Újság >> Történetek / Sorozatok

Az örökös
Megosztás: f

Az örökös

Három hónappal később.
Beköszöntött a december és vele együtt a karácsony. Rachel és testvérei izgatottan várták, hogy idén mit kapnak ajándéknak a karácsonyfa alá. Dénes és Helena igyekeztek mindegyiküknek korukhoz és képességeikhez mérten ajándékot választani. Így történt, hogy Rachel az idén ruhát, mesekönyvet, Benjámin játékautót, míg a kis Gabriella egy mackót és egy babát kapott. A három gyerek nagyon örült ezeknek az apróságoknak. Dénes új sapkát és sálat vett feleségének, míg Helena pulóverrel kedveskedett párjának. Azonban volt egy ajándék, melyet még nem mondott el kedvesének, mert nem tudta, hogyan fog iránta viseltetni társa. Ugyanis a fiatalasszony gyermeket várt, aminek tiszta szívéből örült és azt akarta, hogy a többiek is osztozzanak vele együtt. Félve gondolt arra, hogy Dénes rosszul fogadja a hírt, hiszen néhai feleségét, ha nem is közvetve, de a kicsi miatt veszítette el. Azt gondolta, hogy esetleg elküldi vagy elűzi magától a férfi, de a születendő kisbabát mindenképpen fel akarta nevelni. Az elmúlt hónapok alatt megszerette a gyerekeket, akik őszinte szeretettel és ragaszkodással fordultak felé. Gabriella és Benjámin pedig ösztönösen anyának szólította, mert ők sajnos soha nem ismerhetik meg igazi mamáikat. Egyedül Rachel nem szólította így, mert ő élénken emlékezett szüleire és úgy vélte ezzel megbántja őket. Csodálatos napokat, heteket töltöttek együtt egy családként és úgy érezték ennél tökéletesebb élet nem is létezhet számukra. Helena soha nem kérdezte meg Dénest arról, hogy milyen jellemű lehetett nővére, mert úgy gondolta, hogy nem akar feleslegesen fájdalmat okozni senkinek sem. Azt tudta, hogy Norina egy idős férfival kötött házasságot, de azt nem sejtette, mekkora boldogtalanságban és szenvedésben teltek napjai. Élénken élt benne első találkozásuk, amikor fiatalon azon a kiránduláson találkoztak. Dénes akkor egy jól öltözött lánnyal jelent meg, s mint utóbb kiderült az a gyönyörű hölgy nem más volt, mint Kamilla. Azonban nem nyílt alkalmuk bemutatkozni egymásnak, de Helena eljött a házba, hogy részvétet nyilvánítson a megtört szívű embernek. Ezek a látogatások azonban egyre gyakoribbá váltak és egy alkalommal a lány meglepődött, mikor Dénes magához húzta és gyengéden megcsókolta. Attól kezdve minden megváltozott kettőjük között és hamarosan megkérte a kezét. Ezen elmélkedett, miközben Gabriellát tartotta a karjában, a többiek pedig a karácsonyfa előtt játszottak. Felhő kutyus és Cirmos cica is nyugodtan elvoltak a kandalló fényénél. Az apuka a hintaszékben üldögélt és így szólt:
- Köszönöm ezt a csodálatos karácsonyt kedvesem. - mondta.
- Nemcsak az én érdemem Dénes. - tiltakozott.
- Dehogynem. Te tetted ilyen széppé a gyerekek számára ezt az ünnepet. - felelte.
- Van még valami, amit el szeretnék mondani neked kedves. Azonban félek, mert nem tudom, hogyan kezdjek hozzá és mit fogsz ennek a hírnek a hallatára. - kezdte.
- Mondd csak. - kérte.
- Egy ajándékot még nem adtam át neked. Ezt a parányi csodát viszont csak júliusban tudom odaadni. Ez a kislény, kit most a szívem alatt hordok a mi szerelmünk gyümölcse, a kisbabánk. - magyarázta.
- Szóval gyermekünk lesz. Hiszen ez csodálatos. Ennél szebbet nem is adhatnál. - suttogta.
- Tényleg örülsz?! - kérdezte.
- Én vagyok a világ legboldogabb embere ezen a szép napon. - felelte.
- Azt hittem, hogy haragudni fogsz rám. - mormolta.
- Hogy haragudhatnék? Kimondhatatlanul szeretlek és azt akarom, hogy mindig mellettem legyél. - vetette ellene.
- Szeretlek és ezen senki sem változtathat. - súgta.
Még egy kicsit beszélgettek aztán a gyerekeket elvitték aludni.

( 105 megtekintés )

Szólj hozzá:

ChristmasDog 2016. 12. 27. 22:27  
Winstein: A második pont utolsó mondata megmosolyogtatott. Van benne valami. De nincs baj, mert mindig lesznek újabb nevek.

  - megszűnt felhasználó - 2016. 12. 27. 15:19  
Na, azért ez nem egészen így van.
Én semmilyen körülmények között nem szándékozok vitát szítani, de azért ezt ne.
1. A te szüleid sosem váltottak még néhány szót arról, hogy be kéne vásárolni, ki kéne takarítani, rosszul vagyok stb.? Netán arról, hogy el kéne menni fürödni/a kishelységbe? Bocsássatok meg, de nekem nehogy már bemagyarázzák, hogy egy házaspár úgy beszél egymással, mint én a tanítónőmmel/igazgatómmal. Tessék beleszőni azt, hogy igenis élünk, és nem azért élünk, hogy nyájaskodjunk egymással.
2. Szerintem nem normális, hogy hatrészenként születik valaki, majd MAXIMUM három rész múltán meghal valaki. Szerintem a kedves író -aki egyébként szerintem el sem olvassa a kommenteket- ötlethiányban szenved, amit vagy orvosol, vagy egy komolyabb olvasó ráun a storyra. Mert én amikor anno történeteket írtam, nem tettem be főszálnak a madarak és méhek illusztrálását (értsd: kielemzését). Mert az még oké, hogy húszrészenként csinálunk valami ilyesmit, mert azért nyilván előrehaladhat a történet, de egy hónapon belül kimerítjük a létező összes nevet, ha így haladunk.
3. Az élet kegyetlen is tud lenni, de nem ennyire. Kb, nulla százalék az esélye annak, hogy ennyi rossz történik valakivel rövid időn belül.
4. Az írónk valami királymánia lehet, mert egy jó ideje csak királyos történeteket olvashatunk tőle. Kis életet kéne lehelni ebbe a történetbe, és máris többen olvasnák.
Ismételten elmondom, hogy nem megbántásként írtam ezt, csak már régóta böki a csőröm.

Kesha nena 2016. 12. 27. 14:27  
Kedves Spicc tenyészet és ChristmasDog!
Nem akarok senkit se megbántani a hozzászólásommal, vagy, hogy ezek után veszekedés legyen belőle, de nem értek veletek egyet. A szülők azért beszélnek egymással így, mert szeretik egymást. Nem arról szól, hogy hogyan születik meg a hatodik gyerek, hanem arról, hogy hogyan viseli ezt a hírt Dénes, amit Helena akar neki elmondani. Nekem ez a rész tetszett a legjobban, mert itt részletesen beszámolt az író a karácsonyról. Ez egy olyan történet, amelyben mindig történik valami, s izgatottan várom, hogy a következő pár részben mi történik a házaspárral. Ez az egész rész, szinte érzelmeket mutatott ki, hogy egy olyan férfi akinek meghalt a felesége, talpra áll, s, hogy képes a gyerekeit felnevelni, hogy a rossz után is jön valami jó. Nekem nagyon tetszik! Folytasd! 5/5

ChristmasDog 2016. 12. 26. 21:21  
Spicc: Én szeretem ezt a történetet, de egyetértek veled.

Spicc tenyészet
 
2016. 12. 26. 18:19  
A szülők túl nyájasan beszélnek egymással. Mint két báb, amik ide-oda mozognak, és valami gyerekgyárként ismeretesek. Ez a történet arról szól, hogy "miként elmélkednek a világ nagy dolgairól", és hogy hogyan születik meg a hatodik gyerek is, és ki hogyan hal meg? Hát érzelmeket nem tudnak kimutatni?
5/3.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2018 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat