Újság >> Történetek / Sorozatok

Az Ezüst Kastély krónikái - Farkastitok
Megosztás: f

Az Ezüst Kastély krónikái - Farkastitok

 - Kisasszonyok, kérem, nyissák ki az ajtót! - kopogtatott remegő kézzel fehér ajtómon Elisa néni, miközben mi Ariennel az ágy mellett kuporogva nevetgéltünk. - Az uram nagyon mérges lesz, ha rájön, hogy a Önök együtt aludtak!
Pár pillanat múlva a dübörgés abba maradt, így intettem egyet, jelezve a húgomnak, hogy a veszély elmúlt, és indulhatunk. Halkan kikecmeregtünk a vörös paplanom alól, majd kusza tincseink mögül kikukucskáltunk az ajtón, balszerencsénkre túl óvatlanul.
Előttünk a kezében két elegáns ruhával álldogált Elisa néni, sima arca beráncosodott, vékony szemöldökét összehúzta, és az eddig gondosan kontyba fogott haja szerteszét hullott sovány arca körül a sok idegeskedés miatt.
- Elnézést - makogtam halkan, lehajtott fejjel, hogy fülemig érő vigyorom ne látszódjon annyira.
- Elvetették a sulykot, Madame. Ha kérhetem, vegyék komolyan a gróf szabályait, és tartsák tiszteletben édesanyjuk kéréseit is - felelte hivatalosan, de amint látta, hogy megbántuk, belőle is elő tölt fiatalkori énje, így hamar betaszigált minket az ajtón és azt kulcsra zárta.
- Tudtam, hogy maga nem olyan szigorú - kuncogtam, és az ágyam alól előkutattam az esti készletünket, ami javában megsoványodott a "pizsamapartink" alatt. - Kér? - dugtam elé a mézes süteményeket, melyeket a konyháról csakliztam el, mikor a kukta nem figyelt.
- Nem, köszönöm. Ha kérhetem, felpróbálná ezt a ruhát? - hajtotta ki Ariennel előtt a halvány rózsaszín, lenge darabot, aki örömmel kapott utána, és egy pislogás erejéig magára öltötte. Nekem nem kellett a sok válogatás, a karaván mögé szaladtam, és megcsodáltam magam a földig érő, elől fekete madzaggal húzott és díszített éjkék öltözékben, melyhez fekete csipkekesztyűt választottam.
Sötétbarna, szinte fekete hajam kiengedve hagytam, de hogy ne legyen olyan egyszerű egy elől levő befonott tincsbe szalagot tekertem.
- Nővérkém, annyira csinos vagy! - került meg szemügyre véve Arienn.
- Köszönöm, te is jól festesz, habár - igazítottam meg az eddig szemébe lógó masnit - így sokkal szebb! Most pedig induljunk, mielőtt még Nicholas újra panaszkodna! - ragadtam meg a kezét, és elindultam az étkező felé.
Hogy leérjünk a hallba, először a bézsre festett, olajfestményekkel díszített folyosókon kell átszáguldani, aztán le a vörös szőnyeggel fedett ezer fokos lépcsősoron, onnan pedig az aranyozott falszegélyek mutatják az utat. Az egész házban a kedvenc helyem a "Királyi Kert", mely egy betonnal lefedett, virágokkal, pálmákkal teli hely, közepén óriási üvegasztallal, ahol a ma reggeli fogásokat is tálalták, így végül a szolgálóknak köszönhetően oda tévedtünk.
- Jó reggelt, lányok - köszönt kimérten édesanyánk, Adélaide egy porcelánpohárból szürcsölve. A gróf is hasonlóan tett, de ő egy laza bólintással elintézte az üdvözlésünket.
- Nicolas, valami baj van? - kérdeztem rá, látva, mennyire aggodalmas arcot vág.
- Nos, elég furcsa dolgok történtek tegnap, ugyanis a kukta jelentette, hogy eltűnt a frissen készített mézes süteménye - emelte fel az egyik ujját, és még egyszer megismételve, számolva a gondjait. - Másodszor, az éjszaka folyamán éppen visszafelé tartottam a dolgozószobámból, amikor nevetgélésre lettem figyelmes - meresztett ránk "ölő" szemeket. - Utolsó sorban pedig, ami a legjobban dühít, hogy egy ideje nem jártál lovagolni, és gyerekes badarságokkal töltöd az idődet.
- Minden bizonnyal eltüntette az édességeket, tudja, Gróf úr, elég rossz a kukta szeme, magának pedig, már megbocsásson - emelte az ajka elé finoman az ujját Arienn - nem valami fiatal, így nem csodálom, ha képzelődik éjszakánként a sok munka után - tettette az ártatlan eleganciát húgom.
- Na de hát Arienn, miféle viselkedés ez?! Felháborító! - kelt Nicolas védelmére anyu, de a gróf legyintett, miszerint boldogul.
- Ha megfelel, akkor ma szívesen kilovagolnék a mezőre és az erdő szélére - törtem meg a már kínosnak bizonyult csendet. - Izrael megbízható ló, tudja az utat, és a leggyorsabbak közé tartozik, vele biztonságban leszek - próbáltam "puhítani" Mr Milfordot.
- Nem tartom a legjobb ötletnek, hogy a Vonító erdő közelében mászkálj, még napközben sem - rázta a fejét bizonytalanul.
- Akkor én is elkísérem! - pattant fel az asztal elől Arienn, amitől majdnem az új ruhájára borította fekete teáját.
- Te csak maradj a helyeden, lányom - parancsolta vissza komoran anyu. - Nicolas, neked meg nem kell annyira szigorúnak lenned, Luna tud magára vigyázni.
- Adélaide, ne légy naiv. Az ilyen fiatal hölgyeket rabolják el a legtöbb esetben az erdőben lakó banditák, és lássuk be, az ott élő klánból is sokan lelik kedvtelésüket ebben...
- Gróf úr, kérem! - álltam ki most már én is az igazamért. Szükségem van a szabadságra, arra, hogy éljek, éljem a saját életem, és ne aranykalitkában nevelkedjek, míg férjhez nem adnak.
- Hát legyen... - nyögte fejét csóválva, majd komótosan felállt az asztaltól, és elbaktatott a dolgozószobája felé.

Büszkén húztam ki magam ügetés közben, érezve, hogy a langyos szellő belefúj a mély dekoltázsú ruhámba, hogy hajtincseim fickándoznak a fuvallatot érzékelve.
Az alattam levő kopott szürke Izrael könnyedén ügetett a rövid fűben, mígnem az erőd szélén megállt. A ritka bozótostól könnyedén be lehetett látni, a laza lobkoronán keresztül rengeteg fény szűrődött be a növényekre. A talajon millió gomba, téli, száradt falevelek sokasága, melyek megmaradtak a vastag hóréteg alatt.
- Vajon tényleg élnek itt banditák? „ - tettem fel magamnak a költői kérdést, majd pár percig tartó bámészkodás után erőt vettem magamon, és leugrottam a talajra.
Ámulva csodáltam a közeli, "természetes" világot, mivel eddigi életemben csak mesterséges, lenyírt bokrokat láttam, köves utakat, sohasem vadrózsát, szabadon élő madarakat, mókust, rókát.
Egyre jobban éreztem, hogy a felemelő és egyben kísértő érzés eluralkodik rajtam, és mintha egy mély, suttogó hang engem hívogatna az erdőből szakadatlanul. Alsó végtagjaim önálló életre keltek, maguktól tettek egy-két lépést a rengeteg felé, de az eszem a szívemmel ellentétben makacsabban viselkedett, így reflexszerűen megálltam.
- Nem, nem szabad! Tilos az erdőbe mennem! „ - ráztam meg hevesen a fejem, majd csöppnyi gondolkodás után változtattam a véleményemen. “- Vagy mégis? Máskor is jártam már ott, és nem történt semmi különös. Talán csak túlságosan óvnak, meg tudom magam védeni!
A szívem hevesebben dobogott, mint eddig, a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, mégis mi lesz, ha mégis történik valami? Ha Nicolas vagy anyu rájönnek, hogy betettem a lábam az erdőbe? Nem tudnám elviselni, hogy elárultam őket...
- Kitől tudnák meg? Az esélye, hogy találkozzak valakivel, aki ismer, nulla és egy között áll... Hát akkor? Mi tart vissza? „ - töprengtem, végül egy mély levegővétel után futásnak eredtem be a sűrűbe, és meg sem álltam, mígnem tisztán éreztem a közvetlen napsugarakat az arcomon, s ekkor már javában elhagytam a legsűrűbb, párás részeket.

( 61 megtekintés )

Szólj hozzá:

  - megszűnt felhasználó - 2014. 11. 07. 18:11  
 Köszönöm, folytatom, csak nem tudom, hogy beküldtem-e már a 3.fejezetet? Úgy emlékszem, igen, de biztonság kedvéért még egyszer megteszem...
Megismélem a legelső kérésemet, miszerint várom a visszajelzéseket, mert ha egyetlen egy kommentet vagy szavazatot sem kap a történet, azonnal abbahagyom. Megértéseteket köszönöm!

Sztacs
 
2014. 11. 07. 15:08  
Tetszik, folytasd minél hamarabb, én várom!


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat