor a vörösvértestek már végighaladtak a vesén, súlyos esetben károsították is azt. Magas pulzussal, a nyálkahártyák elhalványulásával és a nyirokcsomók megduzzadásával jár.
Kezelésére ma már léteznek hatékony gyógyszerek, amivel könnyen meg lehet menteni az eb életét, HA időben észrevettük a jeleket. Fontos, hogy ha bágyadtságot, lázat, kedvtelenséget tapasztalunk kutyánknál, ne fordítsuk el a fejünket, mert ez kedvencünk életébe kerülhet! Ugyanakkor tanuljuk meg megkülönböztetni a meleg okozta elhúzódástól!

Lyme-kór

A lyme-kór szintén a kullancsokon keresztül jut be a kutya szervezetébe, és miután a vérárammal szétszóródott a szervezetben, huzamosabb ideig megtelepszik az ízületeknél. Ez a folyamat egyáltalán nem gyors, tekintve, hogy a baktérium osztódása tizenkét óra, hetekbe is beletelik, mire eléri az összes ízületet.
Pontosan a folyamat lassúsága miatt a tünetek is lassan alakulnak ki. Mivel a kórokozó az ízületeket támadja, jellemző tünet a sántaság, amely esetenként nem csak egy lábon jelentkezik, majd idővel akár antibiotikumos kezelés nélkül is elmúlik. Mivel a kórokozók képesek bármilyen szervben kárt tenni, nem árt a bőrt is figyelni, azon is kialakulhatnak tünetek. Emellett jelentkezhet láz, étvágytalanság és bágyadtság is.
Mivel a betegség tüneteit könnyen össze lehet keverni más problémákkal, a diagnosztizálása sem egyszerű. Az sem könnyíti meg a dolgot, hogy a baktérium vígan eléldegélhet a kutyában akár tünetmentesen is. Gyógyítása hosszú folyamat, emiatt érdemesebb védekezni. Szerencsére létezik védőoltás, amit kérhetünk az állatorvostól, és évente ismételve védettséget biztosít.

Szívférgesség

Remekül hangzik, nem? Néhány éve a szívférgesség még ritka betegségnek számított idehaza, de ennyire nagy szerencsénk sajnos nincsen, és a legfrissebb statisztikák szerint itthon is egyre gyakoribb. A szívférgességet kivételesen nem a kullancsok terjesztik, hanem másik legjobb barátaink, a szúnyogok, de csak azok, ebünk nem tudja elkapni más kutyáktól. (Ahogy mi sem tudjuk tőlük elkapni.)
A folyamat egy fertőzött szúnyog csípésével kezdődik, így jutnak be a kutyába a féreglárvák, amik boldogan éldegélnek az erekben, felnőnek, szaporodni kezdenek. A betegség elnevezése valójában nem tükrözi az igazságot, ezek a férgek nem csak letelepszenek a szívben és csinálják a bajt, hanem bevándorolják a tüdőt is. Egy kifejlett nőstény féreg akár negyven centi hosszú is lehet, míg a hímek tizenöt centinél nem nőnek nagyobbra. Mivel elég hosszú életűek, és akár 5-7 évig is élhetnek, egy idő után kellően elszaporodnak. Ekkor már károsítják a tüdőt és a szívet is, komoly problémákat okozva ezzel.
Az első tünetek a fertőződés után nem jelentkeznek egyből, mivel a féreglárvák komoly problémát még nem tudnak okozni. Aztán fokozatosan romlik ebünk állapota. Jelentkezik a köhögés, légszomj, kedvtelenség, fáradékonyság, munkakutyák esetében a teljesítmény romlása, súlyos esetekben pedig a kutya elpusztul.
Sajnos erre a betegségre is igaz, hogy könnyebb megelőzni, mint kezelni. De mielőtt bárki hozzákezdene bármihez is, tegyünk egy látogatást az állatorvosunknál, és kérjük ki a véleményét, majd csináltassunk tesztet. Jelenleg kétféle teszt létezik, mindkettőhöz a kutya vérére van szükség. Az egyik egy gyorsabb megoldás, ami kimutatja a vérben a nőstény féreg által kibocsájtott antigéneket, a másik egy hosszabb, laboratóriumi vizsgálat. Az orvossal való konzultáció után elkezdhetjük a tényleges megelőzést. Léteznek tabletták, amiket havonta kell adagolni, külsőleg pedig a jól megszokott spot onokat és nyakörveket tudjuk alkalmazni.
A szívférgesség esetében a kezelés egy hosszú, megterhelő folyamat, emiatt mindenképp érdemes odafigyelni a megelőzésre!

Köszönöm, hogy elolvastátok a cikket, remélem hasznosnak találtátok! Viszont szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy ez a cikk tájékoztató jellegű, és ha valaki efféle problémát tapasztal a saját kutyája esetében, ne az interneten, hanem egy jó állatorvosnál kérdezősködjön válasz után. Ilyen komoly esetekben az is fontos, hogy ne kihívjuk az orvost, hanem mi magunk keressük fel a rendelőjében, ami jobban felszerelt, alaposabb kivizsgálásra van ott lehetőség. De remélem senkinek nem lesz erre szüksége! Ja, és ne felejtsetek el védekezni az élősködők ellen! További jó kutyázás mindenkinek!

( 212 megtekintés )

Szólj hozzá:

Huxy 2017. 07. 09. 23:04  
*Snow Wolf*, köszönöm! Előre is boldog szülinapot Buksinak! Nekem is idén múlt hat a kutyám. : )

  - megszűnt felhasználó - 2017. 07. 09. 19:20  
Nekem tetszik a cikk, és köszi, hogy leírtad mind ezt! Amúgy Buksi ebben a hónapban lesz hat éves!^^ ฿  (július 25.)

AliNati2 2017. 07. 01. 21:41  
A tápot pár hónapja nem igazán eszi, de ha nincs más, és már az "éhhalál" szélén áll szegény pára, akkor hajlandó enni belőle. Ma már megevett egy tálkányit, szóval megnyugodtam. Royal canin spániknak készített tápot kap.
Naggyon köszi a választ ^^

Huxy 2017. 07. 01. 17:03  
Ilyenkor nyáron természetes, hogy le vannak lassulva, nem esznek annyit, heverésznek és egyik helyről a másikra cammogva ledőlnek. Hányni hányhatott azért, mert volt a maradékban valami túl zsíros, túl fűszeres, amit nem tudott megemészteni, vagy megfeküdte a gyomrát. Ha egyszeri eset, akkor normális. Ha továbbra is hányni fog, vagy a kedve is elmegy, akkor vigyétek dokihoz.

Ha nem eszik, annak két oka lehet: baja van, vagy mert az ő úri ízlésének nem megfelelő, amit kap. Nagyon egyszerű kideríteni, hogy mi. Adjatok neki valami finomat. Csirkemellet (ha nem érzékeny a gyomra a kajaváltogatásra) rizzsel főzve, tojással bekeverve. Vagy egy kis nyers husit. De csak akkor, ha nem érzékeny az emésztése! Máskülönben ez többet árt, mint használ. Ha ezt sem eszi, akkor baj van, ha megeszi, de visszajön, akkor is. Ha meg megeszi, és boldogan megy tovább, akkor valószínűleg finnyáskodik egy sort. (Ezzel küzdök én is, három napig ette az egynapi adagot...) Az utóbbi esettel azt tudod csinálni, hogy nem hagyod ott neki a kaját, ha nem eszi meg, hanem tíz perc után elveszed. Három nap finnyázás után meg fogja enni. (Saját tapasztalat, hogy megeszi, majd megint finnyázik három napot.) Vagy váltasz valami olyanra, amit szívesen eszik, esetleg keverhetsz hozzá konzervet, de ez kétélű dolog, mert egy gagyi konzervben/szalámiban elég sok olyan dolog van, ami nem csak, hogy nem egészséges, meg nem hasznosul, hanem esetleg még ártalmas is a kutyának. Szóval abból is a jóminőségű kell.
Aztán ott van az a lehetőség is, hogy el van kapatva, és minek egye a szárazat, ha kap jobbat is?

Egyébként mióta nem eszik? És milyen tápot evett eddig? De a legjobb, ha megkérdezel egy hozzáértő orvost a dologról, ő többet tud mondani, mint én.

AliNati2 2017. 06. 30. 23:38  
Amúgy lenne egy kérdésem... A spánink nagyon sokat heverészik és alig eszik pár falatot. Inni normális mennyiséget iszik. Ha mi felállunk a székből, vagy sétálunk, akkor ugrál és pörög. De nagyon aggódunk érte, mert amikor nem csinálunk semmit, akkor csak fekszik, enni pedig csak az ebédből származó maradékot eszi. Mást nem. Ma reggel hányt is, pedig tényleg nincs túl nagy étvágya... Szerdán voltunk két dokinál is toklász miatt, akkor kapott norma kivizsgálást is és kiszedtek belőle egy kullancsot. Aznap este adtuk neki a tablettát. Mégis félek a babézia miatt, hiszen hiába ellenőriztem a vizeletet, az ördög nem alszik. Mi a véleményed erről? Tudom, nem vagy állatorvos, de... De azért na xd

Elza01 2017. 06. 26. 11:15  
Nem ismerek túl sok márkát a tablettákból, azt amit mi használunk, az állatorvos ajánlotta, azt mondta, hogy több helyen is utánanézett, és már évek óta több betege is ezt használja, és eddig se az én kutyámnak, se más kutyának nem lett tőle baja, úgyhogy szerintem az a fajta egy megbízható tabletta.

Huxy 2017. 06. 26. 11:07  
AliNati2: Köszönöm! Hát, jobb védekezni még akkor is, ha egyébkén nem szeretik a kutyát a kullancsok. Enyémen is van, bár nem a kullancsok miatt elsősorban, de a mi esetünk speciálisnak mondható. (Mondjuk húsz kullancs egy séta után nem semmi...)

(Zárójelben. Nem akarok senkit megijeszteni, de úgy érzem, mindenkinek tudnia kell az infót. Figyeljetek rá, hogy mit használtok, mert egyes tablettáknál most felmerült, hogy kutyák halálát okozzák. Az infók főkét angolul vannak, szóval ha valakit érdekel, és fordításra szüksége van, írjon rám. Nem tudom, mennyi igaz a hírből, az ismerőseim közül is sokan használják, nekik problémamentes, egyébként meg az egyik leghatékonyabb készítmény. Nem lebeszélni akarok senkit a tablettáról, de alaposan nézzetek utána, ha mást nem, a dokit kérdezzétek meg. Az is elképzelhető, hogy ellenkampány, de jobb tudni róla.)

AliNati2 2017. 06. 26. 10:44  
Én nagyon féltem Molly-t a szívférgességtől :c Egyébként mi még nem raktunk bele kullancsirtót, hiszen annyira nem szeretik, de azért féltem. Mi is a tablettát fogjuk használni, az anyjának és a nővérének ez jött be, elvégre is ők minden hétvégén kimennek egy általuk military pályának nevezett magas füves részre. Eddig volt, hogy húsz kullancsot szedtek ki belőlük kutyánként, amióta tablettát használnak, egy sincs bennük.
Jó cikk volt, örülök, hogy írtál ezekről a betegségekről! (:

Huxy 2017. 06. 26. 9:28  
Elza01: Köszönöm! Nem nézek tévét, úgyhogy a híradót sem láttam, de ma már sajnos az az aktuális, hogy ahol szúnyog van, ott szívférgesség veszély is. Néhány éve még tényleg nem beszélhettünk országos kiterjedésről.

Elza01 2017. 06. 26. 6:15  
Ez is nagyon jó cikk lett! (:
Az én kutyám tablettát használ, és nap mint nap erdőbe megyünk, és nincs benne egy kullancs sem. Pedig őt is imádják...
Emlékszem, még régről, hogy a híradóban mutattak egy kutyát, aki belehalt a szívférgességbe, valahol Magyarország déli részén egy folyó vagy tó közelében, és azt mondták, hogy ezek a paraziták, leginkább a meleg, nedves helyeken veszélyesek.

1. oldal Következő

 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat