Megosztás: f i
   Végtelen Erdő
 
Végtelen Erdő A szerep itt található meg:Végtelen Erdő
Ide a csoportokat összefoglalva és némi információt az erdőről jegyzek le.

2030 július 2-án egy osztály eltűnt Angliában, ugyanezen év telén, méghozzá január  13 –án Svájcban egy síelő diákcsoportnak nyoma veszett. 2031 őszén (október 22-én) Hollandiában felszívódott a kikötőben ismét egy csoport fiatal….

2031 április 14-én pedig Kanadában ismétlődött meg a tragédia a 12. ökológiai versenyen.
- “Éppen erdei túrára indultak a gyerekek, az éves ökológiai verseny keretében. Mi kísérő tanárok, a kijelölt állomásokon vártunk, de gyanús volt, hogy egy csoport igen sokáig elmarad, így utánuk indultunk, a versenyt pedig ideiglenesen felfügeszettük. Maga a terület nem nagy, sőt kerítéssel körbevett helyről lenne szó, mégis nyoma veszett a diákoknak „ – nyilatkozta az egyik versenyszervező.

Más-más időpontok, helyszínek, körülmények. Egy viszont közös. Mind fiatalok, és ismerik egymást. Illetve még valami, senki sem látta őket viszont, a nyomozást pedig felfüggesztették az eltűnt gyerekek felkutatásának érdekében Angliában és Svájcban. Hollandia még reménykedik, akár csak Kanada is. Nem tudni mi történt velük. Csak remélni lehet, hogy nem történik a jövőben hasonló eset.
Aprille Alston, Oknyomozó újságíró
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Névsor és számok:                        Végtelen Erdő Szabályzata 

Kanadaiak: „                                 Kék, mint a királyi vér
                                                Aminek minden lovag esküt ígér.
Jake Blakwell 14                                Hallod lovag, ne várj irány a front! 
Zach Blakwell -15                                Tiéd a pontosított kiindulási pont.
Derek Carter 04                                     
Elizabeth Godwin 374                            Vörös, akárcsak a vér színe
Carol Montgomery 19                              Vadásznak kel kezeskedni érte   
Sarah Roberts 02                                A vadász adja az indulási helyet   
Katherine Turner 40                              Mivel ismeri, ki hol, s mikor vet.   
Marilyn Webber 13                                 
                                                Fekete karcok akár a csillagos ég       
Egyéb szereplők: „                           Ebben a gyógyító, aki talál reményt                 
Stacy Backet 02                                  A gyógyítók dolga igazán bonyolult         
Nina Leevert 74                                  Cseréld meg, ha nem boldogul. 
Grayson Haynes 02                                     
Eleonor Martins 3                                Ha már ismered az időt                 
Henrik Larsson 7                                És tudod, hol van a mérő             
Oscar Meyer  -14                                  Kimaradt egy kód,       
Aaron Ford  -03                                    Ami megmutat egy ajtót.     
Diane Black  92 
Brooklyn Taylor  3
Amy Johnson  374                                Utolsó tanács, amit adhatok
Paige Halding 06                              Vigyáz mit suttognak az árnyalakok
Tessa Devlin  1 
Finnic Smith  22
Julien Austin  19                            Sosem tudhatod ki az igazi szörnyeteg
Nova Armstrong 4
Sebastian Armstrong 30                        És hogy legfőbbképpen ki lakozik benned.
                                                                                      “Gaster Mame
(A vers alakját ne vegyétek figyelembe helytakarékosságból raktam oda, de ugye nem egyenletes...)                               

Nem visel számot:
Gaster Mame:
Gazda:

Az első rész tartalmából:
Az eltűnt gyerekek felébredésük után még sem ismerkedni, sem pedig a kezükön lévő feliraton és fegyvereken sem tudtak gondolkodni, mert rövidesen az Öreg ember próbáját is kiállták, bár az, hogy mindannyian élve kijussanak nem volt egyszerű. Carol kis híján ott maradt, de Marilyn gyors észjárásának a többiek kitartásának köszönhetően legyőzték a Meroszkast. Kijutva egy erdővel körül ölelt tisztáson találják magukat ahol egy hatalmas vízesés is helyet kap, aminek lábainál három kőkapu található három felirattal: “Ki vagyok? „ “Mikor kezdődött? „ “Miért? „ Emellett egy kis emelvényen ott lógott a végtelen erdő szabályzata is. Karaktereink megfejtettek annyit belőle, hogy számaik színe egy-egy posztot jelent a csapatban. A kék a lovag, a vörös a vadász és a fekete a gyógyító. Ekkor pedig felbukkant egy rejtélyes nő, aki Gaster Mame névvel mutatkozott be és egy rejtvényt bízott rájuk,  hogy kicsoda ő valójában. Katherine füzetébe leírva rájött a megdöbbentő üzenetre. Game Master azaz a játékmester. Megfejtéséért nem maradt el a jutalom, mert Gaster a fülébe súgott valamit ( “Jegyezd meg a csoport számait, különben nem jutsz ki innen. Ki tudja meddig húzzák még. „ ) És feladta a következő rejtvényt is egy borítékban: “Szerezd meg az árnyak karmát „ . Valójában ez egy feladat, amit teljesíteniük kell. De most elsődleges az, hogy hol fognak nyugovóra térni és miként. Bess, Zach, Jake (az ikrek) és Marilyn az erdőbe indult fáért, Derek, Carol, Katherine és Sarah pedig a tisztáson maradtak. Katherinenek volt egy vázlata a szálláshoz, Bess térképet készít útjuk során, Marilyn a növényeket tanulmányozza miközben az ikrek eszement módon akarnak fát vágni. Ekkor egy Vicsor falka támad rájuk. Az ikrek még a földön vannak, Bess egy ágon csüng Marilyn pedig felmászott egy sziklára. Közben a többiek semmit sem sejtenek. Nem ez az egyetlen probléma. Az ellenséges csapat felütötte a fejét, Nina pedig Eleonorral és Henrikkel a táborukba tart, hogy értesítsék a vezetőjüket Aaront.

A második rész tartalmából:
A táborba érve Eleonor és Nina nem találja Aaront, nem is sejtik, hogy a vezér egy Deerwolfal való szerencsétlen találkozás miatt, súlyos sérülésekkel fekszik egy mocsárnál. Eközben Marilyn amíg a táborban kifújja magát, figyelmes lesz egy ismerős hangra, ami egyre erősebben hívja őt az ismeretlenbe. Nem tudta, hogy egy Grywolf babonázta meg, és egyenesen a csapdájába igyekszik csalogatni a mit sem sejtő lányt, de azzal ő sem számolt, hogy Marylin meglátva a sérült Aaront elkerüli majd. Marilyn könyvének segítségével megmenti a vezért, aki bizalmatlan még mindig vele szemben. Nem árulja el valódi kilétét, próbálja a lányt is félrevezetni. Igyekeznek biztonságos helyre jutni, közben pedig beszélgetnek az erdőről és annak megfejtetlen titkairól, amíg el nem érik a kőkapukat. Egyre több Vicsor érkezik a falkából már Beth, Jake és Zach egyre nehezebben bírják megvédeni magukat, Jake meg is sérül, a karját megharapta az egyik vad. Súlyos a sérülés és a méreg is elkezdett dolgozni a szervezetében. Szerencsére a táborból odaérnek a többiek még időben, így létszámfölénnyel és egy kis szerencsével sikerül menekülniük. Azonban az erdő eddig ismeretlennek mondható vidékére értek, ahol olyan sűrűn összeérnek a lombok, hogy szabályosan elzárják a fényt az aljzattól. Itt botlanak bele Brooklynba, a meglepődöttsége és néhány gyanakvó kérdés után felajánlja a segítségét. A kiscsapat kettéválik. Sarah és Katherine egy rögtönözve készített hordágyon igyekszik megtalálni az ösvényt minek segítségével visszajutnak a táborba. Idővel megtalálják, amint elérik a három kaput. Nem tétlenkednek, Katherine mindent felforgatva igyekszik módot találni a vérzéscsillapító főzet elkészítéséhez, míg Sarah próbál a sérülttel foglalkozni és a vörös hajú lány segítségére lenni.
Közben a Gyilkos osztagban is zajlik az élet, Oscar belebotlik egy gyanús gyógyítóba - mint kiderül a volt csoporttársa Tessa-, és erővel vonszolja el a táborba, ahol további kérdésekkel bombázza. Oscar kihasználja Grayson álszent színjátékát, így ráhagyja az őrző munkát. Azonban azon a napon arra téved ismét két régi ismerős, ezúttal az angliai csoportból Paige és Julien, akik nemrég vesztették el a vadász társukat. Paige rá akarja venni Graysont, hogy invitálja be őket a csoportunkba (a túlélés végett). Azonban nem is sejtik, hogy Grayson nem az a Grayson akivel két éve találkoztak, mire azonban kételyeik támadnának, már túl késő.

Az erdő egy részlete (bocsi még szerkesztés alatt van):

Térkép helyszínek
1. Három kapu mezeje
2. A Gazda háza
3. Kidőlt fa
4. Szószékszikla
5. Félhold-tó
6. Félholdsarok
7. Sziklás hegyalja
8. Krizokolla-tó
9. Fátyolmocsár
10. Rósziusz mocsár
11. Gyilkos osztag szállása
12. Mély-tó
13. Sekély-tó
14. Obszidián sivatag
15. Fekete oázis
16. Szodalit árok
17. Alvólak
18. Bazalt lépcsőzet
19. Szikláspuszta
20. Fecsegőkert
21. Grim vidék
22. Kaprímcsa
23. Grim határ
24. Kis sivatag
25. Dácit dombok
26. Ezüst mező
27. Méreg árok
28. Örökősz erdő
29. Szilánk-szigetek 


Fajismertető (gyógyítók könyvében megtalálhatóak):

Meroszkas:
Ismertető:  Fontos tudni, hogy csak egyetlen egy gazdát fogadnak el, akiket életük árán is megvédenek.  Percek alatt képesek regenerálódni. Érzékeny a szemük a sötétben kitűnően látnak. Méretük egy grizzly medvéhez hasonlítható.
Elterjedése: Nagyon ritka faj, a sötétebb területeken bukkannak elő, mint éjjeli ragadozók. Csak ritkán látni csoportokban, általában egyedül járnak.
Veszélye:Idegenekkel, területükre betolakodókkal szemben kegyetlen vérengző bestiák.
Védekezés: Elkerülés, és a fény.
Haszon: Szelídíthető, kitűnő őrző

Árnyalak
Ismertető: Csontokból és árnyakból állnak, testük egyharmada csupán ami szilárd. Este aktívak, éjfél után, amikor már mindenki mélyen alszik.Ha megérint egy árny álmodban a múltad egy fájó, rémisztő képe jelenik meg előtted, csak akkor ébredhetsz fel, ha az árny jóllakott, vagy ha valamilyen külső tényező erős hatással van rád (erős fény esetleg nagy zaj).
Elterjedése: Grimvidéktől az Obszidián sivatagig fellelhetőek bárhol, főként a sötétebb területeken. 4-5 fős csoportokban fordulnak elő.
Veszélye: Pszichés terhelés. Az árnyalakok bár zord külsőt viselnek nem a leghalálosabb lények. Ők a félelemből, rettegésből egyéb negatív érzelmekből táplálkoznak.
Védekezés: Fény, tűz, ébrenlét
Haszon: -

Vicsor
Ismertető:Elég elterjedt faj, sosem jár egyedül. Hatalmas az álkapcsa és számos tépőfoggal rendelkezik, a  Minden falka más színt visel, legelterjedtebbek a vörösek.
Elterjedése: Színek szerint az egész erdőben fellelhetők a falkák.
Veszélye: nyála mérgező, ha sikerül megharapnia áldozatát, türelmesen követi három napig, amíg a mérge győzedelmeskedik helyette.
Védekezés: Tűz, mérge ellenszere a Haláltő gyümölcse.
Haszon: Húsa ehető

Byogle: (Cegelil karaktere)
Szelidíthető-e?: Igen.
Hűség: Bárkinek engedelmeskedik, akit kölyökkorától lát.
Szelidítés: Még kikelés előtt ajánlott elhozni a tojást a fészekből, ami azonban nem olyan egyszerű. Utána melegen kell tartani, majd felnevelni, és voálá.
Vad életmód: kisebb családokban élnek. Általában csak egy pár él együtt de ritkán a kölykök is velük maradnak. Ez még így is csak maximálisan nyolc fős kis csoportokat jelentenek. A táplálék lánc viszonylag alján állnak, mivel kis termetük miatt nem képesek túl nagy vadakat elejteni, viszont nehéz őket levadászni, így a legtöbb állat nem is próbálkozik vele. Legfőbb ellenségük az Equetradon, mivel a gyors és hatalmas állatok könnyen elkapják még őket is.
Táplálkozás: mindenevő
Kedvenc eledel: Árnyföldi boróka
Veszélye: karmai és fogai meglepően erősek, és elég komoly sebeket képesek ejteni.
Hogyan védekezhetsz ellene: Vastag bőrkesztyű ajánlott, ha valaki kézbe akarja venni ismeretlenül.

Jackguar: (Cegelil karaktere)
Szelidíthető-e?: Igen.
Hűség: A háziasítottak hűségesek gazdáikhoz, és csak egy, maximum két embert fogadnak el, mint gazdát.
Szelidítés: Ha megsérülnek, és segítesz nekik, vagy még kölyökként befogadod őket, az a legnagyobb esélyetek.
Vad életmód: csoportokban élnek, amiknek a száma elég változó. 4-30-ig is terjedhet a csoportok létszáma, ez attól függ, milyen környéken élnek. Ahol sok a nagyobb ragadozó, ott kisebb csapatokban. Kiváló a hallása és szaglása, látásáról ez azonban nem mondható el. Ez az oka, hogy a nagyobb mozgó lények elől menekül, hiszen természetes ragadozóinak nem engedheti meg, hogy közel kerüljenek hozzá.
Táplálkozás: húsevő
Kedvenc eledel: Byogle
Veszélye: rúgása, és harapása nagyon súlyos sebeket képes okozni.
Hogy védekezhetsz ellene: Ne menj hozzá túl közel.

Equestrado: (Cegelil karaktere)
Szelidíthető-e?: igen
Hűség: Egy gazdát fogad el, ahhoz viszont élete végéig hűséges.
Szelidítés: Fogd be, zárd el a többiektől, és etesd. Sok idő, mire egyáltalán nem fogja megpróbálni a kezedet, de megéri. A szelíd példányok kölykei már könnyűek lesznek.
Vad életmód: Hordákban élnek, amiknek a létszáma akár 50 fő is lehet. Mivel nem sok ragadozó vadászik rájuk, így nem igen félnek semmitől. Az emberekre alapvetően nem jelentenek veszélyt, amíg nem nézik őket zsákmánynak. Általában elkerülik az embereket, csak a kölykeiket védő anyák támadják meg a közelükbe merészkedőket. Intelliensek, és nehéz elejteni őket, talán ezért is van, hogy nem sokan próbálják meg levadászni őket. Csak az igazán tapasztalt vadászoknak van esélye elejteni őket.
Táplálkozás: húsevő
Kedvenc eledel: Byogle, ghostcrystal
Veszélye: ugye nem kell mondani, azokat a fogakat és karmokat látva?
Hogy védekezhetsz ellene: Légy elővigyázatos.

Parrockal:(Cegelil karaktere)
Szelidíthető-e?: Igen.
Hűség: Nem túlságosan. Ahhoz ragaszkodik, aki eteti.
Szelidítés: Etesd. Idővel egyre közelebb enged. Ha viszont egyet elfog valaki, és elszigeteli a fajtársaktól, sokkal hamarabb válnak kezesekké.
Vad életmód: Falkában élnek, elég türelmesek. Dögevők, azonban nem vetik meg a friss húst. A sebesült, elgyengült állatok, gyakran esnek áldozatukul, ugyanis a parrockal türelmesen követi áldozatát, és kivárja a megfelelő pillanatot a támadásra.
Táplálkozás: húsevő
Kedvenc eledel: nem válogat.
Veszélye: harap
Hogy védekezhetsz ellene: Ne mutass gyengeséget, vagy félelmet, és elmenekülnek. A legkisebb félelmet is megérzik.

Equer: (Cegelil karaktere)
Az Equetrodon egy rokona, ha faját tekintjük, annyi különbséggel, hogy ő növényevő. Az emberekre egyáltalán nem jelent veszélyt, amíg nem támadják meg. Változó létszámú családokban, csordákban élnek. Ritkák az erdőben, azonban húsuk kiváló minőségű. Ezt inkább azért mondom, mert ezek az állatok előszeretettel táplálkoznak mérgező növényekkel, amikkel szemben természetes ellenmérgeik vannak. Vérük ellenméreg, azonban nem érdemes őket megölni, hiszen amúgy is alacsony a számuk, és ne feledjük, a mérgező, kártékony növényekkel táplálkoznak.

Bullk: (Cegelil karaktere)
A képen egy hím látható, a nőstényeknek nincs szarva. Fürge állatok, a szarvasok itteni megfelelői. Növényevők, prédaállatok, és bár nem jellemző, hogy támadnának, jobb felkészültnek lenni. Elég gyakori, az erdőben nagy számban előfordulnak. A nőstények még annyiban különböznek, hogy nincsenek rajtuk a spirálok, amik a hímeken, hiszen nem az ő feladatuk a figyelemfelkeltés.

Deerwrolf: (Cegelil karaktere)
Mocsarasabb területeken él, magányos állat, nem jó vele packázni. Territoriális, és bár növényevő (vízinövényeket eszik), nem enged mást a területére, csak párját, és kölykeit. Nincs belőlük sok, mivel a fiatalabbak területkereséskor végeznek az idősebb példányokkal. Amelyik ilyen elhagyja a mocsarat, általában hamar elpusztul, ugyanis hatalmas a vízigényük. Nem csak emberekre, mindenre, és mindenkire rátámad.

Lillyper: (Cegelil karaktere)
Mérges kígyó. A virágok közt rejtőzve várja áldozatát aki perce alatt megbénul, majd egy órával a harapás után elhalálozik.

Snufflewomp: (Cegelil karaktere)
Olyasmik, mint a méhek, csak ők nem csípek. Csak a virágok porzásában segítenek.

Fawny Neeper: (Cegelil karaktere)
Rovarevő kisállatok. Szinte mindenhol ott vannak, gyakoriak, amolyan énekesmadár féleségek.

Blosse: (Cegelil karaktere)
Nagyon ritka látvány, egyedül járják az erdőt, és ritka, mint a fehér holló. Nem félnek semmitől, hiszen nem vadássza őket semmi. Minden állat és egyéb élőlény megadja nekik a tiszteletet, és békét.

Ghostcrystal: (Cegelil karaktere)
Barlangi állatok, és a kristályaik világítanak a sötétben, csupán olyankor jönnek elő, mikor a nap már nincs az égen. 15-20 fős csapatok jellemzőek rájuk. Növényevők, és a barlangi növényekre specializálódott a gyomruk. Kevés étellel is vígan elélnek. Préda állatok, egyáltalán nem képesek megvédeni magukat. Számukra a barlangok nyújtják a menedéket, ahova a legtöbb állat nem teszi a lábát, mert ezek a tündéri lények együtt élnek egy olyan rovarevő állattal, ami előszeretettel alkot végtelen útvesztőket a föld alatt. Nem is beszélve a denevérekről, amik minden élőlény vérét előszeretettel fogyasztják. Hogy az őket miért nem? Brilliáns kérdés! A válasz az, hogy félnek a fénytől, így nem mennek az őzikék közelébe.

Jackalopes: (Cegelil karaktere)
Nagyon változatos, a lények, hogy rengeteg van belőlük, és növényt esznek. Szinte mindenhol találsz egyet. Préda állat, de nem olyan könnyű elkapni. Direktesen nem támad, de ha véletlenből nekifut valaki lábának, az jobb esetben egy törést jelent, ha valaki nagyon szerencsés, repedést csak.

Sailfin: (Cegelil karaktere)
Szürkületkor aktív, azaz napfelkelte, és naplemente ideje alatt körülbelül. Ha fenyegetve érzi magát, farokúszóját kifeszíti, és így sokkalta nagyobbnak tűnik, valamint a fény elriasztja az élőlények többségét. Tavi állat, nagyobb tavakban és környékükön él. Kagylók, rákok, és halak alkotják az étrendjét, de néha füvet, és gyógynövényeket is megeszik, ha úgy érzi, szüksége van rá.

Lepkvő:
Ismertető: Aranyos, ártatlan külsővel megáldott lényről van szó, de kegyetlen dögevőknek számítanak. Még élő áldozatából csipegeti a húst, miközben nézi, hogy az állat szenved. Ritkán szelídítik
Elterjedés: Örökőszerdő és környéke
Veszélye: Éles tépőkarmokkal és fogakkal rendelkezik
Védekezés: Vad egyedeknél az erős mozgás (futás, kapálódzás, mert csak akkor táplálkozik, ha félholt az egyén) szelídített egyedeknél nincs, parancsot teljesítenek.
Haszon: Szelídíthető (Nem sokan szelídítik, sok türelem és legfőbbképpen empátia szükséges hozzá.)

Wronbull: Hatalmas állat, legnagyobb az alfahím, csordában vonulnak, bár finom a húsuk nem érdemes vadászni, mert egyetlen egy gyenge pontja van, az pedig a szíve. Ragadozók, szarvasfélékre vadásznak, maximum heten vannak egy "csordában". Ha nincs mit enniük kaphatóak a kannibalizmusra. Egymást kezdik felfalni.

Wendigo:
Ismertető: Emberhez hasonló a felépítése, roppant hajlékony, de járása darabos. Osztódással terjed, ha levágják a kezét az elhullott végtagból növeszt testet,
Elterjedése: Rengeteg található belőlük az erdő sűrűjében.
Veszélye: Mérge, agykárosító hatású, lassan felemészti az egyén tudatát, kifordítja önmagából. Öngyilkossághoz és teljes tudatvesztéshez vezethet két-három év után.
Védekezés: A tűztől tartózkodik, a megégett testrész már nem képes új test növesztésére.
Haszon: - (Mérgét halála után nem lehet kinyerni)

Catmoly: (Lulilla karaktere) Ők egy olyan fajta, akik képtelenek megvédeni önmagukat, tehát prédaállatok. Három pár lábuknak köszönhetően azonban nagyon gyorsan képesek futni, és a repülésben is jók. Különböző rovarokkal, vagy éppen bogyókkal táplálkoznak. Húsuk nem túl tápláló a ragadozóknak. Mindig csapatban élnek, ami akár harminc fős is lehet, általában azonban legfeljebb huszonöten vannak. Leginkább a fák tetején található meg népességük, mivel a fák törzsébe vágnak apró odúkat, és azokban élnek. Szintén reggel és nap közben aktívak.

Snowger: (Lulilla karaktere)
Egy ragadozó fajta, amik méretben majdnem akkorák, mint a tigrisek, csak kicsivel kisebbek. Kiváló a hallásuk, és a szaglásuk látásuk azonban nem a legjobb. Amikor szaporodás idejük van, általában mind egy helyre, a mocsárhoz gyűlnek, és ott találkoznak párjukkal is. A hímek egyébként magányosan élnek, de a nőstények a szaporodás előtti időben kisebb csapatokban járkálnak. Miután megvolt a szaporodásuk, a hímek elhagyják a nőstényt, és a nőstény egyedül él vemhesen, és egyedül neveli fel kölykeit. Erős, és veszélyes ragadozók, nem ajánlott őket feldühíteni. Ezt úgy kerülheted el legjobban, hogy nem nézel a szemébe, és ha látod, hogy észrevett, nem bámulod nagyon, és lassan próbálsz meg elhátrálni előle. Leginkább mélyen a nagyobb erdőkben élnek. Leginkább szürkületkor és este aktívak, de nap közben is lehetnek aktívak, csak az általában nem túl gyakori.

Grywolf:
Ismertető: Dögevők és a vadászok osztályába tartozik, de nem mocskolja be magát. Áldozatai céltábláján elsők az emberek hiszen ha ilyen húshoz jut egy hónapig nem kell ennie. Az élőlények "szívébe" lát. Képes utánozni egy olyan lény/személy hangját aki fontos az illetőnek ezzel pedig magához vonzza. A csontot is megeszi, egyedül a tollat nem bírja lenyelni.
Elterjedés: Veszélyes helyeken él, ami nehezen megközelíthető így az áldozat "természetes halált hal"
Veszély: Manipuláció. Nem támadó típus, de önvédelemben nagyon kegyetlenek tudnak lenni.
Védekezés: Elkerülés
Haszon: -

Darest:
Ismertető:  Sok élőlény ellensége, ők szívvel táplálkoznak, ejtsenek bármekkora vadat is, csak a szívét eszik meg, minden mást ott hagynak.
Elterjedés:Minden égtájon előfordul, sivatag, esőerdő, mocsár, észak, hegyek, rétek. Abszolút nem befolyásolja őket semmilyen természeti erő.
Veszély:Nagyon veszélyesek, nehezen hat rájuk bármilyen méreg, mert jóformán csontokból és árnyakból vannak, grimekhez hasonlítanak.
Védekezés:Akkor lehet őket legyőzni, ha darabokra hullanak, és elégetik, különben teliholdkor újra összeállnak a végtagjaik.
Haszon: -

Wolfter:
Ismertető: Nagyban kötődik a vízhez, tud lélegezni a víz alatt, és képes megfagyasztani azt kis mértékben leheletével. Ebből kifolyólag rendkívül alacsony a test hőmérsékletük, nem is szeretik a meleget. Magasságuk megfelelő egy farkaséval, kitűnő a látásuk és a hallásuk is így rossz alvók, éber állatok. Általában falkában mozognak, de akadnak közöttük magányos példányok is.
Elterjedés: Északon, hegycsúcsokon előforduló lények.
Veszély: Megérzik az ember félelmét és ettől idegesek lesznek, és nem félnek a támadástól
Védekezés: A magas hőmérséklet ( nagy tűzrakás vagy meleg vízforrás, melegebb területek)
Haszon: Szelídíthetőek.

Grim:
Ismertető: Árnyék és csont alkotta lények első egyedei, hasonlóak a Darestekhez, de kevésbé ártalmasak, fák kérgét eszik és gyökereken élnek. Gyűlölik az egyedüllétet csoportokban mozognak. Több típusuk van ő egy Grim B azaz unikornis szarva van, könnyéből mérgeket kevernek, erőssége a futás, de makacssága is számottevő. (Grim A - sárkányszárnyai vannak, Grim C - normál lószabású)
Elterjedés: Grimvidék és Félhold-tó
Veszély: Nyerítésük dobhártya szakasztó tud lenni, ők ezzel támadnak és védekeznek.
Védekezés: Tűz
Haszon: Szelídíthető. Egy gazdát tűrnek meg életük során, másokkal ha ismeri is ellenséges.

Batcat: Ragadozó denevérmacska. Nappal rendszerint lustálkodik, este pedig az éjszaka gyilkosaként emlegetik. Csendes, jól tájékozódik a sötétben (hanghullámok plusz a látása és hallása) kitűnő tolvajok, vonzzák őket a csillogó tárgyak. Nehezen szelídíthetők, nem sok példány marad fent, mert egy időben irtani kezdték őket mert féltek tőlük. Kevés ételen is megélnek, de amire nekik szükségük van az elsősorban vér.

Lenios:  Egy vad, húsevő állat, kisebb a tigrisnél, viszont gyorsabb és ügyesebb. Jó a szaglása és látása, viszont ok nélkül sosem támad. Jól mászik fára farka segítségével, jól tud vele harcolni. Általában egyedül élnek, és szelidithetők, ha sokat eteted őket és figyelsz rájuk.

Syandos: (Maybelle karaktere) Nagy, erős állat, csapatokban él, leginkább pusztakon. Mindenevő állat, viszont nem szelidithető, hisz nagyon makacs, nem hallgat senkire. Viszont jó préda, húsa ehető, szarvát pedig elporlasztva pedig használni lehet mély sebek gyógyítására.

Pangolid (pink), Pandera (vörös), Tadder (fekete) : (Maybelle karaktere) Ők mind rágcsálók, nagyobb 10-15 fős csapatokban élnek. Nem támadnak, félnek az emberektől és nagyobb állatoktól. Préda állatok, de kedvencnek is megfelelnek, hisz gyűjtögetők, jól lopnak. A Pangolid páncélja megvédi a veszélytől, a Pangolid jól mászik fára és szarvai érzékelik a veszélyt, a Tadder pedig föld alatt is el tud élni, illetve ismeri a mérgező növényeket.

Jekill: (Maybelle karaktere) Ártatlannak tűnik, de ha feldühíted veszélyes ragadozó lesz. Nappal nem lát, akkor érdemes megtámadni. Nem szelídíthető állat, egyedül él. Húsa nem ehető, nyelve viszont tele van méreggel, amit fel lehet használni, viszont halálos is csípése, 12 órán belül belehal az ember.

Lelik: (Maybelle karaktere) Nagyon elterjedt faj, 50 fős csapatokban is élhetnek, az erdő világosabb részein. Szelídíthető, főleg ha kiskorában fogadod be. Kb. akkora, mint egy kutya. Növényevő, húsa ehető, akár csak a hátán lévő növény, amit megfázás esetén érdemes megenni.

Rowtsya: (Lulilla karaktere)
Szelidíthető-e? : igen
Hűség: több embert is elfogad gazdának, hozzájuk viszont élete végéig hűséges marad.
Szelidítés: Fogj el egyet és zárd el a többiektől, majd etesd, így idővel hozzádszokik. Vagy ha találsz egy sérült példányt, vidd el, kezeld a sebét és megszelidül.
Vad életmód: A Rowtsya általában magányosan él, csak akkor fordul elő, hogy többen vannak, ha egy anyáról és kölykeiről van szó, mivel a  kicsik egy éves korukig anyjuk mellett maradnak. A rajtuk lévő virágokkal képesek egy nagyon finom illatot árasztani, így mikor vadásznak összegömbölyödnek, amitől úgy néznek ki mint egy virágbokor a virágok illata odacsalja a növényevőket, mikor elég közel érnek a vadászó példány hat lábával lefogja áldozatát, onnantól már egyszerűen elintézik zsákmányukat. Harapásuk bénító hatású, tudják szabályozni hogy mikor és mennyire legyen olyan. Alapból félnek a náluk nagyobb ragadozóktól, de ha egy szelidített Rowtsya-nak ha van egy bármilyen társa, akkor nem feszült annyira nagyobb ragadozók közelében. Emberre nem támad szándékosan, csak akkor, ha kölykeik vannak. A rajta növő virágokról néha lehullik néhány virágszirom amiket érdemes összegyűjteni, mivel a szirmok nedve alkalmas sebek kezelésére, néhány hozzávaló hozzáadásával pedig hatásos gyógyitalt lehet belőle készíteni. A szirmokért azonban nem ajánlott levadászni őket, mivel nem annyira gyakori faj.
Hogyan védekezhetsz ellene: Vigyázz, nehogy megharapjon. Amikor összegömbölyödnek figyelj, hogy ne legyél túl közel hozzájuk mivel ilyenkor bármit megharapnak ami elég közel van hozzájuk.
Táplálkozása: húsevő
Veszélye: Harapásuk bénító hatású

Wotopsz: Hatalmas testű növény evő. Óriás tavak fenekén tanyáznak, napjuk kétharmadát álomba szenderülve töltik, a maradék időben a Cryswa növényt "legelik". Ha valaki egyetlen szálat is elvesz tőlük, legyen fajtársuk, vagy idegen teremtmény, idegesek lesznek. Akkor mutatkozik meg igazán, hogy valójában nagyon veszélyesek tudnak lenni.

Rigal: : Nagymacskák családjába származó fenevad. Termete viszonylag nagy, de nem a legveszedelmesebb állat. Akkor támad ha a veszélyben érzi magát, de fontos, hogy az általa erősebbnek ítélt lénynek nem megy neki, inkább behódol. Egyedül járnak, maximum három-négy példány található együtt, és folyton mozgásban vannak, emiatt nem lehet meghatározni, hol fordulnak elő. Szelídíthető, de nagyon veszélyes módon.

Nightblue:
Tolla nappal átlátszóak, a hajnallal vörösek, estére pedig elfeketednek. Azonban ha éri mintájukat a lemenőnap sugarai (mindaddig amíg végleg le nem nyugszik ) egész éjjel kéken világítanak olyan erősen, mintha a madár is kék lenne, a nevét is innen kapta. Egyszerű madár, mindenevő, viszont, nagyon ragaszkodóak tudnak lenni ahhoz a személyhez, akit ők kiválasztottak, ezért is nehéz szelídíteni, a másik ok, hogy nagyon nehéz egyetlen példányra is rábukkanni, este veszélyes az erdő kóborolni, nappal pedig láthatatlanok.

Batenger:
Földalatti üregekben élő lények, hatalmas csoportokban mozognak, nem mérgezőek, nem is ehetőek. De nem ártalmatlanok. Ők más élőlények energiájával táplálkoznak. Minél erősebb célja van valakinek, annál jobban érzékelhető az illetőn a hatás. Fáradtság, kedvtelenség. Mindaddig, amíg felkelni sincs ereje a földről. Sikításuk nagyon fájdalmas a fülnek, szinte minden anyagon képes áthatolni rövidtávon belül.

Kirin: (Lulilla karaktere)
Szelidíthető-e? : Igen
Hűség: Legfeljebb két embert fogad el, mint gazdát
Szelidítés: Akkor van a legtöbb esélyed, ha még kölyökkorában szoktatod magadhoz, ha ez nem lehetséges, akkor rendszeresen kell etetni és foglalkozni vele, de igazából akkor sem biztos, hogy megszelidül, fontos tudni, hogy ez a folyamat nagyon sok időt vesz igénybe.
Vad életmód: A Kirin csordában élő növényevő fajta, szinte sosem lehet látni magányos példányt. Ezekben a csapatokban átlagosan 30-40 fő szokott élni, a legerősebb hím a vezetőjük. Kopár vidékeken, hegyek, sziklák közelében élnek meg, ugyanis ezeken a felületeken is könnyedén képesek mozogni. Nem ártalmatlan növényevőkről van szó, meglepően fejlett a gondolkodásmódjuk, sőt, olyan utalásokat is lehet látni a viselkedésükben, mintha fejlett öntudatuk lenne, valószínűleg nem csak az ösztöneik vezérlik őket. Sosem támadnak meg egy másik lényt egyedül, mindig csapatban harcolnak, amitől még veszélyesebbé válnak. Sebeik gyorsan begyógyulnak, ez a tulajdonság pedig még jobban megnehezíti azok dolgát, akik rájuk akarnak vadászni. Nem félnek az embertől, nem menekülnek el előlük, de azért tartják a távolságot, elég bizalmatlan természetűek. Szinte bármit elfogyasztanak, aminek növényi eredete, vagy illata van, még a mérgező növényeket is, mivel azoknak mérge nem hat az ő szervezetükre. Emiatt hasznosak is lehetnek, de figyelni kell rájuk, mivel a nagyon ritka és értékes gyógynövényeket is hamar lelegelik. Nem ajánlott feldühíteni őket, agancsaikkal mély sebesüléseket tudnak okozhatni, és ahogy korábban már szó volt róla, soha nem támadnak egyedül, így képesek hamar végezni egy emberrel, vagy ragadozóval is. Húsuk ehető, tápláló is.
Hogyan védekezhetsz ellene: Próbálj meg egy magas fára felmászni és íjjal támadni rájuk, igyekezz minél gyorsabban mély sebeket okozni nekik, hogy ne gyógyuljanak be olyan hamar. Ha ez nem megy, akkor tűzzel próbálkozz, mivel attól félnek.
Táplálkozás: Növényevő
Veszélye: Agancsa és rúgása igen erős, mindig csapatban támadnak.

Kelpie: (Lulilla karaktere)
Szelidíthető-e? : nem
Hűség: Párjaikhoz hűségesek
Szelidítés: -
Vad életmód: A Kirin egy rokona, hozzájuk hasonlóan a Kelpiek is hegyekben, kopár vidékeken élnek meg. Csordákban, vagy kisebb családokban fordulnak elő, ritka az, amikor egy ilyen lény egyedül bóklászik. Gondolkodásmódjuk kevésbé fejlett, jobban lehet őket ösztönlényeknek nevezni. Szarvaik magasabbabra nyúlnak, mint a Kiriné és magasabbra tudnak ugrani, emiatt gyorsabban és ügyesebben mozognak a hegyoldalakon. Sebeik nem gyógyulnak be olyan gyorsan, viszont nem könnyű eltalálni őket íjjal sem. Nem szeretik az embereket a hegyekben látni, ezért gyakran előfordulhat, hogy a lakhelyük közelében levő embereket megtámadják, elég merész lények, viszont egymásnak kevésbé segítenek, eléggé önző népség, csak azért járnak csapatokban, hogy nagyobb védelemben legyen részük. Húsuk ehető és tápláló is, szarvaikat elporlasztva alkalmasak enyhébb sebek gyógyítására, gyakran vadásznak rájuk, több-kevesebb sikerrel.
Hogyan védekezhetsz ellene: Ne hagyd, hogy túl közel kerüljenek hozzád, tűzzel lehet ellenük a legjobban védekezni
Táplálkozás: növényevő
Veszélye: Agancsaikkal komoly sebeket képesek okozni.

Fecsegő
Minden sűrűbb erdei vidéken fellelhető állatok, színük miatt könnyen beolvadnak a környezetbe, kitűnő memóriával és tájékozó képességgel rendelkeznek. Hangutánzók, amit egyszer meghallanak azt soha nem felejtik el, életük végéig ismételgetni fogják amikor kedvük van hozzá. Húsuk fogyasztható, de idomított hírvivőként is alkalmazzák. Nem a hűség minta képei, bárkihez odaszoknak némi ellátásért


------------------------------------------------------------------------------------------------

Káboró:Gyakori az erdős vidékeken, főleg magas sziklákon nő. Nedve mérgező, de kiszárítva nyugtató, altató hatással bír. Nem főzet hanem légzés útján kell a szervezetbe vinni, különben csak hasmenést okoz.

Sirató:
A sirató közepén, mint a harmat gyűlik össze a nedv, amit a Sirató könnyének hívnak. A sirató könnye erőt ad az embernek, képes megsokszorozni erejét egy kis időre magyarul legyőzhetetlen lesz. A sirató könnyét azonban nem könnyű megszerezni. A virágzáshoz sok tápanyagra van szüksége, és csak egyszer termel könnyet. Ráadásul egy kupac hullán terem.

Bloower: Közönséges, ártalmatlan növény, elég gyakori, szirmaiért érdemes szedni, hiszen a belőle készített főzetbe áztatott kendőt, ha sebköré tekerik kitűnő vérzéscsillapító.

Csalál: Ragadozó növény, ártatlan kinézetével csalogatja áldozatait, és aki óvatlanul megérinti, bőre alá kúszik egy tő, ott kúszik az emberi szervezetben és amikor eléri a szivet, bekövetkezik a halál. Akkor kibújik a testből, és megtelepszik a talajon. Ellen főzete nincs, tövestül kell eltávolítani a szervezetből.

Fogger: A hegyekben jellegzetes növény, főleg a párás területeken él. Környezetében örök köd telepszik. Jó messze elkerülni ezt a "felhőt" mert valójában nem köd, hanem egy mérgező gáz (nagy mennyiségben) amit fotoszintetizálás közben termel.

Holdfény:
Csak és kizárólag teliholdkor virágzik és egyetlen éjszaka alatt meg is hal. Virágpora világít a sötétben, és vonz egy nagyon ritka élőlényt is. Ez pedig a Blosse.

Haláltő/gyümölcse:
Az egyik legértékesebb növény ezen a helyen. A haláltő nevet kétféleképpen lehet értelmezni. Egyik oldalról, nagyon veszélyes helyen terem a Kopár vidéken a hegyek lábánál ahol mindent sziklák borítanak. A Másik értelmezés, hogy gyümölcse a Vicsor halálos mérgét semlegesíti. A gyümölcsöt ha leszakítják megelevenedik, futásnak ered, nagyon gyors lények, és harapni is tudnak, illetve kárörvendők. Gyógyfőzet esetén tűzön kell megsütni és egy csipet szárított Káboró szükséges,

Rószia: A Rósziusz tápláléka, nyugtató hatású és kétszerező. A belőle és a Bloowerből készült főzet segít a sérülések gyógyulásában. Ha bimbóbójából készít valaki főzetet a súlyos sebek is 12 óra alatt begyógyulnak, mert nem kétszeres, hanem háromszoros lesz a hatása. Elég csak a kendőt a keverékbe mártani és betekerni a sebet. Mérgezés esetén nem használható, mert akkor a méreg hatását kétszerezi meg.

Cryswa: A tavak mélyén virágzik, ahogy felszínre kerül, szirmai megkövesednek, kristállyá válnak. Fegyverek alapanyagául használják, szívóssága miatt. Egy vízi fenevad (Wotopsz) tápláléka is egyben ami . Nem tűri, hogy egy szálat is elvigyenek tőle.

Lomgla: Egész évben termést hozó fa, de mindössze hét évig él. Gyümölcseit nem ágain, hanem törzsén hozza, egy üvegburokban. Noha édes narancssárga, kocsonyás "gyümölcse" ehető, veszélyes lehet odafigyelés nélkül enni, mivel a feltöréséhez az üveget össze kell törni és szilánkok kerülhetnek a lébe.

Venyerge:
Sekély vizekben ereszt gyökeret, közepes termetű fa. Vihar esetén gyakori, hogy kidőlnek, a bizonytalan rögzítésük miatt. Levleleiből készült kék tea, rövid ideig hozzásegít a víz alatti légzésben

Likunyla:
Egy méternél nem nő magasabbra, inkább sziklásabb területeken találhatóak, de a magasabb helyeken is előfordulnak. Lekonyuló nagy lilás levelei szúrósak, és hűvösek (hideg az általuk termelt levél nedv) alattuk pedig ehető lila bogyók találhatóak. Nem kedvelik a meleget, a bogyók is megromlanak hamar magasabb hőmérsékleten és ételmérgezést okozhatnak.

Sirialit tölgy: (Cegelil) Kérge azonnal képes gyógyítani a sebeket, és egyből rá nő, mintha oda tartozna, így megakadályozza az elvérzést

Ényral: A vízi világ sötétjébe ők visznek fényt, kisebb halak búvó helyéül is szolgálnak. Sziklákon köveken telepednek meg, az iszapban és a lágyabb talajban nem tudnak gyökeret ereszteni. Nagyon gyorsan terjednek, egy közepes sziklát két hét alatt beborítanak. Felszínre hozva, és kiszárítva mérgező a virága, ami a mélyben fényforrásként szolgál.

Sírtő :
Csodálatos, nem mindennapi látvány a ciklámen virágokba boruló fa, első látásra. Ragadozó növény, ha valaki megáll akár csak pár percre is közelében, akkor gyökerei előtörtnek a föld alól és igyekszik szaporán körbefogni áldozatát. Ha ez megtörtént, az élőlény a sűrű, masszív gyökerek csapdájában elpusztul pár nap után (éh és szomj halál), és tetemét a fa lebontja, mint saját táplálék.

Versagal: Levelei nyálkásak és nagyon tapadósak, ha vízéri és keveredik a nedvvel, olyan vegyületet képez, ami képes megkötni, hasonlít egy erős ragasztóhoz, nem ajánlatos bőrön hagyni, ha tartósabb ideig „viseli” valaki égető hatása van. A fa nem hoz ehető gyümölcsöt, és korai lombhullató, nem kedveli a párás helyeket.

Leefdan:
Egy élősködő növény, erős és szívós, viszonylag gyorsan növekedik egy átlagos fát három év alatt képes "megfojtani" teljesen benyeli és elzárja a fény elől. Utána kivirágzik, magjait a szél viszi tovább, ezután pedig elpusztul, még ha ki is száradt, akkor is erős kötöző anyag marad.

Bolpurca (Somi123)
Mocsaras területeken elterjedt kalapos gomba, azonban nem található közvetlen víz területén, főleg az észak-keleti területeken nagyon szapora. Földtől való magassága átlagosan 14 cm, jellegzetes kékeslila kalappal és zöld ?articsókákkal? rendelkezik. Sokszor nevezik sziámi vagy összenőtt gombának is, hiszen egy tönkből nő ki, majd osztódik el, félig-meddig. A ?fő? gombának csillag alakú kalapja van, amiből kinő az articsókához hasonló gumó. Az ?articsóka? egy vadász eszköz, érdekes illata magához vonzza a bogarakat, amik az illat kábulatában rászállnak, majd beleragadnak, amit a gumó szépen lassan elnyel. Ez a gomba másodlagos élelemforrása. Kisebb mása félgömb kalapú és nem rendelkezik vadász eszközzel, így a nagyobb ?testvérből? veszi az élelmet az által, hogy a tönk egyik ága hozzá van nőve a nagyobb gomba tönkjéhez. Ha ezt a csatlakozást elvágják, a kicsi elpusztul. Mind kettő spórával szaporodik. Ehető gomba, megsütve több napig is eláll. Kalapjában lévő lila és kék nedve hasonló a tintához. Megenni nem ajánlott.

Minocikum: Kábító növény, fűszerfélék fajtájába tartozó bokor, elfogyasztva erős altató hatása van. Két típusa van, a sárga virágú, amely enyhe hatású, a piros rokona azonban többszörös adagban halálos kimenetelű lehet. Ellenszere (a nem halálos mennyiségűnek) a Lomgla gyümölcsének leve.

--------------------------------------------------------------
A Kanadában eltűntek:

Margagréta

Név: Carol Montgomery
Kor: 16
Nem: lány
Poszt: gyógyító
Tulajdonság: kedves, megbízható lány, jól ért a dolgokhoz, imád olvasni, érdeklődik a paranormális dolgok iránt, de az élete nem erről szól. Néha kissé lobbanékony, önfejű, valamint nem az a nagy csapatjátékos, de azért tud alkalmazkodni és barátságtalan tud lenni, de összességében hűséges társ és barát tud lenni. Nagyon szereti a farkasokat, odáig van értük és szinte mindent tud róluk. 2 éve tanul gitározni, amit nagyon szeret. általában életvidám, jól érzi magát a bőrében, általában csak feketét hord. Esetenként kiszámíthatatlan
Kinézet:
Egyéb: cukorbeteg, a vércukormérőjét, pótelemet, inzulint és póttűket, valamint a sürgősségi glükagen injekciót, szőlőcukrot.

Kriza

Név: Elizabeth Godwin (Beth avagy a "Fekete Macska")
Nem: lány
Kor: 16
Poszt: Vadász
Tulajdonság: Nos ha jelzővel kellene illetni talán… igen a megfelelő szó rá az „Isten csapása”. Ő családja révén egész jó létben élt, és világéletében kiszolgálták. Talán ezért is megy neki nehézkesen a főzés, a takarítás stb. De ami miatt kiérdemelte a Fekete Macska becenevet, az a balszerencséje. Egyéni küldetésekben mindig belekeveredik akaratlanul is a sűrűjébe, pedig ő igazán csak a tervet követi. Rálép egy reccsenő ágra, alatta szakad be valami, és még lehetne sorolni. Általában ő azaz ember aki lekési a buszokat elcsúszik a határidős dolgokkal és mindig kifogy a tolla. NA meg mindig fel van pakolva, mint a málhás szamár mert elég sok felesleges holmit hordoz magával. Visszatérve a sok-sok véletlenre, (amik egész élete során kísérik) nekik köszönheti azt, hogy nincs félelem érzete. Így nem probléma számára, ha életveszélyes feladatot kap, akkor is tisztán gondolkodik. A társaság keretében is szétszórt, rendszerint ügyetlenségével nevetteti meg a többieket, de valójában velük nevet saját magán. Az biztos, hogy aki vele van, annak nem egyszerű az élete. Ő igyekszik mindent mindig helyesen megcsinálni (az már más kérdés, hogy nem mindig sikerül) ő az az egyén, aki minden egyes sikertelen próbálkozása után feláll és megy tovább. Nem adja fel, addig, amíg célba nem ér, ha kell újra és újra előröl kezd mindent, amit csak lehet. De azért valahogy mégis hasznát veszik a csapatban. Éles helyzetekben való higgadtsága, és kiváló szeme nagyban segíti a lövészet pontosságában.. Talán az említett esetlensége miatt nem tűnik erős embernek, mivel eddig nem igen kellett nélkülöznie sem szervezete sem a legerősebb, de a fájdalmát elrejti, akár mosolyával is. Rémesen hazudik, pláne ha sérüléseiről van szó. Makacskodik, hogy neki semmi baja, de azért a nagy vérfoltok és sánta járása, mozzanatai elárulja rendszerint. Egyszerűen nem bírja elviselni, ha tehetetlen. Rajong a macskákért és bármilyen mennyiségben képes halat fogyasztani, de a káposztával ki lehetne üldözni a világból.
Történet: Normális családban élt, van egy húga, aki rendszerint vigyázott kelekótya nővérére ezzel felcserélve a szerepeket. Sosem tudta igazán, hogy mi szeretne lenni, de a földrajz az mindig is érdekelte. Ezért csatlakozott az iskola „Természet” szakköréhez, na meg persze indult is a versenyen.
Kinézet:
Egyéb: Öt toll (mert egy mindig kifogy), esernyő, napszemüveg szendvics, zsebkendő, sebtapasz és egy üveg víz.

Név: Derek Carter
Kor: 18
Nem: fiú
Tulajdonság: Derek egy meglehetősen optimista szószátyár egyéniség, aki ha barátokat szerez, azokat halálukig nem csak megbecsüli, hanem nagy figyelemmel, gondoskodással és odaadással idegesíti. Néha kedve lenne az embernek leütni egy ásóval, hogy fogja már be végre, de nehéz időkben kitűnően oldja a feszültséget. Az ő személyisége az abszolút "agresszív rózsaszínre" emlékeztet, vagy egy állandóan pörgő kiskutyára. A valóság azonban kiábrándító. Ezt az optimizmust egy védőfalként használja, és a saját keserűségét, takarja. Szégyelli, ha valaki látja ezt az „összetört” természetét, úgyhogy elég nehéz ezt kicsikarni belőle, de van az a veszteség, ami ezt előidézi. Derekről illik tudni, hogy „szem fétises”. Egyszerűen bolondul mások szeméért, azt mondja, abból lehet igazán kiolvasni az ember természetét, szóval, aki egy kicsikét különlegesebb szemmel rendelkezik, mint az átlagos, az rettegjen, mert ettől a szőkeségtől nem lesz egy nyugodt perce sem. Mellesleg, előtte szinte lehetetlen titkot tartani, elég csak mások szemébe nézni, látja mikor hazudnak, vagy éppen zavarban van az egyén, titkolózik és egyebek. Ezen „hobbija” által jó emberismerő lett. Eszes, még ha egy idiótának is tűnik olykor (na jó, elég gyakran), de orvosnak tanul. Bár inkább mondanám úgy, hogy jó a memóriája, hiszen valójában sosem érdekelte ez az irány csak rákényszerítették. Álmai másfele húznák, valahol “az újságírás tengere és repülés a felhők felett „ felé. Amilyen szószátyár egy teremtés, (na meg, hogy milyen szinten rajong a pletykákért, rosszabb, mint egy vénasszony) nem nézni ki belőle az ember, de remekül megőrzi a titkokat. Egyszerű a technikája tereli a szót, ahhoz ért igazán. Azonban illik tudni, hogy nem a művészet embere, szegény elég falábú, ha táncról van szó, és igazán az énekléshez sem konyít, de ezt betudja annak, hogy sosem érdekelték az efféle dolgok. De megemlítendő, hogy jól zongorázik, csak nem sokat jut eszköz közelbe. Féltette a család, hogy remegni fog a keze és egy remegő kezű orvos nem kifejezetten népszerű.
Nagyon édes szájú a fiú, a fagylaltot egyszerűen bármilyen mennyiségben képes megenni, de a torta, sütemény… sorolhatnám reggelig. Azonban bármennyit is eszik ezekből a cukros ételekből, nem hízik. Hiperaktivitása révén valószínűleg „le mozogja”.
Van egy mottója egyébként: „Imádom a reggeleket. Tele vannak lehetőséggel”. Ez elég gyakran hajtogatva ezzel is idegesítve a többieket. Az efféle bölcsességeit egy "naplóba" jegyzeteli, amit mindig magánál tart.
Történet: Derek egy elég gazdag családban nevelkedett, apja egy modern magánkórház vezetője, és megrögzött gondolata, hogy fia vegye át a helyét. Nem tudott mit tenni, tizenkét éves kora óta minden nyári szünetét a családi kórházban töltötte, hogy „felkészüljön”. Ahogy cseperedett elég sok mindent eltudott végezni, így van tudása a sebek, varratok kezelésében, de vett már vért, adott injekciót és még lehetne sorolni. Egy darabig dacolt a gondolattal, de feladta. A húgával már más volt a helyzet, ő teljes szabadságot élvezett világ életében, azt tehetett, amit akart, egyetlen szavába került csupán. Sokáig gyűlölte a fiú tiszta szívéből ezért, de belátta, ez nem az ő hibája. Kapcsolatuk szerencsére javulni kezdett, amióta a kollégiumba költözött. Sőt, kifejezetten hiányzik már neki, hogy testvérével töltse az időt. Mióta elfogadta a sorsát könnyebbnek és vidámabbnak érez minden egyes napot. Egyébként a család elég szorosan tartja a kapcsolatot és komoly családfa kutatással is rendelkezik, és elég gyakori náluk az ünnepi összejövetel. Így szinte minden területen van valamilyen ismerőse. Ezen a ponton elakad mindig, hogy most sírjon, vagy inkább nevessen? Mert bizony ezzel akadnak „besúgók” is, akik az apjának beszámolnak mindenről. Derek pedig csak egy személytől fél igazán… az apjától. Sosem emelt kezet a fiúra, de valahogy mégis sikerült elérnie, azt, hogy Derek „szófogadó” legyen. Eleinte ez zavarta a fiút, de most már magasan tesz az egészre. Ő ilyen és kész. Zongorázni hét éves korában kezdett el, de nem tartott sokáig. Amint elkezdett a rendelőbe járni, időbe volt szabva neki mennyit játszhat, persze ezt a lázadó fiú nem tartotta be, ekkor adták el a szülei a zongoráját, (pedig a fiú a saját pénzén vette) amikor tizenöt éves lett. Talán ez volt az a pont, amikor beletörődött a sorsába.
Kinézet:
Egyéb: A naplója, három tábla csokoládé, négy szendvics egy fémételesben(igen szeret enni) egy üveg alkoholmentes sör. Toll, vonalzó és egy iránytű található még nála.

Somi123

Név: Katherine Turner (Utálja, ha becézik, ő Katherine és kész.)
Kor: 17
Nem: Lány
Poszt: Gyógyító
Tulajdonság: Mogorva és egyenes szavú, nem terelni a szót, lényegre törő és rövid, igen kérem szépen, ez Katherine Turner, akinek lelke csakis az erdő csendjében talál nyugalmat. Ő nem az a tipikus városi lány, aki a beton dzsungel, méteres üvegépületek és a boltok között boldog, hanem a természetben. Társaság kedvelőnek nem mondanám, de az embereket nem veti meg (csak a nap 12 órájában), így mondhatjuk azt is, hogy „megtűri” őket. Mint mondtam nem a kedves szavairól híres, bár ezen a tulajdonságán próbál javítani, gyakran ironizál, viccelni nem szokása, sőt nevetni sem tud. Nem igazán félős, mindig vonzotta az ismeretlen, ám a veszélyt azt inkább nagy ívben elkerüli, lényegében azért, mert képes lefagyni váratlan helyzetekben. Hihetetlen memóriája van, minden állati fajt, növényt megjegyez és észben tart, ám a matematikával és a fizikával meggyűlik a baja. Egy igazi könyvmoly, viszont romantikus könyvek helyett jobban szereti az ismeretterjesztőket és a krimit. Amilyen keveset beszélni szokott, annál többet ír. Ami az írását illeti, jó a kézügyessége, jellegzetes írásáról bárki megismerné, hogy ez ő, rajzai inkább fekete fehérek, de vannak köztük színesek is. Anyukájától örökölte a fotózási vénáját is, egyik kedvenc elfoglaltsága a tájképek készítése (őszintén, ezt jobban szereti, mint a rajzolást). Mivel imádja a természetet figyelni, a jegyzet füzete mindig készenlétben van, bármilyen esetre.  Nagyon kitartó, hatalmas természetvédő, mindet megpróbál tenni a Föld tisztán tartásának ügyében. Elég türelmes, de ez nem meglepő, sokszor kellet elviselnie az iskolai „bántalmazásokat” különcsége miatt. Habár ezeket mind fél vállról vette, ezeket nem felejtette el, ezért is menekült el sokszor a városból és elment a nagymamájához. Ez a nő az egyetlen személy, aki nagyon közel áll hozzá, általa ismerte meg az erdei életet, hiszen az ő háza közel van az erdőhöz. A nagyapja vadász volt és Katherine gyűlölte ezt a hobbiját. Néha látta, amikor az papája hazajött az elejtett vaddal, olyankor mindig elszaladt. Nem bírja a friss vér és a halott állat látványát, olyankor mindig rosszul lesz és szédül (ettől függetlenül beraktam a gyógyító szakmába...).
Egyik idegesítő tulajdonsága közé tartozik a „mániákus rendtartás”. Egyszerűen kénytelen elviselni a rendetlenséget, ha kell mindenki helyett elpakol és rendet tesz, neki ez nem fáradtság. Alvási problémái is vannak, este elég sokáig képes ébren maradni, de reggel már a tyúkokkal kel.
Még szerinte rossz szokása, hogy stressz helyzetben rágja a körmét, erről próbál leszokni. Na meg az édesség evés, igaz nem látszik rajta, de rengeteg cukrot meg bír enni. Kedvenc növénye a juhar fa és persze a juharfa szirup cukor mindene. Ha egyedül van, vagy magányra vágyik, nagy fülhallgatóját felteszi és kizárja a külvilágot.
Történet: Édesanyja táj fotós, apukája régész, nagymamája nyugdíjazott biológia tanár és nagyapja meg vadász volt, így nem kérdés, hogy Katherinet is érdekli a természet. Még nem tudja teljesen mi lesz, de erősen gondolkodik az állatorvos szakmán. A jövőben szeretne vidéken élni, születése óta nagyvárosban lakik, de nagyon utálja. Van egy bátyja, aki asztro fizikus egy egyetemen. A kapcsolatuk jó, őt tekinti a legjobb barátjának is. Az ökológiai versenyre nem is kérdés miért ment.
Kinézet:
Egyéb: Táskájának tartalma: Egy üres keményfedelű füzet, egy ceruza és toll, egy kis kés (amit régen a papájáé volt, fából faragott nyéllel), egy palack víz, szendvics, fényképezőgép, fülhallgató MP3 lejátszóval és természetesen egy zacskó juharfa szirupos cukor.

Név: Zach és Jake Blakwell
Kor: 15 évesek
Nem: Fiúk
Poszt: Lovagok
Tulajdonság: Zach és Jake egy érdekes és hiperaktív személyiségek. Aki csak szembe jön velük az utcán, rámosolyognak, pontosabban rávigyorognak mindenkire. Sokan mondják rájuk, hogy bolondok, de ez nem különösebben foglalkoztatja őket. A pozitív gondolkodásmód mértékét simán kiütik, hangulatukat nem lehet könnyen a padlóra küldeni. Ha nem is látják őket szomorúnak, akkor annál gyakrabban veszekednek, főleg egymás között. Imádják egymást ugratni és szívatni, de másokkal sem tesznek kivételt. Mint két kis ördögfióka, náluk az élet sosem unalmas. Nagyon örülnek annak, hogy ikrek, ruháik egyformák és a gondolkodásuk is nagyon hasonló, így a helyzetet kihasználva folyton megtévesztik az embert (bár ez nem mindig sikerül, hiszen Jakenek heterokrómiája van, egyik szeme vörös, másik sárga). Adrenalin függők, nem hiába keresik a kalandokat, kihívásokat és a versenyeket, akkor szó szerint lázba hozhatóak. Nyomás alatt van igazán elmében, minél nehezebb a feladat, annál elszántabban próbálják megoldani. “A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. „ - gyakran hallani tőlük ezt a mondatot, nem azok az engedelmes lelkek, de hűséges barátok, a végsőkig kitartanak mellettük. Nevezhetjük őket örök gyerekeknek, komolytalanok és felelőtlenek, félelem érzetük nincsen és persze nagyon nagyon makacsak. Kézügyességük abszolút nincs, rajztudásuk a pálcikarajzolásnál megállt ollót ragasztót inkább ne is adjanak a kezükbe. Másik mániájuk még a fegyverek, kardok, kések… egy szóval vevők miden féle típusú harci eszközre. Mindenhez vannak véleményük, képesek mindent kimagyarázni, ám hazudni azt nem tudnak, mivel mindig van valami, amivel le tudják buktatni a másikat. Amit mind ketten nem szeretnek, az a korán kelés, vagy ha felkeltik őket, na arra harapnak nem is kicsit. Ami tőlük meglepő, hogy tudnak titkot tartani. Ha azt kérik tőlük, hogy azt a sírodig őrizzék, azt addig is fogják.
Persze nem létezik két egyforma ember, Zach mindig a kezdeményező, beszédesebb és lustább mint Jake, jobban átgondolja a dolgokat és ő a felelős az őrült ötletek kidolgozásában. Jake viszont ügyesebb, gyorsabb és fogékonyabb a bonyolút mutatványok, mozdulatok elsajátítására. Zach jó nyelvérzékkel rendelkezik, a francia mellett (mivel Kanadában az a másik kötelező nyelv) a németet is tanulta. Jake az érzékenyebb lelkű, kicsit bizalmatlanabb, nehezen megbocsájtó és hajlamosabb, hogy neki boruljon el először az agya kettejük közül. Végszóként, Zach és Jake szeretik egymást, nem tudják az életüket elképzelni egymás nélkül.
Történet: Egy kis lakásban éltek Torontóban ők és az anyukájuk, mivel édesapjuk meghalt egy gyári balesetben, amikor még csak két évesek voltak. Zach és Jake persze nem emlékeznek rá, csak egy fotón tudják, hogy egyszer volt egy apukájuk. Az életkörülményük nem a legfényesebb, de boldogok és édesanyjuknak mindenben segítenek, annak ellenére, hogy folyton fejtörést okoznak neki a rossz magaviselet miatt. Miért érdekli őket a biológia? A hobbijuk miatt, ami a bogárgyűjtés volt. Amikor vidékre mentek, gyakran gyűjtöttek bogarakat és lepkéket, amiket együtt tanulmányoztak. Kicsi koruk óta mindenféle csúszó mászó, százlábú élőlényt megfogtak, ezzel ijesztgetve a többi gyerekeket az óvónő bosszantására. A versenyeket nagyon szeretik és a bogártanból is jelesek, így indulhattak ezen a vetélkedőn.
Kinézet:
Egyéb: Zach és Jake táskájában található egy palack víz, szendvics, chips, egy tucat vízibomba, bicikli pumpa, gumi kígyó, kövek, airsoft pisztoly, nagyító, csúzli, ördög patron, festékszóró, kártya pakli és egy zseblámpa.

lulilla009

Név: Sarah Roberts
Kor: 17
Nem: Lány
Poszt: Gyógyító
Tulajdonság: Egy igazán kedves, figyelmes lány. Szívesen meghallgat mindenkit, akinek csak szüksége van rá, és próbál mindig segíteni rajta. A társaságot nem veti meg, de igazából mindig is szeretett egyedül lenni, és rajzolni, olvasni, vagy a természetben sétálni. Egyszerűen imádja a természetet, és mindig figyel arra, hogy minél jobban védje ezt az élővilágot. Nem mondhatnám mindig olyannak, aki rengeteget beszél folyamatosan, neki mindig időre van szüksége arra, hogy összeismerkedjen egy új társasággal, és megnyíljon előttük, pedig mindig próbál beszélgetni velük, de egyszerűen nincs témája, viszont akkor szokott rengeteget beszélni, ha másokat próbál megnyugtatni. Felbosszantani nem túl könnyű, de igazából nem is túl nehéz, olyan határeset. Hogyha viszont valaki felbosszantja, akkor a mindig nyugodt, kedves lányból egy dühöngő lány lesz, akit jobb elkerülni, mert hamar leordíthatja mások fejét, akkor is, ha nem akarná. Ilyenkor szokott lenni egy dührohama, de aztán általában megnyugszik. Nagyon megbízható, és hogyha bárki megkéri bármire, azonnal csinálja, és minél jobban meg akarja csinálni a rá bízott feladatot, ilyenkor általában túlterheli magát. Ezek mellett néha eléggé paranoiás, úgyhogy nem túl jó ötlet egyedül hagyni egy ismeretlen helyen, kivéve, ha az illetőnek az a célja, hogy kitoljon vele.
Történet: Eh... nincs ötletem .-.
Kinézet:
Egyéb: Szendvics, egy üveg víz, sebtapasz, kis kés, füzet, ceruza, toll, fényképezőgép.

cegelil201

Név: Marilyn Webber
Kor: 17 éves
Nem: kettő, amúgy jány
Eltűnési hely: Kanada
Poszt: gyógyító
Tulajdonság: Marilyn egy nagyon kedves lány, a természetéből adódóan, és nehezére esik más élőlények sínylődését, szenvedését nézni. Más emberekkel barátságos, közeledő, azonban ez a mindenki felé megelőlegezett bizalma gyakran hátrány, hiszen naivitását nem nehéz kihasználni. Igazából, mindig igyekszik mosolyogni, és mindegy ennyire bántja meg valaki, általában előbb megbocsájt, minthogy a másik fél elnézést kérne. Ha valaki viszont igazán megbántja, magára haragítja, annak se kell komoly következményekre számítania. Legfeljebb akkor érintheti érzékenyen, ha érdekli, hogy érzi magát a lány. Nem bírja állatok halálának a látványát, és minden sebesülést szeret ellátni, legyen az bárki, vagy bármi testén. A természet felé nagy tisztelettel van, de ennek eredetére nem emlékszik. Elég ragaszkodó tud lenni, és ami azt illeti, nagyon rövid idő alatt képes szívébe fogadni másokat, nem törődve azzal, mekkora seb marad a szívén, miután elhagyják. Ezt ugyanis nem viseli jól. Sokáig képes búslakodni, viszont környezete, és pár kedves szó könnyen helyre tudja pofozni. Nem az a szerelembe esős típusú lány, de természetesen a korral jár, hogy neki is megvan az érdeklődése, az már más tészta, hogy naivitása ezen téren is nagy átok tud lenni számára, mivel gyakran nem képes értelmezni, ha valaki csak apróbb jeleket küld felé. Miután mindenkivel kedves és közvetlen, ezért könnyen félre lehet érteni, mit akar, már azoknak, akik nem ismerik még.
Történet: Volt egy kishúga, igazából egyedül róla vannak emlékei/lesznek emlékképei.
Kinézet: 
Hátizsákjában lévő cuccok: Néhány gyógyszer, egy medalion, kötszer, és fertőtlenítő, valamint egy doboznyi saláta, jegyzettömb, vagyis inkább füzet, és egy tolltartó.

A gyilkos osztag tagjai:

Somi123
Név: Aaron Ford (vezetőjük)
Kor: 18
Nem: Fiú
Ország: Anglia
Poszt: Lovag
Tulajdonság: A legjobb jelző rá a csendes gyilkos vagy a kígyó. Nem beszédes, a türelme végtelen és specialitása a gyors támadás, mire ellenfele észbe kap, már azt veszi észre, hogy a földön van. Ha meg is szólal akkor ironikus és rideg. Meglepően illedelmes és kegyes, ha ölni kell, azt inkább gyorsan teszi.
Történet: London gazdag negyedében élt, kis korában mindent megkapott, azonban ennek ára is volt, hiszen csak akkor kapott meg ezt-azt, ha úgy hajolgatott és ugrált, ahogyan a szülei parancsolták. Amikor elrabolták a csoportot, bár nem emlékezett semmire, úgy érezte itt azt csinálhat, amit akar. Először csak el akarta nyomni a többieket, később rájött, ha megöli őket, senki sem áll az útjába, hogy megállítsa őt.
Kinézet:
Egyéb: Bal szemére vak, egy komoly támadás során szerezte be ahogyan sebhelyeit az arcán.

Kriza
Név: Nina Leevert
Kor: 16
Nem: lány
Ország: Hollandia
Tulajdonság, rövid történet: Nina régen is egyedi személyiség volt, vagyis inkább rocker, aki nem szégyell hard rock zenéket üvölteni az utcán. A külseje is erre hajaz, vagyis emlékeztet. Hiszen Nina már nem a régi, amióta a kis csoportja áldozattá vált, és komoly sebet kapott egy szörnytől, akinek a mérge az agyat károsítja, a személyiségét kifordítja.  Nina bekattant és lételeme, hogy lássa mások arcán a szenvedést.
Kinézet:

Név: Oscar Meyer
Kor: 17 év
Nem: fiú
Ország: Svájc
Poszt: Lovag
Tulajdonság/ Történet: Oscart mindig is érdekelték a krimik, rejtélyek és a bűnözések. Svájc ahol még a szemét összekeverését is büntetik, elég keményen fogta a fiút. Így ő, mint lázadó tini azzal érte el célját, hogy egy bizarr hobbit választott magának, elkezdte gyűjteni a csontokat és összerakni, ami önmagában még nem gond. De itt ébredve csak az érzésre emlékezett, hogy a csontokra neki szüksége van, így vagy úgy. Mivel odakint nem talált, először az élőlények mészárlásába kezdett, de mindig vágyott valami újra. Egy vita hevében pedig egyik társát megölte, de semmi megbánást nem tanúsított, sőt rajongott a dologért. Oscar egy nagyobb csoporthoz tartozott, és a többiek kiutasították, de viszont a fiú nem felejt ilyen téren. Nem beszéli jól az angolt van egy kis akcentusa, de imádja provokálni még így is az embereket.
Kinézet:


Név: Diane Black
Kor: 17 év
Nem: lány
Ország: Anglia
Poszt: Gyógyító
Tulajdonság/történet: Diane nem rendelkezik jó családi háttérrel, részeges apuka, kimerült anya és egy síró kis öcsiről szólnak mindennapjai. (Bár őt szerette mondjuk.) Nem lakott egy túl jó környéken és erős benne a félelem érzet, egy ösztöndíj keretében igyekezett mindezek közül kitörni, de azt a sok borzalom, amit átélt, néha megjelenik az álmaiban és ő retteg. Fél a haláltól. Bármit képes megtenni azért, hogy életben maradjon, de tényleg bármit. Egyszer belefutott a gyilkos bandába a négyfős kis csapatával. A bandának „jó napja” volt így egymásnak eresztették a négy gyereket és az egyetlen túlélőt jutalomképpen elengedik. Diane kérdés nélkül gyilkolt, és ha ez kell, hogy életben maradjon, bármikor hidegvérrel megteszi. Neki nem jelent semmit mások életének kioltása, még ha közel is állt hozzá az illető.
Kinézet:

cegelil201
Név: Grayson Haynes
Nem: fiú
Kor: 19 éves
Eltűnés helye: Anglia
Poszt: Lovag
Jellem: Grayson mindenkinek a kedves aranyos oldalát mutatja, és többnyire ez így is marad. Mondanám, hogy természetéből adódóan kedves, de a valóság az, hogy egy álszent dög. A színészkedés nagymestre, és ártalmatlannak sem mondanám. Többnyire mindig van mögöttes célja bárkiről is legyen szó. Erre azok, akikkel együtt van, persze könnyen rájöhettek, viszont akiknek még ismeretlen a srác, azok könnyen a csapdájába eshetnek, és ha valaki a markában köt ki, az nehezen szabadul, ugyanis előszeretettel irányít másokat. De hogy miért is álszent igazán? Talán mert megállás nélkül tud a becsületről, és egyéb képlékeny dolgokról magasztalóan beszélni, úgy, mintha ő maga is az lenne. Egy szoknya pecér, szóval hölgyek figyelem: Egy álszent bábjátékos, aki előszeretettel ítélkezik mások felett, még mindig szingli! Egyetlen helyzet van, amikor nem játssza meg magát, és az a társainak közegében eltöltött idő. Néha persze még akkor is játsza a fejét, de nem könnyű visszatéríteni zsarnoki önmagához, aki előszeretettel nyomja el a nála gyengébb akarattal rendelkezőket.
Történet: Néhány emlékképe van csak, azok is többnyire harcművészeti edzésekről, és még egy emlék képe van az édes anyjáról, de igazából ennyi.
Kinézet:
Felszerelés: kard, és néhány csontból faragott tőr

Név: Eleonor Martins
Nem: lány
Kor: 18 éves
Eltűnés helye: Svájc
Poszt: vadász
Jellem: Az ideérkezésekor az emlékeivel együtt elvesztette a jellemét is, és minden, ami ráragadt, puszta ösztönből jött neki, szóval a régi énjének már nyoma sincs benne. Persze lehet, már akkor sem volt kedves, de ez számára nem számít. Szerinte nem lehet az emlékekbe kapaszkodni, mert teljesen feleslegesek. A múlt nem számít, csak a jelen, és az, hogy túléljen.  Ehhez pedig mindegy, kit, vagy mit kell feláldoznia. Mindenféle bűntudat nélkül hagy idegeneket, vagy talán inkább bárkit képes lenne a halál torkában hagyni.
Történet: Inkább csak itteni pályafutását mesélem el, mivel az ez előtti élete nem is érdekli, és nem is emlékszik rá.
Szóval. Eli lényegében itt ébred, mint mindenki más. Eleinte nem volt olyan, mint most, elvesztette minden emlékét, és jellemét is, azonban kezdetben nehézkes volt a dolga. Mondanám, de hazudni nem szép. Míg a többiek emlékeik súlyával, netán mentális állapotukkal küszködtek, őt hajtotta a szimpla ösztön, ami nagy előnynek bizonyult. Felkarolta Hanket, akihez ismeretlen módon kötődött, minden emlék nélkül, csupán ezt diktálta az ösztöne. És bejött. A srác is épp olyan dinka lett, mint ő, sőt, még őrültebb is, ezért jó, hogy egy oldalon vannak, mert nem lenne jó, ha ellenségek lennének. Eli legalább is ezen véleményen van. Mindketten az erdő „hatása” alá kerültek, de az is lehet, hogy már régebben is megvolt bennük a hajlam. Eli már több sorstársa haláláért felel, hiszen akkor is felelős, ha megmenthette volna, de csak állt, és nézte meghalni, vagy szimplán otthagyta, nem segített.
Kinézet:
Felszerelés: Méregbe mártott csont és fa tű féleségek garmadája, valamint egy talált, forgó táras pisztoly, amiben természetesen nincs lőszer, de hasznos ijesztgetni és terrorizálni másokat.

Név: Henrik Larsson
Nem: fiú
Kor: 19 éves
Eltűnés helye: Svájc
Poszt: vadász
Jellem: Húha… Hát, az a szörnyű igazság, hogy Hank határozottan már egy klinikai esetnek számít. Azt hiszem nála az elmebetegség egy teljesen új szintet lépett, de hol is kezdjem. Az hiszem először felsorolom, és majd boncolgatom kicsit a dolgokat. Oké, akkor kezdem. Egy igazi pszichopata, szociopata, igen, ez a kettő ugyanaz, paranoiás, photodermatózissal küzdő egyén, aki hallucinál, és fűszerezés képpen némi pirománia is szorult belé, ja meg van egyszerre szadista és mazochista hajlama is. Na, és most, hogy a kórlap megvan, essünk neki a boncolásnak!
Pszichopata, ami azt jelenti, hogy többnyire teljesen normálisan néz ki, minden tökéletesnek látszik, ez azonban csak a felszín. Valójában elég a legapróbb homokszem is, és elpattannak az idegei, és felszínre tör a tényleges valója. Képes dolgokat tenni úgy, hogy ő azt teljesen racionálisnak, természetesnek, és normálisnak gondolja. Ezért hát minden bűntudat nélkül képes követni a saját világa szerint helyesnek talált utat. És ez alatt az út alatt inkább az erkölcsi utat értem. A paraniáját szerintem nem kell magyarázni. Ennek hála minden kis neszre felfigyel, azonban bizalma sem teljes senkiben. Ha valakinél a legkisebb jelét is fel véli fedezni a  hűtlenségnek legapróbb jelét is, azt kérdés nélkül fogja megtámadni. Persze van előjele. Néma csend, meredt bámulás, egyértelműen fenyegetőtekintet. A baj ezzel csak az, hogy ugyanezekkel a szemekkel néz mindenkire, akiben gyanakszik. Szóval nem igen lehet kiszámítani, hogy mit fogy tenni a későbbiekben. Ha gyanakszik valakiben, az már rég rossz, persze van, hogy csak mereng, és elkalandozik, viszont akkor ugyan ilyen tekintettel képes maga elé nézni. Általában, h épp ábrándozik, egy fa tövébe kuporodik, és a földön ücsörögve, kezeit térdein pihentetve arca előtt mered a semmibe, beteges mosollyal, és kikerekedett szemekkel. Olykor halkan elkezd kacagni is, de ezt azt hiszem nem kell nagy dobra verni. Photodermatózis. Ez lényegében egy allergia, amit csak azért nem fordítottam le egyből, mert így sokkal tudományosabb. Ez ugyanis a fényérzékenység. Bőre a napfény hatására felhólyagosodik, kipattog, és akár komoly égési sebek is keletkezhetnek rajta.  Ez a betegsége sokszor hátráltatja, és kelti az az illúziót az újonnan érkezőkben (már akikkel először találkozik), hogy olyan, mint egy mesebeli szörny, ami fél a napfénytől. Hallucinációját azt hiszem nem kell túl sokat magyaráznom. Ez röviden és tömören annyit tesz, hogy képzelt hangokat hall, és olyakor lát általa elképzelt szörnyeket, amik persze még ezen világban sem léteznek. Ez persze egyre jobban lökdösi a szakadék felé, amibe ha belezuhan, valószínűleg végleg elveszti a mentális épségét, már ha még beszélhetünk erről az ő esetében. Talán inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy a önmaga maradékát is elvesztené. Piromániája még nincs olyan súlyos szinteken, mint egyéb elmebajai, de ez is szépen törekszik felfelé. Szadista, tehát élvezi nézni mások kínját, és szenvedését, főként, ha ennek ő is okozója. Mazochista hajlamai abban érvényesülnek, hogy bizony élvezi a fizikai fájdalmat, hiszen mentálisan már nem tudja bántani senki.
Egy személy van, akire teljes mértékig hallgat, és az nem más, mint Eleonor. Eli teljesen az irányítása alatt tudja tartani, mint valami kis házi szörnyet, és valóban, néha úgy is kezeli a lány a fiút, hiába idősebb Hank.
Történet: Emlékei nincsenek, csak egy, ahogy egy épületet néz, ami lángokban áll. A többi, már csak az erdőről van. Szóval, eleinte nagyon szerencsétlen és elesett volt, nem igen tudta korlátozni magát, nem bírt magával, így hamar agára hagyták, Eli azonban felkarolta, és beidomította. Ez az oka annak, hogy ennyire össze vannak nőve.
Kinézet:
Felszerelés: Van egy fém és egy csonttőrje, valamint birtokol egy pisztolyt, amit itt talált. Természetesen nincsenek benne töltények, de nagyon jó szórakozást tud nyújtani a fiú számára. Főként a forgótáras verzió, amit Eli birtokol, és csak jutalomból szokta megkapni. (Igen, elég beteg jutalom, de most mit vársz szegény fiútól?)

Név: Tessa Devlin
Kor: 17 év
Nem: lány
Poszt: gyógyító
Ország: Svájc
Tulajdonság: Tessa-ról sok mindent lehet mondani. Édes, aranyos kislánynak tűnik, akit bármikor be lehet csapni naívsága miatt. Na de csak annak tűnik. Tessa egy borasztóan ravasz lány, kítűnő színész, aki hamar megszeretteti magát mindenkivel bájos kinézete és kedves természete által. Jószívű, gyenge lánynak tűnik, aki csak a gyógyításhoz ért, aki folyton csak mosolyog és mások kedvében jár. Igen, ezt a Tessa-t ismeri mindenki. Elhiteti akárkivel, hogy ő ártatlan, hogy ő senkit sem tudna bántani, és mikor senki sem sejt semmit, lecsap. Tessa nagyon jól ért a növényekhez, leginkább a mérgezőkhöz, így mások tudta nélkül csak belecsempész egy kis mérget a kajába, és végez áldozatával. Emellett jól ért a késekhez, amit csak szükség esetén használ. Mindig is érdekelték a növények, emellett a kémia is kiskora óta a kedvence, talán ezért kever olyan bátran mérgeket, mikor senki sem figyel. Tudását félretéve, Tessa mindent megtesz, hogy életben maradjon, komolyan bármit. Persze nem buta, ő is tudja hogyan csavarja az ujjai köré az embereket. Mivel az aprócska 150 centijével nem ér sokat ebben a hatalmas erdőben, megpróbálom mindig társaságban maradni, hogy Meg védjék. Legbelül szereti, ha valaki törődik vele és megvédi, nem utasítja vissza öleléseit, hisz Tessa egy borzasztó bújós lány, aki utál egyedül lenni. Retteg egyedül, szüksége van a társaságra, hogy valaki mellette legyen és figyeljen rá. Cserébe ő törődik vele, ha megsérülsz még aggódik is érted, vigyáz rád és meggyógyít. Persze ehhez el kell nyerd a bizalmát. Sok sikert hozzá, hisz Tessa bizalom kevés szorult, mindössze már csak egy kis reménye maradt, hogy valaki elfogadja. Olyan, mint egy nagy gyerek, könnyedén bevágja a durcit, viszont hamar elfelejti, ha apróságról van szó. Viszont vannak alkalmak, mikor bizony nem néz el dolgokat, akkor viszont vigyázz, másnap lehet nem ébredsz fel.
Történet: Egyenlet emlékei azok, ahogy elválasztják anyjától, egy véres kés és két összekulcsolt kéz.
Kinézet:
Egyéb: A könyve amit érkezéskor kapott, jegyzetfüzetei, tollak, üvegcsék (mérgekkeles gyógyszerekkel), néhány gyógynövény, két lopott kés, egy palack víz, zseblámpa, hálózsák és egy kevés étel, egy pár kesztyű, illetve a legfontosabb, egy karkötő a bal kezén.
Egyetlen egy kisállat van, méghozzá a Fill névre hallgató Byogle.

Név: Paige Halding
Kor: 18
Nem: lány
Ország: Anglia
Poszt: Lovag
Tulajdonság: Ami a szívén az a száján, nyers természettel bíró lány, de megfontolt. Ő taktikai játékos, és inkább ésszel küzd, mint erővel. Azt is tudja, mikor kell feladni, és tovább lépni, ilyen szempontból abszolút nem érzelmes, hidegnek tűnhet másoknak, de ragaszkodó természet. Az ő specialitása a hajlékonysága,( a valóságban akrobatikus verseny tornász volt) türelmesnek azonban nem mondható és színésznek sem, nem tudja megjátszani magát, de ezt egy őszinte embertől nem is lehet mást elvárni. Nagyon jó képi memóriája van, de a nevekkel hadi lábon áll, egy idő után már nem is erőlteti meg magát, csak ráakaszt az illetőre valamilyen „nevet” Nagyorrú, Törpe, Duzzogó stb. Ettől kicsit lekezelőnek tűnik. Akihez ragaszkodik, megvédi, kerüljön bármibe is.
Történet: Családi története is nehézkes. Édesapját ártatlanul letartóztatták, édesanyja keményen dolgozik, hogy legyen pénz az újratárgyalásra, de három öccsének szüksége van valakire. Ez lett ő, neki kellett a családot összefogni és erősnek maradni, pedig akkor csak 14 éves volt. Egy Árnyalakkal találkozott életében, akkor ezt a képet mutatta neki, hogy rá nagyon nagy szükség van valahol, ez a kép pedig mai napig a fejében él, nem hagyja nyugodni, ő tényleg ki akar jutni innen.
Az angliai csoport ugyan nem volt nagy, mégis rövidesen több részre esett szét, ő egy háromfős kis csoportban tengette mindennapjait. Mikor hogy éltek, néha rablás vagy saját erőből. Nem a legtisztább játékosok, túlélésre hajtanak és a rejtvények megoldására, egész messze eljutottak. Nemrégiben azonban elvesztették a vadászukat, nagyon súlyosan megsebesült, nem volt megmenthető Paige könnyített a szenvedésein. Julien maradt neki csak, hozzá pedig ragaszkodik, meg akarja védeni a srácot, még ha nem is ezt mutatja ki. Ő most a lovag, neki kell cselekednie így fogja fel. Úgy gondolja, hogy miatta vesztették el társukat, mert hiba volt a tervben, pedig ez nem igaz.
Kinézet:
Felszerelés: Hátitáskája, két kés (amit a vadászuktól szedett el), a kardja, két köteg géz, egy fél literes palack forrásvízzel tele, biciklis kesztyű. A maszkot maga készítette.
Egyéb:  A bal karja be van tekerve,  mert egyik harc során megégett. Teljesen normálisan tudja mozgatni, de nem akarja, hogy gyenge pontjának tekintsék, ezért rejtette el.

Név: Julien Austin
Kor: 18
Nem: Férfi
Ország: Anglia
Poszt: Gyógyító
Tulajdonság: Első ránézésre egy átlagos fiatal fiúnak néz ki, akinek szinte makulátlan...Mindene. Nem bírja a nagy piszkot, főleg ha a ruhái azok, na meg az arca, arra nagyon allergiás. Tipikusan az a srác, aki tudja, hogy jól néz ki és ezt ki is használja. Figyelmes, humoros és kedves, ellenállhatatlan mosolyától képesek elolvadni a lányok, na meg a smaragdon csillogó zöld szemeitől. Jó fizikumú, de utál sportolni, a múltban egyszer kétszer lejárt kondizni, de azt is a lányok kedvéért tette. Önbizalmával nincs gond ahogyan előadói képességével sem, képes bárkire rátukmálni bármit, legyen az hasznos vagy haszontalan dolog, ő mindenből vásárt csinál. Amit a legtöbb ember el tud mondani róla az egy egoista, őszinte és néha elég idegesítő emberként tudnák leírni, hiszen legalább ötször megnézi magát a tükörben, nehogy véletlenül rondán menjen emberek közé. Mindene a márka, márkás póló, nadrág, cipő...stb., szóval nagyon sokat képes költeni magára. Laza srác, nem agyalja túl a dolgokat, gyakran egy vállrándítással elintézni a dolgokat, nem az az idegesítő típus, kivéve, ha nem jól néz ki. Azonban ha valaki „ápolatlan” a közelében, azt kegyetlenül a szemébe mondja az illetőnek. E és egyéb idegesítő tulajdonságának köszönhetően elég gyors futó, szóval nem szeret közelharcba keveredni. A kritikákat egész jól viseli, de képes azonban kisebb dolgokon is bedurcázni. Gyengeségeihez hozzátartozik a tűk és a pókok. Az előbbitől elájul, az utóbbitól fejvesztve menekül és sikít. Remek tájékozó képessége van és rajong a csillagokért, bár nem csoda, rossz alvó, gyakran felkel a hajnali órákban. Olyankor régen a tetőre ment és egy cigi elszívása közben nézte a csillagokat, mostanában csak kifekszik a fűre. A múltban nem volt nagy dohányos, naponta elszívott három szálat, de a stresszes időszakokban több doboznyira is szüksége volt. Gyógyító lévén imád különböző növényekkel kísérletezni, személyi célja a dohány avagy cigi lekoppintása, mivel az az egy doboz amit hozott magával az elrablása napján hamar elfogyott és nem hajlandó leszokni a nikotinról. Az ember azt hinné, hogy saját testi épsége fontosabb, mint a másiké, ami majdnem teljesen igaz. Sosem voltak igazi barátai, nem ragaszkodott senkihez, mindig a semleges zónában maradt, talán ez a múltja miatt lehetséges. Két emberhez ragaszkodik igazán az az apja és Paige, őket az élete árán is megvédené.
Történet: London eldugott kis sikátorában élt nem messze a dús gazdagok negyedétől. Amióta az eszét tudja édesapjával él egyszerű életmódot, egy egyszintes „házban”, ami inkább lakásnak is nevezhető. Édesanyjáról nem tud semmit, apja szerint csak egy volt a sok nő közül, akivel összekavarta a port. Apja elmondása szerint egy kosárban hagyták őt az ajtaja előtt egy üzenettel, rajta az adataival, azonban az anyja neve nem volt rajta. Őszintén szólva, Juient sosem érdekelte igazán anyja kiléte, apjával meg megvoltak, elviselték egymás társaságát csendben, főleg ha a maffiának állítottak elő különféle kábítószereket. A fiú, így napjait az iskolán járáson kívül a városban járt különböző helyekre szállítva a drogot. Természetesen ő csak árulta az anyagot és kiszállított megrendelésre (meg persze néha besegít az édesapjának), folytonos szerencséjének hála így egyszer sem kötött ki a rendőrségen. Amikor nem volt munkában a sikátori fiúbandával lógott, esetleg szórakozó helyeken töltötte a szabad idejét. Aaron az osztálytársa volt, jól ismerte, gyakran járt ki a sikátor elejébe megfigyelni London üvegpalotáit. Beszélgetésük a köszönés után kimúlt, nem igazán keresték egymás társaságát. Emlékei csak az apjáról vannak, a pincéjükről és egy sötét sikátorról.
Az erdőben ébredés után egy három fős kis csoportban tengette mindennapjait egy Pagie nevű lovag lánnyal és egy Michael nevű vadász fiúval. Életük nem volt unalmas, néha rablás vagy saját erőből szerezték meg mindennapi betevőjüket, sőt, olykor ölniük is kellet, na meg persze Julien saját ***ségeivel is el tudta szórakoztatni a csapatot. Számukra a kijutás a cél, ezért mindent megpróbálnak megtenni, vagyis megfejteni Gaster feladványait. Azonban egy váratlan támadás következtében Michael meghalt, amit őszintén nagyon sajnált, ő értékelte a legjobban a poénjait. A fiú tiszteletére síremléket is készítettek. Azóta kettesben járják az erdőt.
Kinézet:
Felszerelés: Kézi tükör, üres cigis doboz, különféle gyógynövények, egy kés amivel inkább növények aprítására használ, agyagtál, rongy és egy speciális növényből font kötél (nah, néha unatkozott).
Egyéb: Tudja kívülről Shakespeare legtöbb művét.

Egyéb szereplők:

cegelil201

Név: Stacy Backet, avagy Stacy Webber
Kor: 16 éves
Nem: lány
Eltűnési hely: Hollandia
Poszt: gyógyító
Tulajdonság: Stacy segítőkész, de csak azokban bízik meg, akikkel már együtt van hosszabb ideje, és kiérdemelték bizalmát. A legkevésbé sem mondanám naivnak, pedig neki is vannak ilyen pillanatai. Gyakorta látni arcán a sajnálkozó tekintetet, mivel sajnál mindent és mindenkit ebben az erdőben. Viszont ami azt illeti. Könnyen kiváltható belőle az ellenszenv, ami után nem fogja látni kedves arcát az utálatának tárgya egy jó ideig, abban biztos lehet.
Történet: Stacynek nincsenek emlékei, csak egy medálja a múltból, amit féltve őrizget. A Backet egy barátnőjének családneve volt, aki megengedte, hogy azt használja, amíg nem jut eszébe a sajátja. Ez a barát tragikus módon már az erdő áldozata lett, és neki többet nem kell elviselnie az erdő okozta kínokat. Meghalt. Úgy egy hónappal játékunk kezdete előtt.
Kinézet:
Felszerelés: övtáskái és lábhoz rögzíthető táskái vannak, és az itt eltöltött időnek hála már tele van különféle növényi és állatimaradványokkal, amiket fel lehet használni. Egy füzete van csak, amiben feljegyzi, hogy mi mire való, hogy társai akkor is tudják használni a növényeket, egyebeket, ha nincs ott, vagy csak simán el tudják kerülni a veszélyeseket, mivel egy igazi képes könyvet alkot.

Maybelle

Név: Brooklyn Johnson ( Brook vagy Lyn)
Kor: 17 év
Nem: lány
Poszt: vadász
Ország: Hollandia
Tulajdonság: Brook egy igazán kedves lány tud lenni, ha megtanulod hogyan kell bánni vele. Nem beszél sokat feleslegbe, először csendesnek és visszafogottnak tűnik, de kisebb, jól ismert társaságban más ember lesz. Beszédes, vicces lány, akinek sírhatsz a vállán ameddig akarsz, mások problémáit mindig a sajátjai elé teszi. Persze csak ha elnyered bizalmát. Néha talán bunkó pillanatai, magabiztossága megtévesztés, mert legbelül kicsit sem bízik magában, ő sem tudja ki igazán. Egyszer bunkó Brook, máskor kedves Brook, ezt nem tudja irányítani. Jól kezeli a feszült helyzeteket, sosem kezd el feleslegesen vitát, mindig próbál nyugodt maradni, a saját véleményét sosem hangoztatja. Nem barátkozik, nagyon kevés olyan ember volt életében, akikhez igazán ragaszkodott. Ha valaki rossz benyomást tesz rá, ő nem erőlteti a kapcsolatot. Brook szeret egyedül lenni, akkor is leginkább a természetben, az állatok és élőlények körül. Van, hogy napokig kint van az erdőben, az apja kell nagy nehezen visszarángassa a házba. Mivel Brook sokat járt apjával vadászni, megtanulta hogyan kell az íjjat használni, azóta pedig kutyájával rendszeren táboroznak az erdőben. Brook nem vadászott még sokat, nagyobb madarakon és nyulon kívül mást meg nem fogott otthon, viszont mióta itt van, nagyobb állatokat is elejtett. Ha vadászatra kerül a sor magabiztossága az egekbe szökik, tudja mit csinál és büszkén meg is valósítja. Megfigyelőképessége nagyon jó, sosem cselekszik gondolkodás nélkül, ami néha hátránya is lehet, hisz képes túl sokat agyalni dolgokon. Vadászaton kívül csakis a rajzolás köti le, leginkább virágokat vagy állatokat rajzol, ritka esetben tájképet. Egyet tudni kell róla, szemrebbenés nélkül képes hazudni. Soha nem volt egy kegyetlen alak, de egy támadás után teljesen megváltozott, mikor társai ellene fordultak és megpróbálták megölni. Azóta ő is gondolkodás nélkül visszatámad.
Történet: Brooklyn mindig is jól élte életét, édesanyja orvos volt, meg apja vadász. Nincs testvére, ennek egyik oka az, hogy anyja 10 éves korában meghalt egy balesetben. Hogy Brook elfelejtse édesanyja hiányát, apja minden nap elvitte vadászni, hogy vele töltse idejét és kitisztítsa kicsit a fejét. 12 éves korában kapott egy kutyát, akivel rendszeresen elment az erdőbe vadászni. Idősebb korában napokig eltűnt az erdőben, letáborozott és csak élvezte a természetet. Iskolából sokszor ellógott, de mindig bepótolta az anyagot, így apja sosem aggódott miatta annyit. Kanadából származik, ott élt anyja haláláig, utána apjával Hollandiába költöztek, mivel apja onnan származik. Ott tűnt el csapatával, akik egy hét után megtámadták, a csapat pedig feloszlott kisebb csoportokba. Brook akarata ellenére is meg kellett ölje társait, hogy életben maradjon.
Kinezet:
Egyéb: Mindössze jegyzetfüzeteit és tolltartóját vitte, emellett egy bicskát, ami véletlenül maradt nála egy vadászat során. Anyja nyaklánc, illetve néhány családi kép, egy kicsi elsősegély doboz, egy kevés kaja, egy palack víz, esernyő, zseblámpa. Egy kevés étel amit ő vadászott, íj és nyilak, illetve kések, amiket ellopott. Megszelídített magának egy fiatal/kölyök Meroszkast, aki bár majdnem megölte, Brook megtartotta. Luah lett a neve.



Név: Finnick Smith
Kor: 19 év
Nem: fiú/férfi
Poszt: lovag
Ország: Hollandia
Tulajdonság: Finnick semmiképp nem türelmességéről híres, borzasztóan könnyű felhúzni. Akivel eddig találkozott, tapasztalhatta is, hogy nála bizony nem szabad kihúzni a gyufát. Amellett, hogy hamar felhúzza magát mindenen, egy borzasztóan makacs ember, ha egyszer valamit elhatározz ne állj az útjába. Képes megölni, szemrebbenés nélkül. Szereti húzni mások agyát, nagyon szórakoztató számára, ha mások agyára megy butaságaival. Szerinte teljes mértékben logikusan gondolkodik, ami egyáltalan nem igaz, olyan ötletei vannak, amik simán a halálba vezetik, de szerinte ez bennük az izgalmas. Mindenki szerint túl bátor, nem kéne csak így játszadoznia az életével, mintha semmi lenne. Finnink pedig igazán nem fél a haláltól. Maga sem tudja miért, szerinte teljesen mindegy, hogy most halva vagy élve tesz tönkre mindent. Mert az biztos, hogy vele kevés jó történik, valamiért mindig utóléri a balszerencse és nincs egy nyugat pillanata sem, mert tudja, ez bármikor tönkremehet. Nem tart magához közel senkit, mert fél, hogy elveszíti, ezért mindenkit eltaszít, aki a közelébe próbál férkőzni. Két ember volt, akiket igazán kedvelt és szeretett, de az egyiket megölte, a másik pedig elmenekült. Soha nem jutott eszébe Brooklyn után menni, miután elfutott, félt, hogy őt is bántani fogja. A kemény külső igazából egy nagylelkű, kedves fiút takar, aki csak szeretne valakit maga mellett tudni, valakit, aki elfogadja. Védelmező típus, szeretteit élete árán is megvédené. Röviden Finnick egy kedves óriás, aki egy álarc mögé bújik, hogy senki se lássa gyenge énjét.
Történet: Miután a csoportja szétszakadt, Finnick felkarolta Noah-t, a legfiatalabb gyógyítót, és Brooklyn- t, aki első naptól kezdve jól bánt az íjjal. Miután szétesett a csoport, ők hárman folytatták a túlélést. Minden rendben ment, míg egyik nap Noah elárulta őket egy lány miatt. Minden hasznos cuccot és élelmet neki adott, Finnick pedig pont elkapta. A lány elmenekült a zsákmánya nélkül, Finnick pedig borzasztó dühös lett. Csak azt vette észre, hogy megüti Noah-t, onnan pedig minden nagyon gyorsan történt. Őt megmérgezték, viszont Finnick megölte társát. Már alig volt magánál, mikor megpillantotta Brooklyn-t. A lány elmenekült, ő pedig még magánál volt annyira, hogy keressen valami ellenszerét Noah táskájában. Végül is ő megmenekült, elvitte az otthagyott cuccait, és útra kelt. Nem is volt, és még mindig nincs célpontja, csak megy, amerre az ösztönei viszik.
Nem sokra emlékszik előző életéből, mindössze egy pisztolyt, véres kezeket és egy elmosódott tükörképet látott eddig.
Kinézet: Még annyit, hogy nagyon magas, 190 cm, hajától nem látszik, de jobb füle tele van fülbevalókkal, a balban csak két karika van. Illetve van egy tetoválása is (amiről később hozok képet).
Egyéb: Kardja, néhány kés, egy kevés gyógynövény, étel, egy kulacs víz, fésű, hajgumik és csattok, gyújtók és néhány csomag cigi(1-2 csomag max) , tartalék póló, nadrág, sál, szemüvege és annak tokja, elsősegély doboz, takaró, Noah nyaklánca.

lulila009

Név: Amy Taylor
Kor: 17 év
Nem: lány
Poszt: vadász
Ország: Hollandia
Tulajdonságok: Tulajdonságok: Amy alapból egy nagyon kedves lány, akit elég nehéz feldühíteni, akkor is képes higgadt maradni, ha valami nagy veszélybe kerül. Mivel jó sokáig egyedül élt az erdőben, más emberekkel szemben nyitott és közeledő, de nem viszi túlzásba az ismerkedést, gyakran eléggé szűkszavú, nem bízik meg mindenkiben annyira. Egész jól alkalmazkodik a körülményekhez, nem az a típus aki panaszkodni szokott hanem az, aki próbál minél gyorsabban megoldást találni. Mindig is imádott a természetben lenni, ez a tulajdonsága még úgy sem szűnt meg, hogy tulajdonképpen bármelyik pillanatban rátámadhatnak, ő az erdő veszélye ellenére is nyugodtan tud sétálni abban. Ez azonban nem mindig előnyös, mivel gyakran nem méri fel, hogy mi mennyire veszélyes, ezért könnyen bajba kerülhet. Próbál pozitívan hozzáálni a dolgokhoz, első sorban azért, hogy magát is megnyugtassa, amikor pedig társaságba kerül, másoknak is nagy segítség lehet pozitivitása és nyugodtsága. Egész sokat tud az erdőben élő élőlényekről, ez is egy ok arra, amiért nyugodt szokott lenni. Ha veszélybe kerül, igyekszik minél hamarabb gyors és biztonságos megoldást találni úgy, hogy a harcot lehetőleg elkerüli, mivel nem akar túl sokat kockáztatni. Amikor harcra kerül a sor, akkor viszont nem hagyja magát, képes másokat megölni azért, hogy ő életben maradjon. Ha látja, hogy egy másik embert bánt valaki, egyből odamegy hozzá, hogy meghallgassa és megnyugtassa, ezzel a túlzott törekvésével azonban gyakran idegesítő lehet. Megfigyelőképessége jó, így ha szorult helyzetbe kerül, tudja, hogyan úszhatná meg a legjobban a dolgokat, mások erejét is jól fel tudja mérni. Első megjelenésre ártalmatlannak tűnhet mások számára, de fizikailag is erős lány, aki meg tudja védeni magát a veszélyektől, akkor is, ha ezért ölnie kell, a posztját tekintve vadászatból sem utolsó.
Történet: Amy egy nagyvárosban született, egy évvel bátyja után. Anyja orvos volt, apját viszont nem ismerte, mivel szülei még azelőtt elváltak, hogy a lány megszületett volna. Ennek ellenére egy boldog család voltak, a testvérpár segített anyjuknak mindenben, amiben tudtak. Gyakran kimentek egy közeli erdőbe, ez a program pedig mindig is tetszett Amy-nek, mikor idősebb lett, egyedül is kiment sokszor a természetbe. Az iskolában mindig is jól teljesített, ezért amiatt sosem kellett aggódni, szorgalmas lány volt. A többi országból eltűntekhez hasonlóan ő is eltűnt csapatával, akikkel azonban nem tudtak jól együttműködni, így másfél hét után néhányan meg is haltak, néhány társát meg Amy-nek kellett megölnie, mivel teljesen megbolondultak az erdőtől így az egész csapatra veszélyesek voltak. Azóta a csapat teljesen szétszóródott, néhányan három fős csapatokban folytatták útjukat.
Kinézet:
Egyéb: Egyéb: Egy jegyzetfüzet van nála, néhány ceruza, egy bicska, egy elsősegély doboz, egy palack víz, egy kevés étel amit vadászott az idő során. Egy íj, amit egy olyan társától vett el akit megölt, illetve több nyilat is összegyűjtött hozzá, néhány kés. Megszelidített egy Rowtsya-t, akinek Madison lett a neve.

Rana

Név: Nova Armstrong
Nem: Lány
Kor: 16 év
Ország: Hollandia
Poszt: Vadász
Élettörténet: Nem sok mindent lehet róla elmondani. Van egy féltestvére Sebastian, az apját még fiatalon elveszítette - néhány évig csak ők voltak és az anyjuk aki végül egy ismeretlen betegség miatt halt meg. Ezután csak egymásra támaszkodhattak és számíthattak. Már nem igen emlékszik a szülei arcára, általában álmában szokta látni őket de arcukat mindig árny fedi.
Tulajdonság: Elég zárkózott és csöndes, nehezebben barátkozik a testvéréhez képeset. Nehezen szokott másoknak megnyílni és nem egy lelkizős fajta szóval ha valami nyomja a lelkét azt inkább megtartja magának. Ez persze nem mindig volt így, annak idején egy kedves - mosolygós lány volt aki imádta a virágos ruháját amit még az apjától kapott de miután kinőtte megváltozott és sokkalta zárkózottabb lett az emberek irányába. Elég hullámzó egy személyiség ezért nem tudni előre hogy mire lehet számítani, a legjobb nem kihozni a sodrából. Ha ez nem lenne elég akkor még ott van az is hogy egy valódi lázadozó, szeret a saját feje után menni és új dolgokat megismerni. Tény nem egy csapatjátékos de ha nagyon megerőlteti magát akkor akár arra is lehet számítani tőle. Az egyetlen személy akivel jó érzi magát az a testvére, eddig csak neki tudott megnyílni úgy igazán. Ez persze nem azt jelenti hogy semmi esély megközelíteni csak kicsit oda kell tenni ehhez - ha pedig sikerrel jársz akkor egy csupa szív, kedves lányt ismerhetsz meg. Mindig próbál távol maradni másoktól hogy ne keljen senkihez se kötődnie, elég egy gyenge pont az életébe; Bastie. Amúgy szeret mindent ami veszély - azaz ha arról van szó hogy veszélybe sodorja az életét és közbe jót szórakozik akkor ő a te embered. Nem az a fajta lány aki a körmét festi és pletykálkodik amíg világ a világ - jobban érdekli őt a fegyver és a kés.
Kinézet:
Egyéb: Van vagy egy tucat kése. A legtöbb mind húsz centi feletti. ÉS van egy csillag formájú anyajegy a bal vállán.

Név: Sebastian Armstrong
Nem: Fiú
Kor: 18 év
Ország: Hollandia
Poszt: Lovag
Élettörténet: Az apja nem volt sokáig az élete része, sőt sose volt a részese. Gyilkosság miatt börtönbe került ő pedig sose látogatta meg. Az egyetlen jó dolog az életében Nova volt, már a legelején megtalálták a közös hangot és nem érezte sosem vetélytársnak. Miután az anyjuk meghalt ő vette át a "szülő" szerepét, nem engedte meg egy léleknek se hogy elválasszák őket egymástól.
Tulajdonság: Egy élettel teli, kedves fiút tisztelhetünk meg benne. Nagyon könnyen létesít kapcsolatot másokkal, testvérével ellentétben nem taszítja el közeledésüket amíg a jó szándék vezérli. Ami sosem fog megváltozni hogy egy iszonyatosan édesszájú fiú, nagyon szereti az édességeket és ezzel nem minden esetben de le lehet kenyerezni - nem dohányzik - nem használ drogokat és nem alkoholizál ezért csak ez az egy dolog van az életében ami káros az egészségére. Volt egy nehéz időszaka amiről nem igen szeret beszélni, az miatt egy időre távol is sodródott a húgától de mivel egy összetartó - hűséges nagy testvér minden tőle telhetőt megtett hogy helyre hozza kapcsolatukat. Mindig lehet rá számítani még akkor is ha csak apróságokról van szó - nem fog elküldeni és levegőnek nézni ezért mindig szívesen fordulnak hozzá. Ez mellett egy szavatartó ember ezért ha valamit megígér azt be is tartja. Nem szeret egy helyben lenni, mindig szüksége van valamire amit csinálhat hogy lekösse magát - ha ez mégse jön össze akkor vagy alszik vagy éppen ír valamit. Esetleg verseket búj. Nova-hoz hasonlóan ő is szeret új dolgokat megismerni ezért ezzel kapcsolatban is le lehet kötni a figyelmét, ha pedig valami olyan téma merül fel ami őt is érdekli képes hosszan beszélni róla. De nem csak simán beszél mint mások, lelkes és kicsit olyan mint egy kisfiú akit minden érdekel. De ettől függetlenül nem egy gyerek színjén van, igen is érett és figyelmes - már kölyök korában is úgy vágott az esze mint a borotva.
Kinézet:
Egyéb: Eredetileg a haja fekete volt amit még az apjától örökölt, három évvel ezelőtt festette be legelőszőr. Nem akart semmit attól a férfitől, főleg úgy hogy az anyja állítása szerint kiköpött a férfi volt kinézetre.

----Szerkesztés alatt----
 Tagok:
 
I'm a Neopoliton or Pyrrha
 
 
 
Naga
Asuna
Kriza
Név: Titkos
Kor:  Nem publikus
Lakhely: Úgy sem ismered

Hali, ha itt is rábukkantál az adatlapomra, akkor hát...itt is üdvözöllek.
Szóval, hogy egy kicsit összébb rendezzem a lapomat... Néhány fontos dátum az életemben:
2016.09.01. Gyula Bélái közé tartozom. (Bár mostaná

 
Somi123 (Mindenkinek csak Somi!)
 
 
 
Betti
Wonder
Connie
Somi123
Üdv az adatlapomon!

#panda #pandagirl #furry #anime #schoolforgoodandevil #harrypotter #werewolf #rocker #music #antisocialpersonality #thebigbangtheory #könyvmoly #gimnazista #kidforever #szerepjáték #red #english #canada

Jelzem, hogy aktív felhasználó vagyok az oldalon, azonban az ant

 
Alexandra
 
 
 
~Christy|Erzsébet|Netti~
O M S Z♡
Bogyó-Bogyyyy
Jockey
Marley
Ginny
Mex
Denny
Toby
Dániel-Dany
O M S Z♤
O M S Z♤
•Alexa⚓
•17 Yrs
•PTE-Eü💉
•R.Kriszti♡💓
•Insta _.r.alexa._

"Ha látlak téged, már megfagyok idebenn
Ne játszd a szépet, csak egy seb vagy a szívemen
Mert megmérgeztél, belém mélyesztetted a fogadat
Nem veszem be a mesédet, mindenkiért odavagy
El vagy tévedve

 
Shadow from the dark
 
 
 
Lady
Buksi
Pici
Vénusz
Jay
Anna
Lily
Lya
Dexter
Northon
Manó
cegelil201
☠Üdvözlet, kedves adatlapomon lézengő gyanútlan áldozat!☠


_______________________________________________
Ne zaklass. ^^
_______________________________________________


















































☣Ha esetleg

 
Bruh
 
 
 
Szikra II.
Akamaru
Alfa
Bogáncs
Hácsi
Liza
démon
Lugyi
Phoenix
Teo
Margagréta
Dobj meg egy levéllel, NÉHA elkapom! (Na jó, elég gyakran XD)

Foglalt

Inkább legyek más,mint valaki olyan aki beilleszkedik az undorító társadalom egyhangú mintájába.





A kutyatanyán:

2015 szeptember fele regisztráltam

2017-ben meguntam, és megszüntettem a prof

 
May, Belle
 
 
 
Lime
Gömböc
Takeru
Maybelle
Astra
Maybelle
I'm back, everyone! xd Hii! ^^

~ CB vagy Cicakaja, esetleg May
~ Nagy Kpopper lettem mióta tartottam egy kis szünit KT-n :p
~ Yuta long hair


 
  KutyaTanya  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat