Újság >> Történetek / Sorozatok

Cataracta
Megosztás: f

Cataracta

  Aidan próbált úgy átfordulni a másik oldalára, hogy nem szisszen fel hangosan. A tegnapi edzésen Xarxtus kardjával, Inclementiaval legalább háromszor elvágta a karját.
  Inclementia nagyon különleges kard volt; a mennyei bronz és emberi vas keverékéből kovácsolták, így nem csak isteni lényeket és szörnyeket tud megsebezni, hanem halandókat is. Aidan jól vívott. De a mester mindig talált valami kivetnivalót a mozdulataiban: és elmondása szerint nem az ő hibája, hogy megsérült, hanem magáé a fiúé. Miért nem figyelt jobban? Gyorsabban kéne fejlődnie és tanulnia.
Aidan halkan kifújta a levegőt. Ha tovább forgolódik, felébreszti a lányt. Azt pedig nem akarja. A fiú felemelte ép karját, és megszemlélte régi és megviselt karórája kijelzőjét. Hajnali fél hal volt, tehát még aludhatott volna, de úgy érezte, képtelen rá. A karja túlságosan is fájt, és az ágy is kényelmetlenebbnek tűnt, mint eddig.
Tehát utat adott a gondolatainak. Az elmúlt napokon kezdett rágódni. Két napja Hekaté úrnő megkereste, és azt kérdezte, emlékszik-e valamiféle... Donaldra... nem is, Donovanre! Igen, határozottan ez volt a neve a személynek, akiről az úrnő beszélt. Donovan Flecher.
Aidannek lövése sem volt, honnan kéne emlékeznie erre a névre. Ígyhát nemet intett. Aztán Hekaté úrnő azt mondta, hogy keresse meg azt a kagylót, amit akkor talált a fiúnál, mikor megmentette az életét, és maga mellé fogadta. Aidan nem értette, mi szükség van minderre, de azért előkotorta a kagylót a kevés holmija közül. Sőt, még a levelet is megírta, amit kért.
    “Kérdezd meg Waynet, Don!

Azt továbbra sem tudta, ki az a Don és Wayne, de ha az úrnő ezt követeli, hát meg kell tenni. De valamit elcseszhetett. Vagyis, azt sejtette, ő cseszte el. Ugyanis tegnap Hekaté úrnő nem volt boldog. Jaj, de mennyire nem! Egész nap a trónteremjében járkált, és valami ilyesmit motyogott: “ennek nem így kellett volna történnie... Most mit tegyek ezzel a kettővel?... nincs is szükségem rájuk!...
Aidan arra gondolt, talán ezért kapta a vágásokat. Mert elrontott valamit. Akkor viszont teljesen jogos volt a büntetése.
  - Aidan - szólalt meg hirtelen valaki - Alszol?
A fiú felkapta a fejét, és Misty felé fordult, akinek zöldes tekintete - amibe mintha egy kis lila keveredett volna - szinte ragyogott a sötét szobában. Ugye nem ébresztette fel?
  - Nem - mondta halkan, bár tulajdonképen nem volt miért suttogniuk.
  - Oké. Én sem - mondta csendesen a lány - Hogy van a karod?
Aidan már biztos volt benne, hogy felébresztette Mistyt. Ugyanis nem mesélt neki a vágásokról, amiktől úgy sajgott a felkarja.
  - Jól - hebegte a fiú - Tök jól.
Mivel Misty arcát nem látta, csak a szeméből tudta kiolvasni, hogy a lány nem hisz neki.
  Na meg abból, hogy nem válaszolt neki.

  Hekaté a hatalmas tükör előtt állt mozdulatlanul, miközben fekete hajkoronája a szokásos, hanyag konytba rendeződött, pár kilógó tincs pedig befonódott.
  - Miért változott meg a véleményed ilyen hirtelen, úrnőm? - kérdezte Xarxtus, majd mélyen meghajolt, mikor az istennő, immár tökéletes frizurával felé fordult.
  - A tervem hibátlan volt. Don Flecher megtalálja a kagylót. Elolvassa az üzenetet, aztán beszél azzal az áruló kölyökkel, aki persze úgyse mondd neki semmit. Ahhoz képest, hogy Árész fia, chh... mindegy. Utána megnézi az Írisz üzenetet. Egyértelmű, hogy eljön Aidanért. Amikor ideér, szolgálatom alá vonom egy kis mágiával. Ő sem emlékszik semmire, azt hiszi, hogy megmentettem az életét. Csakhogy - lett ingerült a hangja az istennőnek - Magával hoz még két kölyköt! Ráadásul az egyik ember!
Xarxtus óvatosan tette fel a kérdést:
  - Az miért baj?
Hekaté úrnő összevonta a szemöldökét.
  - Mert a barátság még az én mágiámnál is erősebb. Ha az a három idejön... nem fogják hagyni, hogy Don az enyém legyen, miért is hagynák? Pedig nekem kell az a félisten! Poszeidón fia, és Apollón legerősebbje... senki nem merne szembeszállni velem, ha a kedvenc félisteneik nálam vannak. Meglepő, de néha azoknak az Olimposziaknak is van szivük. Poszeidón és Apollón nem hagyná, hogy megöljem a fiúkat. De mindent elront...!- Hekaté arca hirtelen megváltozott. Gyorsan lenyugtatta magát, és nem hagyta, hogy Xarxtus szóhoz jusson. Pedig lett volna még mit kérdeznie - De ezesetben kénytelen vagyok lemondani róla. Egy dologgal még én se szállhatok szembe. A barátsággal. Az ilyen szintű szeretettel. Nem sikerülne az átok. Ráadásul jön annak a fél istennőnek a kölyke is, Hesztiának...
  Tehát mégegy ok, hogy mindegyiket megöljem, mielőtt ideér.

  Misty sose hitte el, hogy ide tartozik.
  Mikor egy éve felébredt a Föld alatt, csak homályos emlékfoszlányok villogtak agya különböző sarkaiban, amik mintha örökké fogócskázni akartak volna: egyiket sem tudta elkapni, azaz felidézni. Hekaté ugyan elhitette vele, hogy a halálból mentette meg, de a lánynak mindig is furcsa volt az istennő. Képtelen volt elhinni neki egyetlen szavát is. Pedig próbálta. De mostanra már csak meg sem kellett erőltetnie magát: szinte biztos volt benne, hogy az úrnő minden egyes szava hazugság.
Mikor először találkozott Aidannel, abban is biztos volt, hogy a srácnak elment az esze. Olyan szinten bízott Hekatéban, hogy... ez Mistyt teljesen elborzasztotta. Úgy tűnt, mintha Aidan egy buborékban élne, ami, hetek elteltével kipukkadni látszott. Mikor végre nem viselkedett irányított kiskutyaként - teljesen -, elkezdtek beszélgetni. Összebarátkoztak. És Misty szerint ez kellett Aidannek, hogy megnormálisodjon: egy barát. A fiú elmesélte, hogy ő sem emlékszik semmire. De ő egyáltalán. Nem úgy, mint Misty, akinek nem hogy rémlett valami, de kínozta is a tudatlanság. Aidan más volt. Ő nem beletörődött a sorsába: ő azt hitte, ez a jó. Mintha az érzékei semmivé válltak volna.
  Ezért sem érezhette azt, amit Misty. Hogy valami rossz közeleg.
 

( 253 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2017. 05. 13. 20:38  
Hát én se tudok mást mondani,mint a többiek...Fantaszrikus!

Huxy 2016. 09. 17. 15:25  
IMÁDLAK. De tényleg. Mindig olyankor küldöd be a részeket, amikor azt hiszem, hogy a napomon már semmi sem segíthet. Nagyon hálás vagyok ezért, famtasztikusan írsz és ahw... szóval köszönöm!

Ashley1998
 
 
2016. 09. 17. 7:15  
Na szóval. Végre végig tudtam olvasni és... URAMISTEN.*-* Amikor azt hinnéd, hogy ilyen dolgokat nem tudhatsz meg rögtön - amik ebben a részben elhangoztak - na akkor jössz te drága Fanni és bebizonyítod, hogy de, te tudsz ilyet is írni és még milyen jól.:3 Nem tudom, hogy Mistynek szándékozol-e nagyobb szerepet adni a későbbiekben, de nekem eléggé szimpatikus lett, tetszett, hogy azért ő próbálja észhez téríteni Aidant és nem elhinni azt ami körülötte történik. Lehet, hogy még csak én nem ástam teljesen bele magamat ebbe a világba, de számomra az, hogy a kagylós üzenet Hekáté terve volt és az is, hogy Aidan nem emlékszik semmire igencsak nagy meglepetés volt. Szóval azt hiszem mondanom sem kell, hogy odavagyok ezért a részért, úgy ahogy az egész sorozatodért és várom a folytatást.:3

Balázs™
 
2016. 09. 16. 19:38  
ell.

tutifrutti 2016. 09. 16. 17:25  
Nagyon tetszik ez a sorozat, nagyon különleges, és jó! Folytasd! ^^

Brytta 2016. 09. 15. 10:01  
Nagyon jó lett, hajrá


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat