Újság >> Történetek / Sorozatok

Cataracta
Megosztás: f

Cataracta

  A levegő hideg volt és állott, a sötétség mindent beborított, és fura szag terjengett a helységben, amit én valamiért egy folyosónak tippeltem.
  Ahogy körbenéztem, csak feketeséget láttam, semmi mást, még arcom elé emelt kézfejem körvanalait sem. Hol vagyok?, gondoltam magamban, miközben kinyújtottam a karomat, és körbefordultam tengelyem körül, hátha megérintek valamit, bármit, ami alapján rájöhetnék, merre vagyok. Természetesen semmit sem találtam. Odébb akartam lépni, de attól tartottam, mi van, ha egy szakadék szélén állok - akkor határozottan nem lenne jó ötlet megmozdulni.
Azonban, abban a pillanatban, hogy elhatároztam, segítségért kiáltok, fény gyúlt: a fal mentén faklyák lángja lobbant, zölden megvilágítva a folyosót. Görögtűz, állapítottam meg. Pislogtam párat, hogy szemem hozzászokjon a hirtelen jött fényhez, majd körbenéztem. Az egész fal, és plafon, valami simára csiszolt, fekete kőből volt, ami kicsit megcsillant a rávetülő fényben. Ahogy megvizsgáltam a padlót, megállapítottam, hogy az is ugyanilyen kőzetből lehet, ugyanis semmiben nem tért el a kinézete a falétól. Fogalmam sem volt, milyen hosszú lehet a folyosó, mert mindkét végét elnyelte a sötétség. Tettem pár lépést előre, mert már nem gondoltam, hogy leszakad alattam a padló. Még pár percig forgolódtam, majd lassan elindultam előre. Csak pár lépés után tűnt fel, hogy nincs rajtam cipő, s ezzel együtt rájöttem, mennyire fázik is a talpam. Megborzongtam, és gyorsabban szedtem lábaimat, viszont akármennyit is haladtam előre, a folyosónak nem akart vége lenni. A végére már kocogtam, és akkor tűnt fel az első dolog, ami reményt adott: egy elágazás. Gondolkodás nélkül lefordultam, viszont itt csak pár méterig voltak felszerelve a falra a fáklyák, s amikor ezeket elhagytam, újra sötétben találtam magam, a szakadéktól való félelmem visszatért. Gyorsan visszafordultam, és ekkor egy elsuhanó árnyat láttam. Mi? Van itt valaki rajtam kívül...?
  - Hé! - kiáltottam, és az alak után vetettem magam. Újra a véget nem érő folyosóra kerültünk, ezúttal viszont voltak kanyarok, amik kicsit megnehezítették a személy követését, akinek palástja úgy lobogott maga mögött, mintha volna egy szárnya. Hiába rohantam olyan gyorsan, amennyire csak tudtam képtelen voltam utolérni őt, sőt, mintha a távolság csak nőtt volna köztünk. Fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el, mikor a palástos alak lassítani kezdett, végül pedig megállt. Mikor közelebb értem hozzá vettem csak észre, miért nem futott tovább: egy hatalmas, fekete szakadék vetett véget a folyosónak. Levegőért kapkodtam, és a térdemre támaszkodva előredőltem, majd felnéztem az üldözöttemre.
  - Hé! Miért...
Nem tudtam befejezni, mert megfordult, én meg megdermedtem. Hatalmas, zöldes-barna szeme tágra nyílt, rémülten méregetett. Fekete tincsei hosszúak és gondozatlanok voltak, arca egyik oldalán pedig volt egy vágás, ami nem lehetett régebbi két-három napnál. A fiú sötétlila palástot viselt, ami félig eltakarta fekete színű pólóját és farmerét. Megremegett ajkam, ahogy lassan kiegyenesedtem. Szívem a torkomban dobogott, és egy pillanatig képtelen voltam bármilyen szót is kipréselni magamból. Amikor viszont sikerült megszólalnom, nem ismertem a hangomra: mély volt, és rekedt.
  - Aidan... - tettem egy lépést a fiú felé, mire az levegőért kapott, és hátraugrott. Viszont ott már nem volt padló.
Aidan belezuhant a szakadékba.
  - NEEEEEEEEEE! - üvöltöttem, és a szakadék széléhez rohantam, majd ott letérdelve lenéztem a mélybe - Aidan!
Hiába kiabáltam, tudtam, hogy ez a szakadék borzasztóan leírhatatlanul mély. Valahogy a zsigereimben éreztem - mikor felé hajoltam, furcsa érzés fogott el, ami mintha kicsit taszított volna - ugyanakkor vonzott is. Zihálva, remegő kézzel húzódtam hátra, és koszos öklömmel megtöröltem szemem. Aztán valami furcsa, mély hang szólalt meg a fejemben, de olyan hangosan, hogy akaratlanul is fülemre kellett szorítanom tenyeremet.
  FLECHER! MOSTMÁR NINCS KÉTSÉGED AFFELŐL, MIT KELL TENNED, UGYE?

  Csurom vizesen, lábamra csavarodott takaróval, és füleimre szorított öklökkel ébredtem. Azonnal felültem, és két percen keresztül hangosan zihálva meredtem a szemközti falra, az ágy szélébe kapaszkodva.
  Csak egy álom volt, gondoltam magamban. Egy kicseszett álom, aminek jelenetei kegyetlenül beleégtek az agyamba.
Mikor sikerült megnyugodnom, lassan felálltam, és beletúrtam csapzott tincseimbe. Az már nem volt kérdés, mit tegyek, ahogy a kibírhatatlanul hangos személy is mondta a fejemben. Viszont ha belegondoltam, mennyi mindent teszek kockára, elborzadtam. Talán nem jövök vissza. Talán oda sem érek. Egyáltalán hová megyek? Mit fogok csinálni?
Nem lényeg!, mondtam magamnak, Majd alakul valahogy! Végtére is, jó vagy a spontán ötletekben.
Kimentem a fürdőszobába, letusoltam, ezzel is elűzve a maradék álmosságot. Utána felöltöztem: most nem a Félvér táboros pólómat vettem fel, hiszen olyan emberek közé készültem, akiknek fogalma sem volt arról, hogy mi az. Ehelyett egy sima kéke választottam, hozzá pedig a fekete bermudát. Pár perc alatt összedobáltam egy táskába, ami kellhet: váltásruha, pénz - arany drachma és dollár -, és pár energiaszelet, amit találtam a fiókokban, na meg a mangós cukorkám. Aztán, némi habozás után odalöktem a táskámba a kagylót is, ami olyan vádlóan bámult az asztalomon. Ki tudja, milyen helyekre kerülök, ahol szükségem lesz a tenger hangjára?
Ellenőríztem a cuccaimat, majd hátamra kaptam a táskát, és belebújtam a futócipőmbe. Próbáltam nem gondolni Lenára, és arra, mi lesz, ha kikel a sárkány, Kheirón haragjára, hogy talán ezt az egészet csak túlreagálom, vagy...
KOPP KOPP KOPP.
Ijedten meredtem az ajtóra, és átfutott az agyamon, hpgy nem nyitom ki. Mégis ki az? Reggel ötkor? Lehet hogy Kheirón. Talán tudja, mire készülök, és... nem, honnan tudhatná? De ha mégis... Vettem egy nagy levegőt.
  - Paranoiás vagy - suttogtam magamnak, majd az ajtóhoz léptem, és megnyugodtan - majd akkorát sóhajtottam megkönnyebbülésemben, hogy simán elment volna egy kisebb tavaszi fuvallatnak is.
Ugyanis Lena állt a küszöbön. A lány szeme alatt ugyanolyan karikákat fedeztem fel, mint magamon, amikor a fürdőben vetettem egy pillantást a tükörképemre. Szőkés-barna haja kócos volt, mintha most kelt volna ki az ágyból... és ez így is volt. Pizsama felső volt rajta és melegítőnadrág, meg a sportcipője, amit szerintem fordítva húzott fel.
  - Don - hüledezett - Te hová készülsz?
Kelletlenül ráztam a fejem, és arrébb álltam, hogy beengedjem.
  - Sehova. Mi a baj?
Lena belépett, és furcsa pillantást vetett rám, de végül nem firtatta tovább - egy ideig, legalábbis -. Fontosabbnak tartotta az indokot, amiért átjött, reggel ötkor... és én is.
  - Nagyon furcsa dolgot álmodtam - mondta, és bennem már akkor elkezdett csilingelni a vészcsengő. Mikor viszont mondandója végére ért, már visított bennem.
Álmában egy hideg, görögtűzzel megvilágított folyosón követett egy köpenyes alakot, aki szintén megfordult a szakadék szélén, majd levetette magát. Egy különbség volt csak a két álomban: neki nem Aidan volt a palástos alak, hanem én.
  - Ez tényleg furcsa - nyögtem ki - Mert pontosan ugyanezt álmodtam.
Lena kétségbeesett arcot vágott, majd összevonta karjait mellkasa előtt.
  - Mit jelenthet? - kérdeztem, a padlót bámulva, mintha az lenne minden bajom megoldója - Mármint hogy ugyanazt álmodtuk.
Barátnőmre néztem, aki engem fürkészett, barna szemeiben furcsa fény villant.
  - Azt - szólalt meg végül, és felém bökött az ujjával - Hogy ahova most akarsz menni, oda megyünk mi is.
  - Hogy? - kérdeztem vissza - Kik azok a mi?
Lena Tojglira mutatott, aki az ágyam mellett volt egy kosárkában, legalább tíz, vastag takaróba bugyolálva. Felvontam a szemöldökömet:
  - Sajnálom, Lena, de nem jöhetsz... őhm, jöhettek. Túl veszélyes, és amúgy is...
  - Majd én eldöntöm, mennyire veszélyes, ha végre elmondod, miről van szó! - csattant fel barátnőm. Sóhajtottam egyet, majd bólintottam; hisz végeredményben joga volt tudnia arról, ami történt. Leültem az ágyra, majd gyorsan, dióhéjban elmeséltem neki a napomat, a kagyló megtalálásától kezdve a Kheirónnal folytatott beszélgetésig.
  - Szóval - tette fel a kérdést Lena, mikor végeztem - Aidan él?
  - Úgy néz ki - válaszoltam - Vagyis... igazából fogalmam sincs. Az én álmomban ő zuhant le, szóval... remélem, ez nem a halálát jelentette.
  - Nem gondolnám. Hiszen még te is élsz - mutatott rá Lena, majd idegesen fújt egyet - Összepakolok.
Ellenkezni akartam, de aztán rájöttem, hogy igenis akarom, hogy velem jöjjön. Legalább nem egyedül halok meg, szólt a pesszimista énem, de egyből elhessegettem a gondolatot. Nem fogok meghalni... és Lena sem.
Azért, a biztonság kedvéért rákérdeztem:
  - Akkor biztosan velem akarsz jönni? - néztem barátnőmre, aki felvonta a szemöldökét - Mert ha nem, én...
  - Persze! Nélkülem két napig se húznád! - Azzal kiszaladt a bungalóból, én meg mosolyra húztam ajkaim. Ami azt illeti, igaza volt, még ha ezt nem is akartam beismerni magamnak. Ő megfontoltabb és óvatosabb volt, én meg néha olyan, mint egy elefánt a porcelánboltban. Rosszabb napjaimon kettő. Míg Lena felöltözött és összepakolt a Hesztia bungalóban, én fel-le sétálgattam, és küszködtem, hogy ne uralkodjon el rajtam a pánik és a félelem egyvelege. Míg Lenával beszélgettem, minden, vagy legalábbis majdnem minden rendben volt. De most, hogy igazán belegondoltam, mire is készülök valójában, egyre inkább elbizonytalanodtam. Kell ez nekem, nekünk? Még visszavehetem a pizsamámat, elrakhatom a kivett ruhákat...
Megőrültél?!, rivalltam magamra, És Aidanre nem gondolsz? Míg te itt lógatod a lábad, őt lehet, hogy kínzásoknak vetik alá!
Lehunytam a szemem, és úgy tartottam pár percig, közben a légzésemre figyelve, hogy elmúljon a félelem, helyét pedig magabiztosság vegye át. Félig meddig sikerült is:
  - Menni fog... Aidanért!
Ahogy kimondtam a fiú nevét, kinyílt az ajtó, és belépett Lena: kopott, sötétkék Beatles-ös pólót, sötétzöld, lábszárára tapadó farmert és sportcipőt viselt, haját magasan felkötötte, illetve egy övtáskát erősített csípőjére, a tőre mellé.
  - Jól vagy? - kérdezte a lány, de arckifejezéséből kiolvastam, hogy őbenne is ugyanolyan érzelmek kavarognak, mint bennem. Lassan bólintottam.
  - Köszönöm - mondtam - Hogy velem jössz.
Lena szája sarka felfelé kunkorodott.
  - Ugyan már! Ha a legjobb álmomból ráztál volna fel, akkor is veled tartanék! - közölte, majd beletúrt fekete tincseimbe, aztán Tojgli felé indult, és kikapta a kosárból. Lehelettel feljebb emeltem szemöldökeim.
  - Nem akarok vitatkozni, de azt tényleg egész végig a kezedben akarod cipelni? - kérdeztem, mire barátnőm rámvigyorgott.
  - Természetesen nem - vetett egy félreérthetetlen pillantást hátizsákom felé. Egyből leszűrtem, mit akar, és tettem hátra egy lépést:
  - Aha, na nem. Nem az én tojásom, szóval nem én fogom cipelni a hátamon! - jelentettem ki határozottan. Az az izé legalább nyolc kiló! Lena viszont ahelyett, hogy tökéletesen megértett volna, széttárt karokkal vállat vont:
  - Hát bocs, nekem nincsen táskám. Szóval ne nyafogj, még mindig te vagy a férfi!
Sértődötten cincogni kezdtem, mint egy egér, akitől elvették a sajtját, de végül ledobtam a hátizsákot az ágyra, és hagytam, hogy a lány beletegye Tojglit. Francos férfiegó! Mikor újra felvettem, megállapítottam, hogy ez sokkal nehezebb, mint amire emlékeztem. Felnyögtem, majd vetettem egy mérges pillantást a barátnőmre, aki kuncogott, valószínűleg az arckifejezésem. Megvártam, amíg nevetése csillapodik, majd feltettem a kérdést:
  - Mehetünk, Lena?
Mosolyogva kihúzta magát.
  - Simán, Don!
Tudtam, miért ilyen izgatott: még sose volt küldetésen. Mondjuk, ha belegondolunk, ez sem volt az. Nem, ez határozottan szabályszegés volt. Bele sem akartam gondolni, mi lesz, ha reggel Kheirón és Mr. D meglátja, hogy hoppá, a Poszeidón bungaló üres, a Hesztia bungalóból pedig hiányzik valaki...! Azért biztatóan rámosolyogtam Lenára, és elhagytuk az épületet.
Halkan végigosontunk a harmattól nedves füvön. A kenuzó tó csendesen hullámzott, de olyan érzésem volt, mintha minket figyelt volna - persze ez fizikai képtelenség. Vetettem pár pillantást a bungalókra is,  és arra számítottam, hogy az ablakok helyén hatalmas szemek fognak kémlelni minket, de szerencsére ez nem következett be, sőt, még tüzes golyóval sem dobáltak, hogy azonnal menjünk vissza az ágyunkba. A pulzusom akkor szökött a legmagasabbra, mikor a Nagy Ház mellett haladtunk el. Már számoltam a másodperceket, mikor ugrik ki az ajtón Kheirón, vagy Dionüszosz, és ordítja el magát:
  - Hová indultok? TŰNÉS VISSZA!
De ez végül nem történt meg. Sikerrel elértük a Félvér Tábor határát, ahol Lenával mind a ketten, majdhogy egyszerre megtorpantunk. El sem hittem, hogy nem kaptak rajta minket: ennek mégis mennyi volt az esélye?... oké, mondjuk nem olyan kevés... reggel fél hat volt.
Hallottam, ahogy Lena mély levegőt vesz. Követtem a példáját.
  - Megmentjük Aidant, és a többi félistent, akit Hekaté elrabolt, igaz? - szólalt meg, hangja meglepően magabiztosan csengett.
  - Igen - válaszoltam - Mindenkit.
  Azzal átléptük a határt.

Köszönöm, ha elolvastad, és továbbra is nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, gondolataidra, kedvenc szereplődre, istenedre, mitológia lényedre, vagy bármire, amit esetleg szívesen látnál a Cataractában!:3

( 304 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2017. 05. 13. 19:02  
Tényleg kicsit hosszúra sikerült de attól függetlenül nagyon jó lett!

Juhászkutyi.
 
2016. 08. 22. 22:55  
Azt az eget, köszönöm!*-*
(Hádésznak is lesz benne szerepe:3)

Huxy 2016. 08. 22. 16:52  
Na, én kicsit lemaradtam az olvasásban (de pótoltam), és megint csak azt tudom mondani, hogy fantasztikus. Kedvenc karaktert nem tudok mondani, mert úgy imádom az egészet, ahogy van. Tényleg olyan, mintha a könyvet olvasnánk.
Mit látnék szívesen a Cataractában? Hádészt. Nagyon bírtam a könyvekben.

Juhászkutyi.
 
2016. 08. 18. 22:12  
Hehe, hát igen x3 annak a betegségnek is ez a neve, de jelentése még a vízesés, latin és görög nyelven. Mondjuk amikor görögül rákerestem, az írást nem tudtam kibogozni a másfajta betűk miatt, de a kiejtés nagyjából ugyanaz mint a latinnál, szóval ebből következtettem rá *deértelmesvoltam*.
Egyébként köszönöm mindenkinek, próbálok igyekezni a következő résszel!:3

Frostbyte 2016. 08. 18. 22:03  
 Jó lett, de nekem Google fordítóban csak azért is a “ Cataractára „ “Szürkehályog „ -ot ír xD

Valii :3 2016. 08. 18. 11:44  
 Még mindig nagyon tetszik, és én külön örülök neki, hogy ilyen hosszú.^^
Mielőtt belekezdenék a dicshimnuszba, egy olyan... hát nem is tudom, tippel, vagy ötlettel látnálak el, miszerint a leírásokba hangokat is tegyél, még akkor is, ha néma csend van - akkor azt írd le. Szerintem nagyon hangulatossá tudja tenni, bár a tiéd anélkül is az volt.:3
! - közölte, majd beletúrt fekete tincseimbe... „ Én itt akarv-akaratlanul a fekete macsekom fejét képzeltem el, akinel olyan erősen simizem a fejét, hogy teljesen megnyúlik az arca. xd
Hogy ki a kedvencem? Hát mondanám, hogy Lena, de ő eddig nem sok olyan helyzetbe került, ahol ki tuxott volna bontakozni személyisége. Nem baj, én azért nagyon bírom.
Istenek közül Athéné, Artemisz, Hesztia, Hekáté(^^), Khióné meg talán Hermész.
A fogalmazásod pedig még mindig pompás, lassan már olyan, mintha könyvet olvasnék.:33 És végre kezdődim az akció! Nagyon várom már, hogyan fogod összehozni.^^
Szóval csak folytasd, folytasd, folytasd  de hamar!
U.i.: Telóról vagyok, hibákért bocsi.

Ashley1998
 
 
2016. 08. 18. 10:45  
Ez tényleg jó hosszú lett, viszont az sosem baj - kivéve ha túllépi sokkal az 50 sort :'D - de nekem ígyis nagyon tetszett.*-* Szépen megfogalmaztad ismét és hiába gondoltad úgy, hogy nem tudsz fogalmazni, ez nem igaz.:s Én személy szerint nem tudok kedvencet választani, mert több mindenkit is szeretek. Viszont csak arra tudlak bíztatni, hogy folytasd hamar.

torna 2016. 08. 18. 10:07  
Nagyon ügyes megfogalmazás, szép kivitelezés, viszont nagyon hosszú, szóval ezt máskor két külön cikkben küldd be.


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat