Újság >> Történetek / Sorozatok

The music forever /104.rész/
Megosztás: f

The music forever /104.rész/

Miután sírásom csillapodott, eltoltam magamtól Jess-et.
- Köszönöm! - mondtam, majd egy halvány mosolyfélét erőltettem ki magamból.
- Igazán nincs mit. Hisz erre valók a barátnők, nem?
- De. - bólintottam, és kicsit könnyebbnek éreztem a szívem.
- Megumi, te miért kezdtél el zongorázni? - kérdezte.
- Hát...- gondolkodtam, mert a kérdése hirtelen jött. - Talán Ayame miatt. Ő mutatta meg a zene szeretetét. Emlékszem, mikor még 5 éves voltam, lejátszott nekem egy darabot, majd addig játszotta újra és újra még bele nem vésődött a tudatomba, és vissza nem tudtam játszani. Utána minden nap valami újat tanultam tőle. Ám amikor meghalt, megutáltam a zongorát. Végül egyik nap, mégis leültem elé, és mintha csak ő is ott lett volna, ismét zongorázni kezdtem. Úgy mint akkor, mikor még velem volt. - mondtam halkan, majd vettem egy mély levegőt és a lány felé fordultam. - És te, Jess? Te miért kezdtél el csellón játszani?
- Biztos emlékszel, - kezdett bele nehezen. - hogy amikor először találkoztunk és megkérdezted, mióta játszom, azt mondtam kislány korom óta. Tudod, igazából, 7 évesen kezdtem játszani...- akadt meg.
- És előtte? Előtte mit csináltál? - érdeklődtem, és reméltem folytatja.
- Balettoztam. De az egyik előadás alkalmával megsérült a bal lábam, és utána már nem tudtam táncolni. Így muszáj voltam valami más elfoglaltságot találni. Mivel a bátyám hegedült, egyértelmű volt, hogy én is vonós hangszer választok. Egyik délelőtt Thomas elvitt egy vonós hangszer kiállításra, ami azzal zárult, hogy a népszerű hangszereken a már tehetséges zenészek eljátszottak egy-egy darabot. Így lett végül az én hangszerem a cselló. És hát, ugye fejleszteni akartam, a tudásom a zene terén, így már általánosban és külön órákat vettem, majd 8.-ban az Akadémiát jelöltem meg, elsődleges iskolaként. Felvettek. Szóval így kerültem ide, és emiatt kezdtem el csellón játszani.
- De nem hiányzik a  régi életed? Amikor még balettoztál? - Jess halványan elmosolyodott, majd válaszolt.
- Nem. Miért kellene, hiányoznia? Az már rég volt, kicsi voltam. És ha hiányozna, se tudnék mit tenni vele, hisz én többé már nem táncolhatok.
- De akkor is. - tiltakoztam. - Én nem tudnám....
- Tudom. Nekem is időbe tellett elfogadni. De a zene utat mutatott, amikor azt hittem semmire nem leszek képes.  A zene által új célt kaptam.
- És ha elérted? Mi lesz utána?
- Szerintem ez benne a legjobb. Kereshetek egy új célt. - mosolyodott el, és láttam, hogy tényleg így gondolja. - De most már eleget beszélgettünk. Holnap folytatjuk, de most menj vissza  a szobádba és aludj valamennyit. Hamarosan reggel lesz. - állt fel, és én is követtem a példáját. Ám mielőtt elhagytam volna a szobát. még egyszer megöletem a lányt.
- Köszönöm Jess. Mindent köszönök. - suttogtam, majd kiléptem az ajtón az üres folyosóra és úgy döntöttem megpróbálok pihenni még néhány órát a jó meleg ágyamban....

( 98 megtekintés )

Szólj hozzá:

Tamó 2013. 05. 04. 21:11  
Nagyon jó rész volt, ez is, épp ahogy a többi.. ^^ 
A kevés kommentelő, gondolom amiatt volt, hogy nagyon hátra került egyből a cikk.. ://
De akkor is csúcsszuper! :33

  - megszűnt felhasználó - 2013. 03. 30. 17:07  
Nagyon jó rész! Nem gondoltam volna, hogy Jess balettozott. És végre egy rész, ami nem volt szomorú. ^^
Folytasd gyorsan!

Ja, és bekerült a novellám egy része, ha érdekel. Címe: Amiben hittem lehetetlen


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2019 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat